A legendás zenekar vezetője nem bocsátja meg, hogy énekesük annak idején faképnél hagyta őket. Ezen az sem változtat, hogy Demjén Ferenc nemrégiben egy súlyos műtéten, majd agyérgörcsön esett át - írja a Bors.
A mozikban most futó Tarantino-film, a Volt egyszer egy Hollywood című filmben játszik együtt Brad Pitt és Margot Robbie. Az elmúlt hónapokban a médiában szinte csak arról lehetett olvasni és hallani, hogy a szőke színésznő beleszeretett filmbéli partnerébe, annak ellenére, hogy férjnél van. A filmsztárok most egy videóinterjúban öntöttek tiszta vi
Még májusban agyérgörcs miatt került kórházba a legendás zenész, azóta a rajongók örömére jobban van. Most közösségi oldalán keresztül üzent augusztus 20-a alkalmából.
A kezdeményezés mögött Vujity Tvrtko, az ATV műsorvezetője áll, aki már az első egyeztetéseken is túl van az állami cég vezetőségével. A televíziós személyiség köszönetet mondott a MÁV-nak is.
Pamela Anderson (52) még mindig nem fér a bőrébe. A közel 20 éve vetített Baywatch sorozattal befutott színésznő pillanatok alatt szexszimbólum státuszba emelkedett, ahogy a rajongók megpillantották piros fürdőruhájában.
Ki kel használni a nyár utolsó estéit és a jó időt, ilyenkor pedig az egyik legjobb időtöltés egy kellemes grillezés! A SPAR akciós szórólapjában most mindent megtalál hozzá, amitől tökéletes lesz a sütögetés, hiszen pl.: a félkilós, fűszeres csirkecombfilé mindössze 799 Ft, a szintén félkilós, fűszeres csirkemellfilé pedig csak 999 Ft, ezeket pedi
Egyre nagyobb szakmai sikereket ér el Radics Gigi (23), ám a szerelmet nem találja. Karrierje folyamatosan felfelé ível, nemrég a világsztár, Luis Fonsival (41) énekelt duettet. Ám a magánéletében nem minden alakult úgy, ahogyan szeretné, Amerikában élő kedvesével, Kaijal külön utakra léptek. Lapunknak elárulta, hogyan élte meg a szakítást, s azt,
Egy éve hunyt el Székhelyi József (†71), ám családja máig nem dolgozta fel az elvesztését. A Jászai Mari-díjas színésznél két éve tüdőrákot diagnosztizáltak, kemoterápiás kezelést is kapott, és bár állapota javult, a színpadra is visszatért, végül nem sikerült legyőznie a gyilkos kórt.