Oroszország - Vagánykodni próbált, tragédia lett a vége. Egy fiatal orosz autóvezető 170-re gyorsított az egyik autópályán, majd elengedte a kormányt, hogy megmutassa anyósülésen utazó barátjának: ez a kocsi még így is vezethető.
2015-ben Magyarországon 0,8 befejezett otthon jutott 1000 lakosra, míg Portugáliában csak 0,7, de az EU-ban a lakosokra vetítve ott van a legtöbb ingatlan.
A szakemberhiány a mezőgazdaságot is kezdi utolérni. Fizikai munkásokból, például állatgondozókból már most kevés van, szakképzett dolgozót különösen nehéz találni, de néhány év múlva hiány lehet mérnökökből is.
A család az elmúlt két évtizedben Putnokon és Sátán vette el mások pénzét, vagy kényszerítette őket hitelbe, rabszolgaságba. A sértettek félelmükben sokáig hallgattak, de végül 2015 februárjában vallottak.
Állami temetése nem lehet Anna királynénak, de a román védelmi tárca díszőrséget bocsát a királyi ház rendelkezésére a volt király, Mihály feleségének temetésén.
A GVH és az NMHH is engedélyezte, így szabad az út a Nemzeti Sportot és a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt. előtt a megyei lapokat kiadó Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. felvásárlására. (GVH)
Az Alapjogokért Központ szerint alkotmányos a szavazási módok közötti különbségtétel az október 2-ai népszavazáson. A központ szerdán a kvótareferendummal összefüggésben az elmúlt napokban felmerült jogi kérdésekről tett közzé állásfoglalást a Facebook-oldalán.
Életét vesztette Szíria északi részén egy brit és egy szlovén önkéntes, akik a kurdok oldalán harcoltak az Iszlám Állam (IÁ) szunnita dzsihadista szervezet ellen - jelentették be Londonban és Ljubljanában
Egykori maoista lázadó parancsnokot választottak Nepál miniszterelnökévé. Az Ádáz harci néven is ismert politikus nem először áll a himalájai ország élére.
Két hónapja lépett hatályba az Európai Unió új, általános adatvédelmi rendelete, a GDPR, és a szervezeteknek két évük van, hogy minden téren alkalmazkodjanak a szabályozáshoz.
A világ legkarcsúbb tornyát adják át csütörtökön a dél-angliai Brightonban: a 161 méter magas épület egy különleges kilátó, amelyről akár 42 kilométerre is lehet látni.
Műszaki hiba miatt nem közlekedik a 4-es metró Budapesten, a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják az utasokat szerda délután - közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A kényelmetlen repülős wc-ket privát romantikus utazásra cserélhetik a cég vásárlói. A terméket eladni nehezebb, mint gondolnánk, és az érdeklődők csoportja is meglepő.
Az Európai Bizottságnak nincs "B-terve" arra az esetre, ha elbukna a menekültválság közös kezeléséről Törökországgal kötött megállapodás, ezt az egyezményt kell sikerre vinni - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a brüsszeli testület illetékes szóvivője.
Negyvenezer korsónyi sörrel, valamint nagy mennyiségű pezsgővel és borral készül az osztrák küldöttség a riói olimpiára, ásványvízből és üdítőből kevesebb is elég lesz nekik.
Amerika – Szerencsésnek érezte magát egy életmentő pajzsmirigy műtétet követően, ezért úgy döntött vesz egy lottószelvényt. Sonia Davies azonnal a telefon után nyúlt, és még a kórházból felhívta lányát és utasította: azonnal vegyen egy szelvényt.
Műszaki hiba miatt nem közlekedik a 4-es metró Budapesten, a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják az utasokat szerda délután - közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Rio de Janiero - Óriási megtiszteltetésben részesülhet a brazil labdarúgó-válogatott legendás játékosa, Pelé (becsületes nevén: Edson Arantes do Nascimento), aki a riói ötkarikás játékok megnyitóján meggyújthatja az olimpiai lángot.
Razziát tartott a török rendőrség szerdán a török állami tudományos és technológiai kutatási tanács (Tübitak) irodáiban, és őrizetbe vett több embert, akikről azt feltételezi, hogy Fethullah Gülen hitszónok követői - jelentette az NTV török televíziócsatorna. Ezzel a török hatóságok tovább szélesítették a nyomozást a Gülen-mozgalom ellen.
John Lennon (†40) még 20 ezer fontért (7,4 millió forint) vette, ám ma már kilencmilliót (3,33 milliárd Ft) ér az az ingatlan, ahol a Beatles egykori sztárja pihenőjét töltötte.
Megtagadta az Európai Unióból kilépésről szóló országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Putnok – Rettenthetetlen hadsereg néven, összehangolt bűnszervezetként tevékenykedett az a putnoki család, akik ellen most vádemelést javasolnak a rendőrök.
Gondolta volna, hogy 24,5 millióért adni egy összeollózott "tanulmányt" nem csalás? Feljelentő legyen a talpán, aki túl akar járni a rendőrség és az ügyészség eszén, ha az aztán a feljelentettől kéri a bizonyítékokat.
Florida – Üzleti célból még emberi hamvakat is szállíthat majd az a holdjáró robotot, amelyet egy amerikai székhelyű cég küldhet az űrbe a jövő évben. Ez az első eset, hogy egy magánvállalkozás felhatalmazást kapott a Föld légkörén kívüli misszióra.