Törőcsik Mari A Blaha Lujza térről nézte végig, amikor felrobbantották a Nemzeti Színházat. Sőt, azok közé a művészek közé tartozott, akik utoljára még visszaszöktek az öltözőjükbe.
A Mokka vendége volt ma reggel Szlávik János. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki elmondta, úgy tűnik, túl vagyunk a koronavírus-járvány harmadik csúcsán, valamint véleményezte a nyitás következményeit is.
Földessy Margit Balázs Béla-díjas magyar színésznőt és a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió vezetőjét születésnapja alkalmából köszöntik tanítványai.
Ahogyan arról már mi is beszámoltunk, Majka a TV2 hamarosan induló tehetségkutatójában, a Sztárban sztár leszek!-ben, a mesterek között foglal majd helyet. Egyik jó barátja, Pápai Joci is az ítészek asztalánál ül majd, akivel már most sikerült összeszólalkoznia.
A 93. Oscar-díjátadó a pandémia és a filmhiány miatt igazán furcsára sikeredett, és a divatházak sem erőltették meg magukat a filmesek felöltöztetésében.
Már több mint egy éve tart a koronavírus-járvány miatt kialakult karantén. Mivel a sokszorosára nőtt az otthon töltött órák száma, könnyebben gyarapodtak a plusz kilóink is, de sajnos nem ez a legnagyobb egészségügyi probléma, amit a karantén magával hozott.
Négyezer ember tombolhat maszk nélkül a Brit Awards zenei díjátadó gálán. Ez lesz az első olyan nagyszabású rendezvény, amelyet ilyen komoly közönség részvételével tartanak meg a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után Nagy-Britanniában.
A világ egyik legszebb macskája, ez tény. Ezüstös bundája, kecses mozgása mellett titokzatos, smaragdzöld tekintete is megbabonáz. Külsejénél már csak a története izgalmasabb.
Kilencvenhárom éves korában meghalt Christa Ludwig német opera- és hangverseny-énekesnő, aki négy évtizeden átívelő pályafutása alatt a világ leghíresebb színpadán állva kápráztatta el a közönséget.
1986. április 26-án, épp 35 évvel ezelőtt robbant fel a csernobili atomerőmű. Hogy mi történt ezen a napon, ma már az egész világ számára nyílt titok, azonban még mindig számos mítosz él a köztudatban.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn elrendelte 30 napra annak a férfinak a letartóztatását, aki egy csővel pénteken agyonverte feleségét a Tisza-parti város egyik panziójában.
Udvaros Dorottya számára rengeteg új feladatot és kihívást tartogat 2021. Nemrég került sor első rendezésére, most pedig újabb szakmában próbálta ki magát, és büszkén jelentjük, nagyszerűen helyt is állt.
Monique Covet neve sokak számára ismerős lehet, ugyanis pár évvel ezelőttig ő volt a magyar pornóipar koronázatlan királynője. Legfrisebb fotóján legújabb fürdőruháját mutatja meg a rajongóinak.
Ha oltást kapunk, a legtöbbször fájdalmas érzést tapasztalhatunk az oltás helyén, a karunkban. Most megmutatjuk a legjobb praktikákat, amelyekkel enyhíteni lehet a nemkívánt tüneteket.
Chadwick Boseman tavaly nyáron hunyt el, mégis ő volt az idei Oscar-gála egyik legnagyobb esélyese. A nyertesek listája azonban nem a várt forgatókönyv szerint alakult, ez pedig hatalmas felháborodást keltett a nézők körében.
Panyik Anita több műsorban is szerepelt az elmúlt években, legutóbb a Love Bistro-ban láthattuk akkori párjával, Márkkal. Kapcsolatuk azóta véget ért, a gyönyörű ügyvédnőre viszont azóta újra rátalált a szerelem, raádásul nem is akárki személyében...
A Honeybeast énekesnője nem érti, miért nem minősül a koncert kulturális eseménynek, és ha moziba lehet menni maszk nélkül, akkor szabadtéren miért nem lehet koncertezni.
Hide the Pain Harold, azaz a korábban villamosmérnökként dolgozó, később egy sor netes mém révén ismertté vált Arató András is megküzdött a koronavírussal. A betegség ledöntötte a lábáról, kórházba került, ahol a végrendeletét is megírta.