Budapest — Teljesen kiakadt Zsuzsanna, Pumped Gabo édesanyja. A szerető szülő az RTL Spike adásából szembesült csemetéje életvitelével, amely a közönséget olykor bosszantja vagy mosolygásra készteti, de egy édesanya szívét elkeseríti.
Budapest – Talán soha életében nem izgult még ennyire Szabó Győző (46), mint a Konyhafőnök VIP-ben, az RTL Klub ma este újrainduló gasztrorealityjében.
Budapest — Összesen közel ötvenmillió forintos, Gaskó Istvánhoz és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetéhez (VDSZSZ) kötődő számla került a Blikk birtokába, amelynek egyes tételeit Gaskó még akkor vásárolta, amikor a Liga Szakszervezetének elnöki posztját is betöltötte.
Budapest — Bombaként robbant a hír a múlt héten: két fiától is megtagadná végrendeletében az örökséget az Aranyember. A Story szerint a januárban elhunyt Klapka György úgy véli, a legidősebb fia, György biztosan nem, sőt a Németországban élő Christian sem biztos, hogy vér szerinti gyermeke. A legidősebb Klapka fiú a Blikknek elárulta, nem érte nagy meglepetés, számított arra, hogy a Vámház…
Gland — Még a hét végi Forma–1-es ausztrál szezonnyitón is téma volt, hogy a Mercedes autóiról lekerült a hétszeres világbajnok Michael Schumachert (48) buzdító felirat.
Siófok — Miközben a szinyeis diákoknak, tanároknak a mai napig pszichlógusok segítenek feldolgozni a veronai busztragédiát, az életben maradt, szeretteiket elveszítő szülők közül ki így, ki úgy próbálja lelkileg is túlélni a borzalmakat.
Vasárnap ismét átmászott valaki a Fehér Ház kerítésén, a biztonsági őrök azonban azonnal őrizetbe vették. A változatosság kedvéért ezúttal nő az illető, és külön érdekesség, hogy hat nap alatt háromszor próbálkozott bejutni a Fehér Házba.
Sajnálja gyilkos tettét egy rasszista amerikai férfi, aki New Yorkban agyonszúrt egy 66 éves fekete férfit, ám sajnálatának oka pusztán az, hogy fiatalabb vagy tehetősebb feketével akart végezni - adta hírül vasárnap a Daily News Sunday című amerikai lap.
Budapest - Négymillió forintot ajánlott fel a biztosító a veronai busztragédia egyik áldozata után a gyászoló szülőknek. Az apa a Borsnak fakadt ki a szerinte arcpirítóan alacsony összegen.
Budapest - Hiába biztosít az állam ingyenesen évente 1,3 millió adag influenza elleni védőoltást, egyre kevesebben oltatják be magukat - olvasható a Magyar Idők hétfői számában.
Dan Aykroyd és Carrie Fisher nagyon bensőséges kapcsolatot ápoltak a '80-as években - erről az eddig ismeretlen magánéleti szálról a Szellemírtók sztárja beszélt Los Angelesben a Carrie tiszteletére rendezett megemlékezésen.
Budapest - Mivel magasabb lesz az infláció a kormány által tervezettnél, ezért novemberben pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok – hívta fel a figyelmet a Magyar Idők.
Budapest - Mivel magasabb lesz az infláció a kormány által tervezettnél, ezért novemberben pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok – hívta fel a figyelmet a Magyar Idők.
Az előrehozott választáson az eddigi kormány kapott bizalmat. Az Egyesült Hazafiak nevű nacionalista pártszövetség 9,2 százalékot, a török kisebbség pártja 8,9 százalékot kapott.
A legjobb magyar kosárlabdázó, Hanga Ádám csapata, a Saski Baskonia a spanyol bajnokság legutóbbi találkozóján idegenben verte 76-70-re az Estudiantes együttesét.
Budapest - Amíg szélhámosok irányítanak, addig nem lesz rend a hazai mézpiacon – nyilatkozta Petrus Lajos, a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesülete elnöke a Magyar Nemzetnek, aki szerint hiába tűnt el szinte teljesen a hazai polcokról a kínai méz, ennek ellenére továbbra is nehéz helyzetben vannak a hazai méhészek, mivel semmilyen segítségre sem számíthatnak a kereskedőktől.
A Željava légitámaszpont egy elhagyatott bázis, mely a horvát-bosnyák határnál található, a Plješevica hegy alatt, Bihać város közelében. A létesítmény a volt Jugoszlávia legnagyobb föld alatti repülőterének és katonai légi támaszpontjának számított, emellett európai méreteket nézve is az élvonalba sorolták.
Több magyar sztár közösségi oldalát is feltörték a közelmúltban. Sarka Kata volt az első áldozat, de Kiss Virág és Gelencsér Tímea is bánhatja, hogy nem volt elég óvatos és nem tette megfelelően biztonságossá a fiókját.
Lelkileg és anyagilag is tönkrement az eltűnése előtti időben a zuglói szocialista képviselő, Sápi Attila, aki több mint egy éve tűnt el és azóta sem tudni róla semmit.
„Az a véleményem, hogy a szellemiségüket is, és a helyzetüket is érdemes volna felülvizsgálni” – mondta a főpolgármester, aki szerint a szabálytalanul büntető közteresek miatt a lakossági elégedetlenség nagyon nagy mértékű.