Az időjárás rendesen megrázta Macedóniát miután felhőszakadás rázta meg az országot augusztus 7-én. A megrongálódott járművek mezőgazdasági területre sodródtak a Szkopjét elkerülő körgyűrű közelében, sőt volt olyan kamion, ami fel is borult. Az ítéletidő legkevesebb tizenöt emberéletet követelt a balkáni országban.
Sajnos csak kevés esélye van a döntőbe jutásra, miután talajon az utolsó sorának végén hibázott, és a záró gerendagyakorlatba is becsúszott egy hiba. A 16 éves dunaújvárosi versenyző felemáskorlát-gyakorlatára kapta a legmagasabb pontszámot.
Sokan utálják, egy csomó gyerek irtózik tőle, pedig egészségünk kulcsa lehet, főleg, ha olcsón akarunk hozzájutni az élethez nélkülözhetetlen vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz. Igen, a kelképosztáról van szó, grafinkánkban részletesen elmagyarázzuk, hogy miért:
A férfi kétszáz méteres gyorsúszás mezőnyében két magyar is indult. Bernek Péter a harmadik előfutamban utolsó lett, nevezett szintidejétől több mint két másodperccel elmaradva, 1:49:73-mal kiesett a versenyből. Kozma Dominik viszont nagyszerűen úszott, a negyedik előfutamban negyedik lett 1:46:68-at úszott, ami a 12. legjobb idő, tehát bejutott az elődöntőbe. Az előfutamok után kialakult végső…
A női százméteres mellúszás harmadik előfutamában harmadik lett a húszéves magyar úszónő 1:08:06-tal. Ez az idő végül a 24. helyre volt elég, így nem sikerült a továbbjutás.
A férfi pingpongozók egyéni versenyében Pattantyús Ádám 4:0-ra (13:11, 11:3, 13:11, 11:3) kikapott a „katari” Li Pingől. (Li 2009-ben még kínai színekben nyert világbajnokságot vegyespárosban.)
Welwyn Garden City — Kiderült, miért célszerű a Pokémon Go-val virtuális játékfigurákat keresni! A kézzel fogható pokémonok döntő többsége ugyanis Lisa Courtney herfordshire -i ifjú hölgy tulajdonában van.
Budapest — A Nyugat egyszerűen csak kényelmetlenül érzi magát attól a gondolattól, hogy Törökország továbbra is erős marad a hatalmát bebiztosító Erdogan elnök vezetésével – így nyilatkozott Vona Gábor a török állami hírügynökségnek.
A férfi 100 méteres hátúszás harmadik előfutamában Balog csak hatodik lett, 54:48-cal, ami mindössze a 25. legjobb idő volt, tehát nem sikerült bekerülnie a legjobb 16 közé. Balog a londoni olimpián a 4x100-as vegyes váltó tagjaként bronzérmes volt. Ebben a számban döntőbe szeretett volna kerülni.
A thaiföldi szavazók 61 százaléka szavazott igennel arra a népszavazásra bocsátott alkotmányra, ami gyakorlatilag bebetonozza a katonai diktatúrát. Aki nyilvánosan az alkotmány ellen érvelt, azt letaróztatták. A részvétel is 60 százalékos volt. (Wall Street Journal)
Budapest — Rejtély, hova tűnt Sipeki Mária (57), aki dolgozni indult augusztus negyedikén Soroksárra, táskáját azonban délután jóval messzebb, a Margitszigeten találták meg a rendőrök. Lánya, férje és családja kétségbeesetten keresi az asszonyt, aki életmentő gyógyszereit is hátrahagyta.
Tündéri kismalac kapott új családot és barátokat, egy vadállatokat mentő csoportnak köszönhetően. A Németországban élő malacka sajnos elvesztette a szüleit és rokonait is, de szerencséjére megtalálták az erdőben az állatmentők. A kis vadmalac az Elsa nevet kapta. Azóta két új barátja is lett: Ziva a border collie és Leopold a bengáli cica.
A férfi négyszer százméteres gyorsváltó második előfutamában a Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású magyar válogatott csak a nyolcadik helyen végzett 3:15.21 perccel, a 12. legjobb idővel (miután a kínai váltót kizárták), így nem jutott be a nyolcas döntőbe.
Lovas Petra. MTI-fotó: Illyés Tibor A Szekszárdi AC 36 éves, rutinos asztaliteniszezője 4:1 arányban szenvedett vereséget az észak-koreai Ri Mjong Szuntól a női egyéni második fordulójában.
Los Angeles – „Az egész aurája pezsgett a szexualitástól” – állítja a pop királyáról egykori szeretője, aki most könyvben emlékezik arra a pár hónapra, amelyet Michael Jackson ágyasaként élt meg.
Van a Yellowstone Nemzeti Parkban egy kb. 130 km<sup>2</sup>-es terület, ahol nem bünteti a jog a gyilkosságot. A Yellowstone Nemzeti Park három állam határán fekszik. A legnagyobb része Wyomingban van, de 9 százaléka átlóg Montanába (kb. 673 km<sup>2</sup>) és Idahóba (kb. kb. 130 km<sup>2</sup>).
Babos az első körben a világranglista 14. helyezett, kétszeres Wimbledon-győztes Petra Kvitovát kapta, és nem bírt a kifejezetten jó formában játszó cseh klasszissal. Kvitová nagyon simán, 6:1, 6:2-re győzte le a legjobb magyar női teniszezőt. Babos a 2015-ös Australian Openen. AFP-fotó/Paul Crock
Rio de Janeiro - Jól szerepelt élete első olimpiáján Kovács Zsófia a tornászok selejtezőjében, ahol két forduló után egyéni összetettben a kilencedik helyen áll.
Budapest — Ismét gyászol a magyar zenészvilág, múlt szombaton gyors lefolyású, súlyos betegség után elhunyt az Omega és az LGT egykori dobosa, Laux József (+73).
Az eddigi alpolgármester, Szabó Ágnes, a Fidesz jelöltje győzött Jánkmajtison az időközi polgármester-választáson. Az eddigi polgármestert, a független Ország Józsefet győzte le, 580-401-re. (MTI)