2019. szeptember 6. péntek

szept. 6
15:54
Percek alatt mozivá alakítható autókat dobna piacra a Ford (Promotions)
Az új szabadalommal kimaxolja az autógyár az autós szórakoztatást.
szept. 6
16:12
Molnár Zsófia kihasználja a nyár utolsó napjait (Glamour)
A hétvége a pihenésről szól számára
szept. 6
16:18
A várandós plus size sztármodell latexben parádézott a vörös szőnyegen (Glamour)
Húha, elég váratlan szett a kismamától
szept. 6
16:24
73 évesen születtek ikrei (Infostart)
Mesterséges megtermékenyítéssel lett várandós, a babák jól vannak a császármetszés után.
szept. 6
16:33
Háromszázezernél is többen buliztak idén a Plázson (Ripost)
A PLÁZS, a balatoni ellazulás epicentruma, ahol napközben a fehér homokos parton pihenhettünk, éjszaka pedig a legjobb hazai és nemzetközi előadók gondoskodnak a partyról. A siófoki bulizóna augusztus 31-i záróeseménye után most téli álomra vonul, de május 30-án már indulhat is a 2020-as szezon. Addig is lássuk, hogyan zárult az idei nyár.
szept. 6
16:36
Bale először beszélt arról, hogy a nyáron el akarták zavarni Madridból (Promotions)
Gareth Bale elmondta, hogy milyen gondolatok kavarognak benne.
szept. 6
17:06
Befutott a Fekete Karácsony előzetese (Promotions)
Nincs Karácsony sorozatgyilkos nélkül.
szept. 6
17:12
Így hegedült Mága Zoltán L.L. Junior kisfiának temetésén (SzMo)
Mielőtt Dávidkát hófehér koporsójában a sírjához vitte volna a fehér lovak által húzott hintó, Mága Zoltán hegedűjátékkal, Kökény Attila pedig énekkel búcsúzott tőle.
szept. 6
17:36
Mire készül titokban Meghan Markle? Készenlétben a régi emberei (Ripost)
A 38 éves egykori színésznő nem szakította meg kapcsolatát régi tanácsadóival.
szept. 6
17:36
Irina Shayk szakítás után szexibb, mint valaha - Csak egy táska takarja testét (Femcafe)
A modell alig néhány hónapja szakított Bradley Cooperrel.
szept. 6
17:36
Ronaldinho úgy lett turisztikai nagykövet, hogy bevonták az útlevelét (Promotions)
„A turizmus fontos ugyanis munkalehetőségeket teremt és segít, hogy az ország visszanyerje nemzetközi elismertségét."
szept. 6
17:48
Az év legszexibb dekoltázsának járó díjat Adriana Lima kapja, ezért a hatalmas villantásért (Glamour)
Itt aztán nincs mit takargatni
szept. 6
18:06
Ez az mondat teljesen kiborítja Jennifer Anistont (BorsOnline)
A Jóbarátok című so­rozat színésznője élete legjobb formájában van, csöppet se
szept. 6
18:06
Arcot látsz ebben a felhőben? Akkor te is pareidoliás vagy! (Promotions)
Nem csak a felhőkben, de mindenütt arcokat és pofákat látsz?
szept. 6
18:12
Meghan gyászol: a hercegné megható posztban búcsúzik barátjától (Joy)
Meghan hercegné hivatalos Instagram profilján emlékezett meg Peter Lindbergh-ről.
szept. 6
18:36
„Ha tovább fejlődik ő lesz a világ egyik legjobb futballistája” (Promotions)
Állítja Jadon Sancho dortmundi csapattársa, Paco Alcacer.
szept. 6
18:39
Ezt művelte az éjszakában a válófélben lévő magyar sztáranyuka (Ripost)
Úgy tűnik, a magyar luxusfeleség nem búslakodik. Belevetette magát az éjszakai életbe.
szept. 6
19:06
Emily Ratajkowski Bikiniben érkezett a New York-i divathétre (Glamour)
Merész, merész...
szept. 6
19:06
Hivatalos: Tom Holland Pókembere szembeszáll Tom Hardy Venomjával (Promotions)
A Sony nekilát a saját szuperhősös univerzumának építéséhez.
szept. 6
19:08
45 évesen is cicit villant a vörös szőnyegen Kate Moss (Glamour)
Teljesen átlátszó ruhában a szupermodell
szept. 6
19:10
Ismét a 71 éves modell volt a legvagányabb a vörös szőnyegen (Glamour)
Maye Musk mindenkit túlragyogott
szept. 6
19:24
Antal Timi megmutatta tündéri kislányát (Femcafe)
Az énekesnőnek gyönyörű családja van.
szept. 6
19:42
Óriási balhé a stúdióban: egymásnak esett Tóth Gabi és Horváth Tomi (Ripost)
A Sztárban Sztár leszek! stúdiójában komoly vita alakult ki a két zsűritag között.
szept. 6
19:48
„Ő mindig ott volt nekem” – a Chelsea-legenda emberségből vizsgázott jelesre (Promotions)
Frank Lampard a Chelsea legendás játékosa, a Derby County edzőjeként mutatta meg emberi oldalát.
szept. 6
19:54
Jennifer Aniston teljesen kiborult - Utálja, ha ezt mondja neki egy férfi (Femcafe)
A Jóbarátok egykori színésznője ettől teljesen kiborul.
szept. 6
20:42
Horrorfilm bontakozott ki, amikor lementek az újonnan felfedezett barlangokba (Infostart)
Emberi maradványokat és világháborús kézigránátokat is találtak a Szlovák-karszthegység gyomrában.
szept. 6
20:42
Újrakezdhetnénk – Berobbant az új popsláger (Promotions)
A fiatal zenész új dalát már a Petőfi Rádió is játssza.
szept. 6
20:45
Lesújtó hír: összeomlott a gyásztól Cicciolina (Ripost)
A magyar pornódíva a Facebookon is elbúcsúzott a szeretett személytől. Szomorú sorokkal üzent neki.
szept. 6
20:47
Meghan magára hagyta Harry herceget: a kisfiukat sem vitte magával (Ripost)
Meghan hercegné repülőre szállt és New Yorkba utazott, hogy megnézhesse barátnője teniszmeccsét.
szept. 6
21:18
Megőrült Párizs a Ronaldo-hasonmás láttán (Promotions)
A portugál Ronaldóra hasonlító freestyler jelent meg Párizs utcáin, az emberek megőrültek.
szept. 6
21:48
Bámulatos fotó: Mádai Vivien lenyűgöző volt a vörös szőnyegen (Ripost)
A TV2 gyönyörű műsorvezetője a Velencei Filmfesztiválon vett részt.
szept. 6
21:50
Hatalmas bátorság, bikiniben vállalta fel narancsbőrét az énekesnő (Ripost)
A 27 éves sztár sokáig csak retusált képeket mert posztolni magáról.
szept. 6
22:06
Csodareflex – elkapta egy utas iPhone-ját a hullámvasúton, amit az menet közben leejtett (SzMo)
A szuperképességű Samuel videóját kevesebb, mint két nap alatt több mint 1,71 millióan láttak.
szept. 6
22:06
UNTOLD Fesztivál: Armin van Buuren elkészítette a himnusz videóklipjét (Promotions)
Nem csak Marica Grófnő szerint szép város Kolozsvár.
szept. 6
22:18
Csodareflex – elkapta egy utas iPhone-ját a hullámvasúton, amit az menet közben leejtett (SzMo)
A szuperképességű Samuel videóját kevesebb, mint két nap alatt több mint 1,71 millióan láttak.
szept. 6
22:51
Egy kis romantika estére: Megkérték Hódi Pamela kezét (Ripost)
Tóth Bence elképesztően romantikus körülmények között tette fel a nagy kérdést, amire egy hatalmas igen volt a válasz.
szept. 6
22:53
Ennél gusztustalanabb lehet? Justin Bieber az orrában turkált (Ripost)
Az énekes egy rózsaszín Lamborghiniben merült el az orra rejtelmeiben.
szept. 6
23:54
Újabb részletek a sztár horrorbalesetéről, 3 helyen tört el a gerince (Ripost)
Az amerikai színész csodával határos módon túlélte a balesetet, kocsija viszont totálkárosra tört.

2019. szeptember 7. szombat

szept. 7
0:06
Ördög Nóri vallomása: kőkemény megpróbáltatásokat éltek át Ázsiában (Blikk)
Ördög Nóra Instagram-posztjában számolt be az Ázsiában szerzett élményeiről és megpróbáltatásairól.
szept. 7
0:06
Hatalmas műpéniszt villantott az influencer, Kandyland (18+) (Life)
Nagyot néztek a követők is.
szept. 7
0:10
Hova fogy már Király Linda? Ezt már Tóth Vera sem bírta megállni szó nélkül (Blikk)
Tóth Vera is „kemény” kritikát fogalmazott meg a látvánnyal kapcsolatban.
szept. 7
0:10
Gyermekpornográfiával vádolják az egykori magyar válogatott kosarast, Jermaine Thomast (Life)
Letartóztatták.
szept. 7
0:14
Gyönyörű baba! Antal Timi megmutatta kislánya arcát! (Blikk)
Csodás fotó!
szept. 7
0:14
Halálos baleset történt Bélmegyer közelében (Life)
A helyszínelés idejére a teljes utat lezárták.
szept. 7
0:18
Földre szállt angyal: gyilkos kórral küzdő rajongójának nyújtott segítő kezet Taylor Swift (Blikk)
Milliókat adományozott egy rákbeteg lány megsegítésére Taylor Swift.
szept. 7
0:18
Futóverseny miatt lezárások lesznek Budapesten vasárnap (Life)
Futóversenyt tartanak.
szept. 7
0:22
Senki sem tudja hova tenni: mi az igazság Nicki Minaj visszavonulásából? (Blikk)
A híres énekes-rapper csütörtökön jelentette be a Twitteren, hogy visszavonul és családot alapít.
szept. 7
0:22
Kiderült, mi lehetett valójában a Loch Ness-i szörny (Life)
Erre jöttek rá.
szept. 7
0:26
A Zeneexpresszen nincsen fék: végigbulizza a hétvégét Fásy Ádám – Ezt vétek lenne kihagyni (Blikk)
Pénteken Bajára látogatott Fásy Ádám és a Zeneexpressz: az esti órákban a Gemenc Természeti Napokon lépett színpadra a Bon-Bon és Varga Miklós, természetesen a „masiniszta” Fásy vezetésével.
szept. 7
0:26
Ázsia Expressz 2: Janicsák Veca és férje egymásnak estek (Life)
Nem tudtak dűlőre jutni.

Keresés