Nemrég az vert nagy hullámokat, hogy Sárközi Ákos élesen kritizálta a fitneszguru, Schobert Norbi ételét. A séf tegnap tovább folytatta a hadjáratot a celebek ellen, ezúttal Osvárt Andrea főztjéről mondta el a véleményét.
A főszereplők és a többi Harry Potter-színész is szerepel a J. K. Rowling regényeiből forgatott nagy sikerű filmsorozat első epizódjának 20. évfordulójára készülő televíziós műsorban.
Amikor megláttuk, hogy Justin Biebert lencsevégre kapták a csupán néhány napja kijött Adidas Yeezy NSLTD csizmában, bevalljuk ránk jött a frász. Hogy miért is? A Yeezy történelem eme dropja is azt produkálta, mint megannyi őt megelőző testvére, hogy a megjelenés napjára, már nem lehetett kapni a 340 dolláros kis darabot.
Te már felfedezted, hol van a G-pontod? Sok nő számára nehézséget jelent, hogy nem tudja pontosan, számára hogyan a legjobb egy intim együttlét, és vannak olyan dolgok, amiket hiába szeretne, még nem tapasztalt meg. Gyakori példája ennek a hüvelyi orgazmus, ami hatalmas örömérzetet tud kelteni, de sok nő számára mégis elérhetetlennek tűnik.
Mit csinálnál másképp, ha újrakezdhetnél mindent? Ráadásul úgy, hogy az eddigi emlékeid megmaradnak? Ezt a témát (is) feszegeti a Virágzás című sorozat.
Bódi Csabi a Hal a tortán forgatásán lett rosszul. Szerdán Völgyi Zsuzsi volt a soros a főzésben, de koccintás után Bódi Csabinak ki kellett mennie a levegőre, mert rosszul lett attól az egy pohár alkoholtól, amit az este folyamán ivott.
Kerek születésnapját ünnepli az európai mozi egyik állócsillaga, a Házibuli tinisztárjából a francia nő szimbólumává váló, mindig elegáns és gyönyörű Sophie Marceau. Az alábbi 10 érdekességet pedig bizonyára te sem tudtad róla!
A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.
A Semmelweis Egyetem (SE) rektora, Merkely Béla a nemzetközi gyakorlat és ajánlás szerint vette fel a koronavírus elleni harmadik oltást – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
A neves amerikai úszóedző, Shane Tusup már évek óta Magyarországon él. Ritkán van alkalma találkozni azzal a nővel, aki az életében a legfontosabb szerepet tölti be. Most erre is sor kerül.
Egyre több sztár posztol olyan képet, amin azt reklámozzák, hogy sorsoláson hatalmas összegeket, vagy méregdrága holmikat nyerhetnek a rajongóik. De még nem nyert soha senki.
Tűz keletkezett szerdán a déli órákban egy családi ház melléképületében a Békés megyei Dobozon, a tűzoltók a kiégett épületben egy halott embert találtak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Détár Enikő nem bánt meg semmit, sőt ma már hálás a fájó élményekért is, amikkel „megajándékozta" az élet. Pedig volt, hogy egyszerre nyomta a mélybe a rengeteg lelki teher – erről pedig a HOT! magazinban mesél.
Steiner Kristóf évekig volt a Viva Tv műsorvezetője, és bár sikert-sikerre halmozott ekkor, mondhatni karrierje csúcsán volt, legnehezebb időszakát is a csatornának köszönheti a hírnév mellett.
Gábor Márkó állhatott már egy színpadon Csákányi Esztrrel, Szerednyei Bélával, Cseke Péterrel. Ám hiába a több éves színházi múlt, a Sztárban sztár leszek! műsora jelentheti Márkó számára az igazi áttörést. A 24 éves fiatalember meglehetősen éretten vélekedik a könnyen jött sikerről – erről pedig a friss HOT!-ban is beszámol.
Húzd ki magad! Ülj egyenesen! Ne legyen olyan görbe a hátad! - Valószínűleg sokunk fülében ismerősen csengenek ezek a mondatok, főleg nagymamáink szájából. És milyen igazuk volt! Gyerekként sokan sétáltunk babzsákkal, könyvvel a fejünkön, hogy szép legyen a tartásunk. Az a legjobb, ha az egyenes gerinccel való ülés már egészen kisiskolás korban bel
Balázs Klári közösségi oldalán tudatta követőivel, milyen fájdalom érte őt. „Nagyon fogsz hiányozni Cilike! 10 év után itt hagyott minket” – írta szomorúan Klári, Facebook-oldalán lévő posztjában.
Most már tényleg nem kell sokat várni az év egyik legizgalmasabb divatfilmjére, A Gucci-házra, melyben kiemelt szerepet játszik nem más, mint Lady Gaga. A film vörös szőnyeges premierjein eddig fenomenálisan teljesített a díva, de persze nem is vártunk volna tőle kevesebbet, New Yorkban pedig sikerült még magasabbra tenni a mércét.
Nemcsak a PMS időszaka befolyásolja hangulatunkat. Egész ciklusunk alatt különféle hormonok termelődnek szervezetünkben, amik vagy jobb, vagy rosszabb irányba befolyásolják közérzetünket.