Huayra, vagyis a szelek Istene. Mi mással teljesedhet ki egy ilyen névre hallgató autó kínálata, mint egy igazán szeles változattal? A Roadster a Genfi Autószalonon végre élőben is bemutatkozott, közel hét évnyi fejlesztést váltva valóra a Pagani számára.
Az Audi nemrégiben megújította kompakt modellcsaládját, amely tekintetben mindeddig nem volt teljes a folyamat, ám immáron a friss sportverziót, az új ötajtós RS3-at is magunk között köszönthetjük. Az új modell a szedánhoz hasonló előrelépéssel halad tovább, természetesen az előddel összehasonlítva még több lóerővel a motorházteteje alatt. Az ígéreteknek megfelelően a Genfi Autószalonon debütált a…
Számítottunk rá, hiszen nemrégiben már a tanulmányautót is láthattunk, de a Porsche immár hivatalosan is bejelentette, hogy a Panamera modellcsaládot egy új karosszériaváltozattal egészíti ki: a Panamera Sport Turismo a Genfi Autószalonon ünnepelte világpremierjét.
A Dacia ‘crossoveres’ megjelenésű Stepway sorozatait már régóta ismerjük, hiszen a gyártó a Sandero, a Dokker és a Lodgy modellekhez már évek óta kínálja az opciót. A csomag rendszerint egyedi könnyűfém keréktárcsákból, a terepes megjelenést hangsúlyozó műanyag karosszériavédő elemekből, egyedi kialakítású, alsó védelemmel és szürke betétekkel ellátott lökhárítókból, masszív tetősínekből, szürke…
Amint alig két hete már beszámoltunk róla, a Genfi Autószalonon végre élőben is láthatjuk a Ford vadonatúj kisautójának sportváltozatát, a Fiesta ST-t, az élvezetes kisautót ugyanis elhozta a Ford a svájci kiállításra. Az újdonság a legtöbb tekintetben nagyjából azt hozta, amit korábban vártunk tőle, ám képes volt némi újdonsággal is szolgálni az előzetes várakozásokhoz képest.
A vadonatúj Opel Insigniát a Genfi Autószalonon láthatta először a közönség, ahol a az ötajtós Grand Sport mellett a kombi Sports Tuorer is felsorakozott. Mindeközben az is kiderült, hogy az Opel a PSA csoport égisze alatt folytatja pályafutását, így az új középkategóriás lehet az utolsó modellje a németeknek, amely a GM-éra alatt született meg - hiszen a nemrég bemutatkozott Crossland X már a PSA…

A Renault, ahogyan ezt beígérte, elhozta Genfbe a Captur frissített verzióját. A svájci seregszemlén a franciák megmutatták nekünk a ráncfelvarrott Capturt, amiről immár egy teljes galéria, és minden információ rendelkezésre áll. A négykerekű egyébként a Clio korábbi frissítésének mintájára újult meg, így túl nagy újdonságokat nem hozott, de minden tekintetben fejlődött.
A Kia futószalagon szállítja az újdonságokat, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg modelljüket frissítették, vagy újították meg teljesen. Sőt, a Stinger képében egy vadonatúj, eddig ismeretlen típust is bemutattak, mely rögtön a paletta csúcsára katapultált. Genfben pedig végre élőben is megcsodálhatta a nagyközönség a kínálat másik végén elhelyezkedő Picantót is, melytől szintén sokat vártunk, és…
Az S-Max egészen különleges helyet foglal el a Ford kínálatában. Nem véletlenül: a különc családi autó első generációja történelmet írt. A dinamikus formák rendhagyó változatosságként törtek be az addig csak dobozformát ismerő egyterűek piacára, a siker pedig nem is maradt el. Így nem csoda, hogy a Vignale csúcsváltozatot is az S-Max, nem pedig a nagytestvér Galaxy kapta.