Sneider Tamás hírhedt képviselője a Jobbiknak, súlyos testi sértésért kapott már 8 hónap börtönt. Most a fiai ellen fejeződött be hasonló ügyben a nyomozás -írja a Ripost
Kilenc évre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla annak az orvosnak a szabadságvesztését, aki 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét.
A Jobbik elnökének közlése szerint kedden megalakul az a nemzetközi polgári bizottság, amely az Európai Bizottság (EB) elé tárja az európai bérunióról szóló elképzelést.
A természetvédelmi beruházások között szerepel a leromlott közösségi jelentőségű élőhelyek ökológiai állapotának, valamint a természetvédelmi kezelés feltételeinek javítása.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt az 52 éves győri férfit, aki a gyanú szerint tavaly decemberben kirabolt egy 65 éves győri nőt.
Trombózis után a betegnek több mindenre is szükséges odafigyelnie, hiszen ha egyszer már kialakultak vérrögök, úgy lényegesen nagyobb eséllyel következik be újra az állapot.
Győr - Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Győri Járásbíróság azt az 52 éves győri férfit, aki a gyanú szerint tavaly decemberben kirabolt egy 65 éves győri nőt - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.
A migránsok idegenrendészeti őrizetbe vétele nem egyenlő a fogva tartással, ugyanis aki nem akarja megvárni az ügyének lezárását, az Szerbia irányába távozhat ezekből a központokból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatóján pénteken. A kormányfői sajtótájékoztatót alább újra megtekintheti.
Kigyulladt egy nagykanizsai társasház egyik lakása. Az ott élő embert kórházba vitték, a házbeliek azonban eloltották a tüzet, mire a tűzoltók a helyszínre értek volna.
A Jászai Mari-díjas színész-rendező Fodor Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy fotót arról, hogy Hitler könyve rakásban áll egy pesti pince előtt.
A hosszú, hideg hónapok után végre beköszöntött a kellemes kiránduló idő. Használjuk ki a napsütést, és látogassunk el valamelyik arborétumba, ahol az illatos virágmezők látványa az egész családot lenyűgözi majd.
A több sebességgel működő Európai Unió nem jelentené azt, hogy új "vasfüggöny" ereszkedik le Európa nyugati és keleti fele között - jelentette ki Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Nincs folyamatban büntetőeljárás Sneider Tamás jobbikos politikus fiai ellen - hangsúlyozta az ellenzéki párt közleményében, amelyet az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke jegyez.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezi az étkezési és a telepítési célú hal áfájának csökkentését, mert ez fehérítené az ágazatot és hozzájárulna ahhoz, hogy a halfogyasztás pár év alatt a duplájára nőjön.
Amennyiben lemaradt volna a Tóth János első részéről, akkor pótolhatja a legújabb magyar vígjáték sorozat nyitó epizódját szombaton 16.25-tól a Duna Televízió műsorán. Az estét 19.30-tól a Dunán A titkok könyvtára 2. - A visszatérés Salamon kincséhez című film nyitja.