Óriási meglepetés érte a nemzetközi operaszínpadok ünnepelt sztárját. Miklósa Erika (50) azt hitte, örökbefogadóként nem részesül majd bizonyos tapasztalatokból, amelyekkel egy biológiai anya találkozik, de el kellett ismernie, hogy tévedett.
A divat legdiadalmasabb időszaka az 1980-as évek második felétől köszöntött be, rövid, de annál intenzívebb periódus volt ez. Teljesen átpozícionálta a divat helyzetét, ami immár a popkultúra részévé vált, a márkák pedig egyre inkább az identitásképzés alkotóelemeivé lettek. A hírességek panteonjába pedig diadalmasan bevonultak a szupermodellek. Gi
Szabó Győző (50) régóta küzd a felesleges kilókkal, ezért úgy döntött, a korábban sikertelen diéták helyett egy új eljárást próbál ki, amelynek köszönhetően majdnem tíz kilót le is adott.
Lassan tizenhárom év telt el azóta, hogy Tony Stark a világ elé állt és közölte mindenkivel, hogy ő Vasember. Azóta a közönség mindenféle szuperhőst láthatott a tévéképernyőkön és a mozivásznakon.
Idén is az erős nőket kihangsúlyozó, támogató kampánnyal jött ki a Puma. A világszerte feminizmusáról, diverzitást támogató magatartásáról híres márka összefogta női kultúrát és sportot előre mozdító márkanagyköveteit, hogy minél szélesebb körben elérje a nőket üzenetük miszerint a nőknek is kiemelten fontos szerepe van a világ fejlődésében.
Mivel az Oroszlán jegyében lévő Hold délelőtt szembenállásba kerül a Vízöntő-Jupiterrel, ebédidőben az Ikrek-Marssal barátkozik, ne dőlj be a külső csillogásnak, ne legyenek túlzó elvárásaid másokkal szemben, viszont legjobb adottságod abban rejlik, hogy tudod, hogyan hatsz leginkább környezetedre. Szívesen csatlakozol befolyásos körökhöz, fontos e
A közösségi oldalán reagált a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontembere, Lovasi András lapunk azon értesülésére, miszerint az ügyészség perújítási kérelmet nyújtott be a zenész autóbalesetének ügyében.
Az Aldi megint nagyot villantott. Új rendszert tesztel a műanyaghulladék csökkentésére azzal, hogy csomagolásmentes tészta- és rizstermékek értékesítésébe kezd.
Napjainkban szerencsére elmondható, hogy egyre jobban ügyelünk arra, hogy a boltok polcairól ne csak leemeljük az első szembejövő terméket, amire szükségünk van, hanem gondosan el is olvassuk a különböző szépségápolási termékek címkéjén az összetevőket és a feltüntetett jelzéseket, amiknek a jelentésével is tisztában vagyunk.
Nem mindennapi karácsonyozásra készül Schmuck Andor, aki a családjával ezúttal nyáron tervezi megülni a szeretet ünnepét, mert addigra már minden családtagját beoltják a koronavírus ellen.
Mélyen megrázta szeretett felesége halála Csocseszt, aki megrázó vallomást tett: a mulatószenész azt mondja, a neje, Gyöngyi, akit a koronavírus ragadott el, előre megmondta, hogy meghal a kórházban.
Tavaly készült egy lista a világ legjóképűbb pasijaiból, Henry Cavill végzett az élen. A dögös színészt a legtöbben a Superman filmekből és az új Witcher (Vaják) sorozatból ismerhetik, nők milliói rajonganak érte. A hölgyeknek épp ezért talán nem olyan jó hír, hogy a sztár nemrég lekerült a piacról, új párja van. Natalie Viscuso.
Több időt töltöttél otthon az elmúlt egy évben, és azt tapasztalod, hogy a háztartási hulladékod is jelentősen megnövekedett? Ez nem is csoda, hiszen a korábban a munkahelyen, az iskolában és a nyilvános helyiségekben kidobott szemetek is nagyrészt átcsoportosulnak otthonra, így elkerülhetetlenül jóval több hulladék jut a saját szemetesedbe, mint k
A melegebb hőmérséklet okozta éghajlatváltozás évről évre veszélyesebb, a természet és a vadon élővilága folyamatosan károsodik. Emellett a kis kedvencek és más háziállatok egészsége is érintett. Felelősségteljes gazdiként a te kötelességed, hogy a környezet mellett kisállatodat is megóvd. A Kisállatorvos.hu szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos
Van köztük bálkirálynő és nyomi lúzer – utólag persze már ők is röhögnek magukon. Nézd meg a képgalériában, milyen cukin festett Halle Berry vagy George Clooney lakli kamaszként!
Áprils 22-e a Föld napja, de mivel itt élünk, igazából minden nap a Föld napja van, ezért fontos, hogy a napi rutinjaid a bolygónak kedvezőek legyenek. Jöjjön egy zöld márka, aki a maximális stílust, minimális környezeti károk árán kínálja.
A Ragyogás, Egy becsületbeli ügy, Száll a kakukk a fészkére, Batman, Kínai negyed és még számtalan klasszikus film sztárja, Jack Nicholson ma ünnepli 84. születésnapját – ennek örömére nézd meg a legendás karrierjéről készített galériánkat!
Ha táskáról van szó, akkor manapság már nemcsak a divattrendek befolyásolják döntéseinket arról, hogy mit vegyünk meg, hanem fontos szemponttá vált a praktikusság, kihasználhatóság és legfőképp a fenntarthatóság. Ha még nem találtad meg azt a táskát, ami tökéletesen passzol a csajos szettjeidhez és egy túrázáshoz is, akkor bemutatjuk a Hátit!
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/04/22/3980/