Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légiközlekedés korlátozásához - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben szombaton az MTI-vel.
Ma már kevesen tudják, hogy Nagy Feró az ős-Bikiniből való távozása után is aktívan írta a dalokat az akkor már D. Nagy Lajos énekessel futó Bikininek, pedig az együttes számos nagy slágere Feróhoz köthető. A nemrégiben Kossuth-díjjal is kitüntetett zenész ráadásul az esélytelenek nyugalmával kért egy hatalmas összeget a dalokért és ő lepődött meg
Több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán - közölték pénteken este a holland egészségügyi hatóságok.
Jónéhány tárgy fordul meg a kezünk ügyében, amit nap mint nap használunk, és igazából sosem merül fel bennünk, hogy érdemes lenne alaposan megtisztítanunk. Lehet, hogy eddig még sosem gondoltál rá, de valójában lehet, hogy a mobilod piszkos és zsíros felületétől problémás a bőröd. Igen, ilyen van!
10 év telt el az YKRA alapítása óta, ezt az elmúlt időszakot szeretnék megünnepelni azzal, hogy visszatérünk a gyökerekhez - “BACK TO THE ROOTS”, ahogy az új kollekciónk neve is üzeni.
November végén érkezik a hazai mozikba az Encanto című új Disney mesefilm, amiben a szuperhőssztorik fordítottjával találkozhatunk: egy olyan közösséggel, ahol mindenkinek van valamilyen különleges képessége, épp csak a főhősnek nincs. Az Encanto premierje ráadásul jubileumi esemény, hisz ez a Disney 60. egészestés animációs mozifilmje – és ebből a
A holland egészségügyi hatóságok szombati közlése szerint 61 ember szervezetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét abból a nagyjából 600 utasból, akik pénteken érkeztek repülőgéppel.
Nagyon megviselte a bezártság a népszerű színésznőt. Voith Ági tavasszal még elég rosszul érezte magát, és bár a járványhelyzet nem sokat változott, ő igyekszik újra mosolyogni.
Jonathan Sacerdoti királyi kommentátor szerint csak két ember van, akikkel a királynő mindig hajlandó beszélni: a lánya, Anna hercegnő és John Warren versenyigazgató.
Kész csoda, ami az indiai férfival történt. A villanyszerelőt egy motoros ütötte el Moradabadban. A kerületi kórházba szállították, ahol az orvosok szerint a férfi belehalt sérüléseibe.
A világon 260 650 450 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 188 937 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 260 053 728 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 181 949 volt.
Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.
Magyarországon sokan szenvednek alkoholbetegségben, több család is érintett, kortól és nemtől függetlenül.A karácsonyi vacsora a családdal, az irodai buli, sőt az újévi parti is mind olyan helyzeteket, alkalmakat szülhetnek, amiben egy alkoholbeteg kényelmetlenül érezheti magát. Bonyolult időszak ez, hiszen nem csak a függőn múlik, hanem bizony a h
Novemberben a finn kormány határozott lépéseket tett a nemek közötti bérszakadék átláthatóságáért: még a 2023-as választások előtt szeretnék törvénybe iktatni, hogy a munkavállalók igény esetén megismerhessék munkatársaik fizetését, így amennyiben negatív diszkrimináció éri őket, lépéseket tehessenek az ügyben. De hogyan segíti a transzparencia a b
Mihalik Enikő elképesztő karriert futott be, ám ahogyan minden ismert ember, ő is indult valahonnan: elmondása szerint nehéz természetű tinédzser volt, a családjában pedig gyakoriak voltak emiatt a viták.
Aki figyelemmel követi az angol királyi családot, annak természetesen nem meglepetés, hogy bár talán nem számítanánk rá, de II. Erzsébet királynő az egyik legfeltűnőbben öltözködő előkelőség. A brit uralkodó imádja a feltűnő, neonos színeket, és bár nagyon széles színpalettát vonultatott már fel a hivatalos megjelenései alkalmával, határozottan ki
Akár aktív tagja vagy a TikTok közösségének, akár nem, valószínűleg találkoztál már a mindig vidám és tehetséges táncos, Addison Rae nevével. A platform egyik legnagyobb sztárjaként energikus videói minden egyes posztolása után vírusként terjednek, és szenzációs sikereket produkál. De kicsoda ő valójában?
Koronavírus-fertőzésben pénteken elpusztult a Bükkben befogott és a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére kedden este beszállított szervál - közölte az állatkert szombaton az MTI-vel.
Nehéz elhinni, de a Harry Potter hatalmas sikerű könyvsorozata után a filmes adaptáció 2001-ben, 20 évvel ezelőtt debütált a mozikban. Az azóta felnőtt generációk számára talán az egyik legfontosabb popkulturális hivatkozási pontja.
Tudósok és orvosok szinte egy emberként kommunikálják, hogy a koronavírus elleni védekezés leghatékonyabb fegyvere a vakcina. Ennek ellenére vannak, akik nem veszik fel az oltást, mert félnek a mellékhatásoktól. Most néhány sztár arról vallott, hogy ők miért döntöttek amellett, hogy az emlékeztető adagot is beadatják maguknak.
Most már biztos, hogy az Emmy-nyertes sorozat újra visszatér egy második évaddal. Az Eufória, ami a "Z" generációt ábrázoló sorozatok egyik jelenlegi kedvence tovább folytatódik. Az előzetesből pedig már az is látszik, hogy újra izgalmas szálakat bontanak ki Rue életében.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint november 15. és 21. között az országban 12 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ a honlapján csütörtökön.
Szinte hihetetlennek tűnik, de Hollywood egyik nagy szívtiprója, nők millióinak kedvence már a 60-as éveit tapossa: Antonio Banderas olyan világhírű filmekkel vált ismertté, mint a Desperado, a Zorro álarca, az Interjú a vámpírral vagy az Eredendő bűn.
13 év után végre újra önállóan dönthet életéről az egyik legsikeresebb popikon, Britney Spears. Az énekesnő a válását követő idegösszeomlás után került apja gyámsága alá, ami börtönbüntetéssel ért fel számára.
Az X-Faktor 2. élő adása igazán drámaira sikerült, több favorit is alulteljesített, és olyan versenyző is kiesett, aki pedig a mentoroktól széket kapott.