Az Ázsia Expressz műsorában utazásuk során Gáspár Zsolti egyetlen mondata szinte ikonikussá vált, bár sokan eddig egyáltalán nem tudták, mit is jelent valójában.
Különleges koncerttel ünneplik debütáló albumuk 10 éves jubileumát a Hollywood Rose egykori tagjai. A zenészek szeptember 20-án újra összeállnak és egy egyszeri, speciális buli keretében eljátsszák a Minimal Design teljes anyagát. Az eseménynek a budapesti Metro Club ad otthont, ahol két vendéggel kiegészülve áll a közönség elé a csapat.
Palik László nem tartja magát mintaapának. Ő mindössze igyekszik példát mutatni a gyerekeinek. A példa annyira ragadós, hogy Vilmos fia a munkába is elkísérte.
Ahogyan szinte minden évben, úgy idén is szeptemberben mutatja be az Apple soron következő iPhone-ját. Sok jel utal azonban rá, hogy az idei modell csalódást fog okozni, forradalmi újításokra pedig majd csak a 2020-ban lehet számítani. Mindenesetre összeszedtünk mindent, amit a mai bemutató előtt tudni lehet az új iPhone 11-ről.
A pletykák szerint nincs közös vagyon, a Feleségek luxuskivitelben sztárja nem szorul rá volt párja, Fecsó pénzére. Az is lehet, hogy hamarosan újra összejönnek.
Vegán aktivisták egy csoportja mentőakciót indított, hogy nyulakat mentsen ki egy spanyolországi farmról. Az akció olyannyira félrement, hogy a farmerek állítása szerint több tucat újszülött nyulatt kellett elaltatniuk.