2021. november 22. hétfő

nov. 22
13:30
4 dolog, amit nem tudtál a TV2 műsorának győzteséről, Csiszár Istvánról (Joy)
Egy ország ismerte meg a nevét, de van néhány érdekesség, ami még nem hangzott el vele kapcsolatban.
nov. 22
13:30
Megható hírt közölt az Omega-együttes (Promotions)
Kóbor János közel két hete fekszik kórházban.
nov. 22
13:48
Kulcsár Edina új vizekre evez: nem hiszed el, milyen területen próbálja ki magát (Femcafe)
Kulcsár Edina új szerepben tűnik fel: a népszerű modell és influencer rengeteg sikert elért már, s nemrég kiderült számára az is, hogy érdemes új területen is kirpóbálnia magát, ugyanis megvan hozzá a tehetsége.
nov. 22
13:48
A Vodafone miatt sír az egész ország (Promotions)
A Vodafone több, mint egymillió embernek próbál segíteni.
nov. 22
14:06
Ezzel készülnek az idei karácsonyra Nánásiék - már szinte hagyomány náluk (Blikk)
Ördög Nóriék családjában már szinte hagyománynak mondható, hogy minden évben készülnek egy saját karácsonyi dallal. Nánásiék néven futó Youtube csatornájukat több száz ezrek nézik, már a gyerekeket, Micit és Vencit is jól megismerhették a nézők.
nov. 22
14:12
Ekkora sorok lettek hirtelen az oltópontokon: van mégis, ahol nem (Blikk)
Sikeresnek tűnik az oltási akcióhét első napja: tömegek állnak az oltópontokon, ahová most regisztrálni sem kell.
nov. 22
14:18
Elon Musk megmutatta ritkán látott kisfiát: X Æ A-Xii nagyon cuki (Femcafe)
Ilyen nagy már a legkisebb Musk! Friss felvételen X baba.
nov. 22
14:30
Régi tanára lepte meg Adele-t koncertje közben (Glamour)
Adele Londonban is bemutatta élőben "30" című új albumát. Az ITV által rendezett "An Audience With Adele", tehát "Egy találkozás Adele-lel" esten az album összes dalát elénekelte, és minden szám között a közönségből kérdéseket tettek fel neki. Voltak vicces és komoly kérdések is, de a legjobb az az volt, amikor arról kérdezték, hogy a fiatalkorából
nov. 22
14:30
Újabb botrány: Meghan Markle élő adásban vallotta be, hogy részt vett egy titkos partin - méghozzá nem is akárkivel (Promotions)
A hercegnő álruhában vegyült el a tömegben.
nov. 22
14:48
ByeAlex kiesett mentoráltja megható dolgot árult el a verseny előtt (Joy)
Szombaton került sor az X-Faktor 2021 első élőshowjára, ahol Puskás Peti, Gáspár Laci, ByeAlex és a Dallos Bogit váltó Csobot Adél csapatai mérettették meg magukat a mentorok és a magyar nagyközönség előtt.
nov. 22
15:06
Balázs Andi kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást? (Blikk)
Vagyis: ha lenne cége és munkavállalói, mindannyiuk közös biztonsága érdekében lehet, hogy azt mondaná nekik, kötelező a koronavírus elleni védőoltás.
nov. 22
15:06
Paulina: Napokig nem tudtam aludni a boldogságtól, amikor láttam, mennyien szeretik a dalomat (SzMo)
Az X-Faktor versenyzőjének első saját dala óriási siker lett. Az első élő show-ban is saját szerzeménnyel lépett fel, de ez már nem nyerte el az összes mentor tetszését.
nov. 22
15:06
A szerelő végignézte egy nő bugyis fotóit a javításra bevitt telefonon – törvényesen! (Promotions)
A rendőrség nem talált fogást a férfin, mert az nem töltötte le a képeket.
nov. 22
15:24
A világ egyik leghíresebb hollywoodi színésznője van a képen, mégsem ismeri fel senki (Femcafe)
Kislányként is pont olyan gyönyörű volt, mint ma, ünnepelt dívaként.
nov. 22
15:42
Vajna Timi a barátnőivel játszott latex bőrszerkóban: tépték a ruhákat, lihegtek a mellek közé és paskolták a popókat - videó???? (Blikk)
Vajna Timi szombat esti csajos bulija nagyon forróra sikerült. Egymást simogatták, paskolgatták és ölelgették.
nov. 22
15:54
Arnold Schwarzenegger 31 év után újra találkozott ritkán látott „szerelmével” - megható fotó (Promotions)
Nagy találkozás.
nov. 22
16:18
Liptai Claudia: „Nagyon sokáig egy késsel a párnám alatt aludtam” (Blikk)
Azt is elárulta, miért.
nov. 22
16:18
6 lebilincselő sorozat, amiben erős női karakterek kapják a főszerepet (Joy)
Mindig jó olyan történeteket nézni, ahol egy kicsit a nők szemszögéből figyelhetjük az eseményeket.
nov. 22
16:30
Időjárás: mutatjuk, hogy hol eshet a hó éjszaka, de a nagyobb lehűlés csak később érkezik (Promotions)
A hidegfront a hét közepén fog megérkezni, és a nyugati tájakon kell igen erős fagyra számítani.
nov. 22
16:42
Berki Krisztiánnak a szteroidozás miatt nem lehetett gyereke korábban (Blikk)
Berki Krisztián nevét ha megemlítjük, mindenkinek eszébe jut valami róla, legyen pozitív, vagy negatív gondolat. Most komolyabb témákban is hallhatjuk a véleményét egy hosszabb beszélgetés során a Youtube-on.
nov. 22
16:42
Jennifer Aniston levetkőzte gátlásait: anyaszült meztelenül mutatkozott a kamerák előtt (Femcafe)
A Jóbarátok hajdani sztárja a The Morning Show évadfináléjában szabadult meg a textiltől. A mostani kivételes alkalomnak tekinthető, hiszen Hollywood egyik legkedveltebb és legfoglalkoztatottabb komikája általában ódzkodik attól, hogy felfedje bájait a kamerák kereszttüzében.
nov. 22
16:54
Jobban van Erzsébet királynő? Keresztelőn vett részt (ATV)
II. Erzsébet királynő október közepén egy éjszakát kórházban töltött, ezután több nyilvános eseményt is ki kellett hagynia egészségügyi okok miatt. Elmaradt kétnapos észak-írországi látogatása, nem vett részt a glasgow-i klímakonferencián és az első világháború lezárásának hagyományos, londoni megemlékezésén sem. Most viszont két dédunokájának kere
nov. 22
16:54
Jennifer Lopez egy igazán szexi, de mégis elegáns ruhában adta elő az új dalát (Promotions)
Vasárnap este rendezték meg az American Music Awardsot, ahol rengeteg világsztár volt jelen.
nov. 22
17:00
Bódi Sylvi élete száznyolcvan fokos fordulatot vett – mára ez lett a legfőbb szenvedélye (Femcafe)
November 22-én kezdetét veszi a Farm Vip második évada és a piros csapat játékosaként Bódi Sylvi is aktív részvevője a műsornak. Ez számára többről szól, mint a kihívásról és a szórakoztatásról. Szívvel-lélekkel kiveszi a részét a gazdálkodás örömeiből.
nov. 22
17:06
Dobó Ági férjhez ment, de ez még nem minden: beszámolt még egy meglepetésről (Femcafe)
A 33 éves magyar modell a közösségi médiában tudatta a nyilvánossággal, hogy hétvégén örök hűséget fogadott vőlegényének.
nov. 22
17:06
Várkonyi Andrea a közintézményekben dolgozókról is megmondta a magáét (SzMo)
A műsorvezető elmesélte, mit mondott, amikor a lánya megkérdezte, miért ülnek unott arccal a dolgozók a hivatalban.
nov. 22
17:12
Shane Tusup megmutatta: a curlingban is otthonosan mozog, anyukáját is elvitte a jótékonykodni (Blikk)
„Csússz, seperj és segíts” – ezekkel a szavakkal kezdte a Facebook bejegyzését Shane Tusup, aki egy újabb sportágban igyekszik maradandót alkotni.
nov. 22
17:12
Egy barátnője paskolgatta Vajna Timi fenekét Los Angelesben, aki majdnem a mellét is elővette – videó (18+) (Promotions)
Vajna Timi egy elég erős videót töltött fel, ahol elszabadult a buli, na meg a hatalmas mellek.
nov. 22
17:24
Egy illat, amely felidézi a legemlékezetesebb pillanataidat (Glamour)
Mire képes egy parfüm? Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy teljesen hétköznapi szituáció közben kellemes illatot éreztünk, ami megannyi érzést váltott ki belőlünk.
nov. 22
17:36
Courteney Cox nem akárhogy ismerte meg szerelmét: 6 pár, akiket híres barátaik hoztak össze (Joy)
Nem szokatlan az életben, hogy a párok közös barátokon keresztül ismerkednek meg. Ám, ha közös barátaink véletlenül hollywoodi sztárok, akkor eléggé izgalmas történetek születnek.
nov. 22
17:54
Nem hiszi el, kivel találkozott Budapesten Mel Gibson (Blikk)
Az Oscar-díjas színész a magyar filmgyártás egyik legismertebb alakjának oldalán húzta ki magát.
nov. 22
17:54
Híres magyar színész tűnt fel az osztrák tévében (Promotions)
Egy ajándék megérkezésének története.
nov. 22
18:18
Kristen Stewart nem is reagálhatott volna máshogy az Oscar körülötti őrületre (Glamour)
Kristen Stewart a Spencerben alakított Diana hercegné szerepe hatalmas port kavart fel, de nem is lepődünk meg. A karaktert teljesen magáévá tette azzal, hogy nagyon jól elsajátította Diana személyiségét, stílusát és modorát. Emiatt nem is kérdés, hogy felrebbentek olyan hírek, hogy a színésznő ezért a szerepért fogja megkapni első Oscar díját. Err
nov. 22
18:36
Tények és tévhitek a mellrákról (Blikk)
Világszerte az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganattípus, amely elhanyagolható százalékban férfiaknál, legfőképpen nőknél jelentkezik. Magyarországon évente 7-8000 mellrákos esetet diagnosztizálnak.
nov. 22
18:36
Őrületes, milyen sokat változott Tóth Andi, mióta 7 éve megnyerte az X-Faktort (Joy)
Azt persze hozzá kell tenni, hogy 2014-ben még csak 15 éves volt az énekesnő!
nov. 22
18:36
Annyira féktelenül szeretkezett a pap, hogy még a csillár is mozgott a szomszédban lakó családnál (Promotions)
A dunaszerdahelyi római katolikus pap először letagadta az egészet.
nov. 22
18:42
Öngyilkos akart lenni, mire felépült kirúgták - a világhírű amerikai műsorvezetők legnagyobb botrányai (Femcafe)
Ma van a televíziózás világnapja, amelyet 1996 óta tartunk számon. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a legnagyobb televíziós botrányokat.
nov. 22
18:48
Újabb részleteket árult el Dobó Ági az esküvőjéről (Blikk)
Újabb izgalmas részletek derültek ki Dobó Ági esküvőjéről, és azt is elárulta, hogy miért ezt a különleges ruhát választotta a hivatalos szertartásra.
nov. 22
19:18
Windowst használsz? Az egész számítógéped összeomolhat, ha ezt megteszed (Promotions)
A Microsoft még nem tudott megoldást találni a problémára.
nov. 22
19:42
Híres férfiak, akikről nem is sejtetted, hogy plasztikáztattak (Joy)
Míg Stallone vagy Tom Cruise esetén teljesen egyértelmű a sok beavatkozás, addig vannak olyan sztárok, akikről nem gondoltuk volna, hogy szépészeti műtétjük volt.
nov. 22
19:48
Szijjártó Péter nagy bejelentést tett – így döntött a kormány (Promotions)
Szijjártó Péter bejelentette, hogy ezekből a vakcinákból biztosan nem rendelnek többet.
nov. 22
20:36
Lebukott Majka fia – ehhez tényleg nem kellett a helyszínelők csapatát hívni (Promotions)
Majka azonnal rájött, hogy ki volt a tettes, de nem volt nehéz dolga.
nov. 22
20:48
Adele könnyekben tört ki, amikor újra meglátta nyolcadikos irodalomtanárát (SzMo)
Az énekesnő hosszan dicsérte régi tanárát a színpadon, majd teljesen ledöbbent, amikor megtudta, hogy a nő ott ül a közönség soraiban.
nov. 22
21:12
Gyászol Palik László: hatalmas veszteség érte a műsorvezetőt (Promotions)
Palik László váratlanul elveszítette az édesapját.
nov. 22
21:24
Arcokkal teli, falatnyi bikiniben fotózkodott Kourtney Kardashian (SzMo)
Mexikói nyaralásáról jelentkezett be a szexi fürdőruhájában, amely remekül áll bomba alakján.
nov. 22
21:30
Sarah Jessica Parkerre rá sem ismerni: leesik az állad, ha meglátod, milyen képek készültek a színésznőről (Femcafe)
A Szex és New York sorozat méltán híres színésznője nem áll meg: folyamatosan forgat, egyik készülő filmjéből pedig új képek szivárogtak ki, ahol rá sem lehet ismerni az 56 éves Parkerre.
nov. 22
21:48
Kétszázmillió forintért kelt el az oltásellenes rocklegenda gitárja (Femcafe)
625 ezer dollárt fizettek a hangszerért egy New York-i árverésen.
nov. 22
21:54
Jason Statham megmutatta, milyen könyörtelenül fog harcolni a következő Feláldozhatók-filmben (Promotions)
Jason Statham nem kíméli majd a Feláldozhatók folytatásának főgonoszát.
nov. 22
22:30
Brooke Shields a gyermeksztárságról, a szexualizációról: „Nem az én természetem, hogy áldozat legyek” (SzMo)
A hollywoodi filmektől a meztelen fotózásokig a színésznő fiatalkorának nagy részét olyan projektekben töltötte, amelyek most több mint egy kicsit hátborzongatóak.
nov. 22
22:36
550 darab tortával lepte meg magát egy férfi a szülinapján (Promotions)
Saját maga vágta fel mindegyiket, elképesztőre sikeredett a bulija.

Keresés