A Nyilas-Merkúr és a Vízöntő-Szaturnusz, valamint a Bak-Vénusz és a Halak-Neptunusz barátságos rezgései biztosítják a november harmonikus befejezését. A Szaturnusz megkönnyíti a kommunikációt és a hosszú távú tervek szövögetését, de a száműzött Merkúr miatt most tanítani könnyebb, mint megtanulni dolgokat. A tárgyalások és felvételi interjúk sikeré
Köllő Babett saját élettapasztalatit megosztva igyekszik motiválni a fiatalokat, és egy könyvet írt arról, hogyan érjük el a céljainkat, valósítsuk meg az álmainkat, illetve, hogy mivel szedjünk magunkra önbizalmat ezek megvalósításához.
Bár Kate Beckinsale csúcsformában van, és rengeteg izgalmas szettet láthattunk, mégis Demi Moore került a középpontba; de nem azért, amiért szerette volna.
A vörös szőnyegen és a filmvásznon nincs párja, egy élő szexszimbólum. Vagy mégsem? Charlize Theront a tengerparton csípték el, futótűzként terjednek a képei.
A film a megszületése óta befolyásolja az ízlésünket, alakítja a szépséghez való viszonyunkat, formálja az beszédmódunktól, az öltözködésünkön át, igen, még a frizuránkat is.
Úgy tűnik az RTL Klub is megelégelte, hogy Baukó Éva az utóbbi időben minden előre legyártott, ám éppen futó műsorának végét kiszivárogtatta, ezért lépéseket tesznek. Egy biztos, most nagy bajban van a Való Világ egykori villalakója.
Tavasszal töltötte a 76-ot Elvis Presley volt felesége, jó ideje azonban már csak a plasztikai beavatkozásai miatt kerül címlapokra. Most sincs ez másképp.
Úgy tűnik az RTL Klub is megelégelte, hogy Baukó Éva az utóbbi időben minden előre legyártott, ám éppen futó műsorának végét kiszivárogtatta, ezért lépéseket tesznek. Egy biztos, most nagy bajban van a Való Világ egykori villalakója.
A 90-es évek egyik legrajongottabb és legfelkapottabb színésze minden bizonnyal Nicolas Cage volt, aki valamilyen úton-módon az elmúlt másfél évtizedben A-kategóriáról visszacsúszott Zs-kategóriára.
Hazudni csúnya dolog, ezt aligha vitatja bárki is, ugyanakkor az életet képtelenség leálni kisebb-nagyobb hazugságok nélkül. Persze, alapvetően a saját lelki békénk miatt is jobb, ha minél kevesebb hazugsággal terheljük meg magunkat.
A Junior Prima díjas színésznő tavaly decemberben több mint 1 millió forintot gyűjtött a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát (Mföek) Alapítvány részére.
ByeAlex tudatosan óvja a magánéletét a nyilvánosság előtt, így nem sokat lehetett tudni arról, hogy foglalt-e a szíve. Most azonban kiderült: többé nem magányos, ugyanis egy csinos modell elrabolta a szívét.
A népszerű modellügynök és influenszer legújabb könyvében ismerte be, hogy éveken át egy szerelmi háromszögben élt, amelynek tagjai ő, Cyla modellje, és annak jelenlegi férje, egy holland származású színész volt.
Milyen a világ, amiben élünk, és milyennek kellene lennie? E két kérdést tette fel a Baltazár Színház új előadása, A világot tartó oszlopok készítésekor. A munkafolyamat alatt pedig igyekezett rá válaszokat találni. A Vörös István drámájából négy rendező (Elek Dóra, Farkas Dorka, Kováts Kriszta, Réti-Harmath Olívia) által létrehozott produkció megj
Bizonyára számodra is fontos, hogy a megjelenésed minden apró részlete a saját stílusodat tükrözze. Miért lenne ez alól kivétel a telefonod? Mondj búcsút a telefontokoknak, és gyönyörködj te is a Xiaomi új 11 Lite 5G NE elegáns és letisztult készülékében, ami a mindennapok kifogástalan kiegészítője lehet!
A Konyhafőnök VIP-ben ezúttal Sárközi Ákos csapatán volt a sor, hogy bizonyítson a válogató után. Nagy bizonyítási vágy uralkodott mindenkin, de egyesek ezt nem tudták olyan jól kezelni.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Budapest Fashion & Tech Summit nemzetközi szaktekintélyeket megszólaltató divatipari konferenciát a Magyar Divat & Design Ügynökség. A 2021-es rendezvény a fenntarthatóság, a tudásmegosztás, a kulturális örökség, valamint az e-kereskedelem és a megváltozott fogyasztói szokások szemszögéből közelíti meg és
Zendaya és Tom Holland már jó ideje egy párt alkotnak, a Pókember sztárjai azonban nagyon védik magánéletüket, és egymás szakmai támogatásán, elismerésén kívül a kapcsolatukról semmit nem osztanak meg sem a közösségi oldalaikon, sem az újságíróknak.
Dallos Bogi, tavalyi kislemeze után újabb dalt hoz, amely a minket visszatartó lelki, és mentális nehézségekről, valamint az azokkal való megküzdésről szól. A fiatal énekesnő most is egy izgalmas képi világú, kastélyban forgatott, kosztümös klippel jelentkezik, a következő hetekben pedig számos koncertet ad országszerte, ha a lehetőségek engedik.
Berki Mazsi kisbabája, Emma születése óta is ugyan olyan aktív a közösségi oldalain, mint eddig volt. Néhány kommentelő feltette a kérdést, miért nem gyermekével foglalkozik a reklámok posztolgatása helyett, amire Berki Krisztián felesége hosszú üzenetben reagált.
A Ringier Axel Springer magyarországi cégcsoportja körébe tartozó társaságok (Ringier Axel Springer Magyarország Kft., Blikk Kft.) (a továbbiakban: Adatkezelő) ezúton teszik közzé a saját kiadásukban megjelenő napilapokhoz és más időszaki kiadványokhoz kapcsolódó, a szolgáltatási felételekről szóló általános szerződési feltételekben meghatározott s
A GLAMOUR Univerzum alkalmazás a GLAMOUR hivatalos alkalmazása, annak tartalma és kuponjai teljes egészében megegyeznek a nyomtatott GLAMOUR kuponokkal. Minden beváltóhely köteles elfogadni a digitális kuponokat, ahogy a nyomtatott kuponokat is.
Rubint Réka amikor megtudta, hogy 10 éves tanítványa, Zsófi mennyire beteg, azonnal érezte, hogy tennie kell valamit. A fitneszedző most részletesen beszámolt a lányka kálváriájáról és arról, hogyan jutottak el oda, ahol most vannak.
Debütál a fenntarthatóság és az etikus divat értékrendjét szem elől egy pillanatra sem tévesztő ruhamárka kézi festést, textil printeket és kézzel készített porcelángombokat felvonultató, limitált kiadású, “made to order” termékcsoportja —az “ALMA bespoke”.
Bata Adrienn, művésznevén Barbee a 2010-es évek egyik legfelkapottabb énekesnője volt, ám egy időre visszavonult a rivaldafénytől. 2017-ben ismét visszatért a popszakmába, ráadásul nemrég a magánélete is nagy mérföldkőhöz érkezett.
Jill Biden amerikai first lady hétfőn megmutatta, idén hogyan díszítették fel az elnöki rezidenciát. Nem szerénykedtek, az biztos, de a végeredmény gyönyörű lett.