Az asszony testrészeit egy park különböző részein találták meg. A férj egyáltalán nem bánta meg szörnyű tettét, végül egy hónap után bukott le, miközben a kertben sütögetett a gyerekeivel.
Elképesztően bomba formában van a színésznő. Már nem ez az első kép, ahol megmutatta tökéletes alakját, de a tengerparton készült intim fotója az eddigieknél is szexisebb.
A Merkúr Húsvétkor elhagyja a Halakat, és 19-ig a Kos jegyén száguld végig: az elkövetkező időszakban számodra nem létezik „de” és „ha”. Néha hiányzik belőled a türelem és a megfontoltság, vak eltökéltséggel hajszolod elképzeléseidet, nem sok tekintettel mások érzéseire vagy véleményére. Még ha a Bak jegyében lévő Hold napközben a Kos-Naptól és a V
Szegedi Fecsó újra szerelmes, azonban párjával nem csak házasságon, hanem örökbefogadáson is törik a fejüket. Vasvári Vivien exe úgy érzi, végre önmagát adhatja a kapcsolatában.
A világon 130 677 409 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 845 625 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint, 74 071 079-en meggyógyultak. Egy nappal korábban 130 144 179 fertőzöttet tartottak nyilván, míg a halálos áldozatok száma 2 836 961 volt.
Tóth Dávid sikeres sportoló, fiatal, sármos, és nemrég megmutatta, hogy táncolni is remekül tud. A szexi pasi életéből már csak a nagybetűs szerelem és az apaság hiányzik.
Kinyithatnak hétfőtől az éttermek és kávézók kerthelyiségei Szerbiában - döntött a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb. A péntek esti ülés után azt is közölték, hogy az üzletek ismét akár este 10 óráig is nyitva tarthatnak, a bevásárlóközpontok újranyitásáról pedig a jövő héten döntenek.
Orbán Viktor miniszterelnök húsvétvasárnap reggel meglátogatta a Hungaropharma X. kerületi telephelyét, ahonnan minden hajnalban elindulnak a vakcinaszállítmányok az oltópontokra - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma olyan terhelést jelent az egészségügyben, amilyennel az ott dolgozók korábban nem találkoztak; az Országos Kórházi Főigazgatóság a szakmai szervezetekkel közösen mondott köszönetet a vírus elleni védekezésben résztvevőknek - mondta a szervezet főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 312 501 fő, közülük 905 117 fő már a második oltását is megkapta. A brit vírusmutáns továbbra is nagyon gyorsan terjed, ezért kérjük, hogy a húsvéti ünnepek alatt is tartsák be az óvintézkedéseket! 6566 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 685 979 főre nőtt a beazonosított
Egy család egész konyhája megsemmisült, miután a mosógépük váratlanul felrobbant. Az anya éppen ott állt a gép mellett, amikor füstölögni kezdett. Az volt a szerencséjük, hogy otthon voltak, amikor történt.
Az internet korában már nem trendi képeslapot küldeni Húsvét vagy Karácsony alkalmából, pedig ennek is megvan a maga romantikája. Főleg ha az ember egy olyan különleges képeslapot kap kézhez, mint ezek a régi darabok galériánkban.
Egy kis odafigyeléssel nem csupán remek kedvezményekkel szerezheted be kedvenc termékeidet, de még a környezetre is odafigyelhetsz. Bevásárlólista írásával elkerülheted, hogy olyan dolgokat vegyél meg, amikre egyébként nincs is szükséged, ha pedig figyelmesen elolvasod a flakonokon található szövegeket és jelzéseket, még jelentős mennyiségű műanyag
Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes nyilatkozott arról, ki lehet-e teljesen pusztítani a koronavírust illetve milyen lesz az életünk a járvány csillapodása után.
A Life.hu exkluzív betekintést nyert Gáspár Bea konyhájába, megnézhettük, miként készült a húsvétra. Bea asszony elmondta, ilyenkor naphosszat főz, de nincs segítsége, hiszen a konyhában nem tűr meg tévedést, emiatt mások nem mernek vele főzni. Íme, a Gáspár család húsvéti hagyományai.
Felfoghatatlan kínokat élt át egy ausztráliai édesanya, miután három hónapos kislánya súlyosan megsebesült. Azonnal kórházba kellett szállítani a kisbabát.
Szinte alig-alig van olyan ember, aki időnként ne vágyna arra, hogy kutyája legyen. Még inkább igaz ez akkor, ha gyerekünk van, és ő rágja a fülünket egy kutyusért. Bár az tény, hogy gazdinak lenni fantasztikus dolog, érdemes átgondolni, mi magunk alkalmasak vagyunk-e erre, mielőtt kutyát hozunk az otthonunkban.
Britney ismét egy figyelemfelkeltő videót posztolt közösségi oldalára. A sminkes, Billy Brasfield azt állítja, Britney bevallotta neki, hogy nem ő kezeli Instagram fiókját, viszont az énekesnő azt állítja, ő sosem mondott ilyet.
Mit ehet egy vegán húsvétkor? Tényleg le kell mondani a megszokott ízekről? Tényleg szükséges kompromisszumokat kötni? Valóban csak egészségtelen összetevőkkel lehet pótolni a rég megszokott ízeket és textúrákat? Zsolnay Gergely táplálkozástudományi szakember, a Flow Specialty Coffee Bar & Bistro séfe, kertészmérnök egy mennyei füstölt cékla so
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/04/04/3823/
Az állat nem volt képes elszakadni régi otthonától, a szomszédok csodának tartották, hogy életben maradt. A remegő kis állatot végül önkéntesek vették gondozásba.