Teljesen új irányt mutat a HIV vírus elleni harcban is az egyik koronavírus oltás alapjául szolgáló messenger RNS technológia. Ez ugyanis elvezethet egy olyan vakcina kifejlesztéséhez, amely nem csak megelőzi, de a fertőzés szakaszában fel is veszi a harcot a vírus ellen. Karikó Katalinék felfedezése a HIV kezelésében is átütő lehet. Ennek kapcsán
A fitneszguru azt tanácsolta a követőinek: „a maszkokat minden este tegyétek bele egy pohár lobogó, forró vízbe, és főzzétek ki, vagy akár a mikrosütő is alkalmas erre”.
Bay Éva ismét feltűnik a tévék képernyőjén, ennek kapcsán nyilatkozott és elmondta, nagyon örült a felkérésnek, hiszen imádja a tévét, egy baj azért mégis van a műsorokkal.
Folyamatosan szivárognak vissza a 90-es, 2000-es évek divattrendjei, de nemcsak az öltözködésben, hanem a frizurák terén is térnek vissza régi nagy kedvencek. Az egyik kedvelt lófarok ebből az időből a nagyon magasra, szorosan felkötött copf, amihez sokszor csak a haj felét fogtuk össze, a tinik nagy kedvence is volt.
Húsvétkor is nyitva lesznek a kórházi oltópontok, a háziorvosok így ezekbe, valamint a kijelölt szakrendelőkbe is küldhetnek oltásra várókat a hosszú hétvégén - olvasható az elektronikus levélben, amelyet az országos oltási munkacsoport vezetője a budapesti háziorvosoknak írt.
A világon 129 510 295 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 826 852, a gyógyultaké pedig 73 380 066 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 128 822 735 fertőzöttet tartottak nyilván, míg a halálos áldozatok száma 2 815 166 volt. A fertőzés 192 országban és régi
Nem létezik húsvét díszes tojások nélkül. Ezt adják a lányok a locsolóknak ajándékul, ezt lógatjuk fel a barkafára, ezt keresik a gyerekek a bokrok között és úgy általában ez a fő dísze a húsvétra készülődő otthonoknak is. De mivel és hogyan díszítsük a tojást?
A népszerű énekesnő egy éve nem léphetett színpadra a járvány miatt, de megtalálta azt a módot, amivel csaknem ugyanúgy kifejezheti a művészetét, mint a zenével.
A húsvétot sokféleképpen ünneplik a világon, de a motívumok mindenhol ugyanazok. Nyuszi, tojás, bárány, barka. Idén különlegesen fontos lesz a szimbólumok szerepe otthonunkban, mert a világjárvány miatt a családlátogatás nem, vagy csak nagyon korlátozottan javasolt. Ettől függetlenül vegyük körül magunkat nyuszis tárgyakkal, fessünk tojást, tegyünk
A bőrödre is ráférne egy kis tavaszi megújulás? Az időjárástól függően arcbőröd igényei is változnak, míg télen nehezbb, táplálóbb krémeket érdemes használni, tavasszal és nyáron jöhetnek a könnyed formulák és természetesen a fényvédők! Használd ki a GLAMOUR-napok nyújtotta kedvezményeket akár online is, mutatjuk, mire érdemes lecsapni!
Orbán Viktor egy jó minőségű vörösborral és egy személyes hangvételű levélben köszöntötte a ma 80 éves Körtvélyessy Zsoltot. A színművész 30 éve egyetlen korty alkoholt sem fogyaszt, mert még szeretne sokáig élni. A Borsnak a terveiről és az életfilozófiájáról beszélt.
Az országos tisztifőorvos a húsvéti ünnep idejére is azt kéri a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokat. Müller Cecília pénteken a közmédiának nyilatkozva úgy fogalmazott, a vírus nem foglalkozik azzal, hogy húsvét van, ezért mindenki ünnepeljen a lehető legszűkebb családi körben.
Elrepedt egy 300 milliméter átmérőjű víz-főnyomócső pénteken kora délután Győrben, a Lajta úton. Marcalváros paneleiben nyomáscsökkenés tapasztalható, a hiba elhárítását már megkezdték a szakemberek.
Mészáros Árpád Zsolt az elmúlt évben nem léphetett színpadra, a bezártság pedig a legrosszabbat hozta ki belőle. Az Operettszínház sztárja a pohár után nyúlt.
A mikró egy tökéletes találmány, ha ételmelegítésről van szó. Valószínűleg sokan vannak, akik mindent itt melegítenek meg, de azt viszont már kevesen tudják, hogy nem mindennek tesz jót. Ugyanis vannak ételek, amiket kifejezetten nem ajánlott betenni a mikróba, ugyanis nagyobb kárt okozhatunk okozhatunk vele magunknak, és az ételnek is.
Az A és AB vércsoportú koronavírus-fertőzöttek gyakrabban kerülnek súlyos tünetekkel kórházba és nagyobb eséllyel lélegeztetőgépre - mondta Rusvai Miklós virológus pénteken az M1 aktuális csatornán.
Orbán Viktor ezekben a nehéz időkben sem feledkezik meg hazánk jeles művészeiről. Személyes gondolatokkal és egy üveg jó borral köszöntötte Körtvélyessy Zsoltot.
Az elmúlt napokban több Facebook-csoportban terjedt a hír, a maszkokban férgek vannak. Ez természetesen nem igaz. Előbb Schobert Norbi is úgy vélte, lehet ebben valami, majd helyesbített.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni.Heti útravaló – 484. rész.
Az Egyesült Királyság több részén is óriási piknikező és korántsem józan tömeg támadta meg a parkokat és a tengerpartot, miután megérkezett a jó idő, és lazítottak a korlátozásokon.