2016. augusztus 22. hétfő

aug. 22
13:38
Ez igen! A mezőny legjobbja volt első olasz bajnokiján Nagy Ádám! (Blikk)
A tekintélyes olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport osztályzatai alapján Nagy Ádám volt a Bologna csapatának legjobbja a Crotone elleni olasz bajnoki mérkőzésen.
aug. 22
13:40
Félelmetes - Ez a lány a leghátborzongatóbb helyeken szelfizik! (Blikk)
Egy épület tetején állva szelfit készíteni már önmagában rémisztőnek hangzik, de a következő lány még messzebb ment.
aug. 22
13:51
A sztárszakács nem tudja eldönteni, mi legyen kéthetes kisfia neve (hirado.hu)
Jamie Oliver tanácstalan, itt már csak egy isteni sugallat segíthet.
aug. 22
13:53
Életét vesztette egy szíriai nő az Égei-tengeren (hirado.hu)
Első alkalommal halt meg menekült az Égei-tengeren azóta, hogy március 20-án életbe lépett a Törökország és az Európai Unió (EU) közötti menekültügyi megállapodás.
aug. 22
13:54
Megsérült a gyerek! – Tippek, amelyeket minden felnőttnek érdemes tudnia (Blikk)
Még tart a vakáció, a nyár pedig kiemelten balesetveszélyes időszaknak számít a gyerekek esetében: ilyenkor lényegesen több a közutakon, közterületeken és az otthonokban bekövetkezett baleset.
aug. 22
13:54
Leköpte a játékvezetőt a döbröközi férfi (444.hu)
Egy 47 éves döbröközi férfi vasárnap 18 és 19 óra között a szakályi sportpálya öltözőjében a focimeccs után a játékvezetőt többször szidalmazta, és leköpte, ezért a rendőrök előállították, majd garázdaság miatt kihallgatták. Szabadlábon védekezhet. (police.hu)
aug. 22
13:55
Az osztrákok 70 százaléka szerint országuk rossz irányban halad (hirado.hu)
Nagyjából 40 százalék idő előtt megtartaná a 2018-ban esedékes parlamenti választást - derült ki a Der Standard című osztrák lap által hétfőn bemutatott felmérésből.
aug. 22
13:56
Soha nem látott videó! Így nézett ki Liptai Claudia és Cseke Katinka húsz évvel ezelőtt (Blikk)
Húsz évvel ezelőtti videofelvétel került elő tucatnyi magyar színészről akik 1996-ban próbáltak bekerülni a Csinibaba című filmbe. Volt akinek sikerült, és volt aki lemaradt.
aug. 22
13:56
Jó, kivülről nézve talán kicsit belterjes a férfi vízilabda (444.hu)
Háromszáz kilométeres körön belül született az elmúlt öt olimpia összes vízilabdacsászára.
aug. 22
13:58
Hős kisfiú: áthajózta a Földközi-tengert beteg kisöccse gyógyulásáért (Blikk)
Csak azért kelt át csónakkal a Földközi-tengeren a 13 éves Ahmed Mahmoud, hogy segítséget kérjen kisöccse orvosi kezeléséhez.
aug. 22
13:58
Küzd Budapest: esik az eső (444.hu)
Leesik egy csepp eső, erre ez történik.
aug. 22
14:00
Plagizált az elnök (444.hu)
Mexikóban is. Újságírók szerint legalábbis Enrique Pena Nieto 1991-es jogi szakdolgozatának 29 százalékát mástól vette át, és ezt nem jelölte. A szóvivője szerint egyébként „stiláris hibákról” van szó. Ezzel mondjuk sehol sincs Schmitt Pálhoz képest. (BBC)
aug. 22
14:09
A hegképződést próbálják megelőzni (hirado.hu)
A hegek nélküli sebgyógyulást segítenék.
aug. 22
14:11
Életmentő országgyűlési őrt tüntetett ki a házelnök (hirado.hu)
A férfi megmentett egy vízbe esett embert Siófokon augusztus közepén.
aug. 22
14:12
Bedrogozva, kölcsönautóval hajtott fának egy 18 éves fiú Zalaegerszegen (Blikk)
Egy 18 éves fiú vezette kölcsönkért autóját egy fának, akiről igazoltatásnál derült ki, hogy drogot is fogyasztott.
aug. 22
14:14
Járt már így? Dóra heroikus küzdelme egy drága, hibás, de garanciális készülék miatt (Blikk)
Sokan még mindig bizalmatlanok a netes kereskedelemmel kapcsolatban, pedig nagyrészt megbízható és kényelmes formája a vásárlásnak. Általában akkor, ha nincs semmi gon: vevő fizet, eladó hozza az árut, ami nem romlik el idő előtt. Egyik olvasónk, Dóra azonban rosszul járt, mikor a garanciát akarta érvényesíteni:
aug. 22
14:16
Egyedi módon mutatta be új igazolását a Sporting együttese (Blikk)
Különleges módját találta meg a portugál Sporting CP arra, hogy bejelentse legújabb igazolását, Joel Campbell-t.
aug. 22
14:18
Minden játékos igényét kielégíti az új gamer egér! (Blikk)
A kedvező árú kiegészítőket kereső haladó játékosok körében nagy népszerűségnek örvendő, kivételesen kényelmes fogásáról és hatékonyságáról ismert Decus egeret a felhasználók visszajelzései alapján még tovább fejlesztette a SpeedLink, megalkotva a Decus Respec-et.
aug. 22
14:25
Kiesett a magyar sport néhány lába (444.hu)
A kajak-kenu, az úszás és a vívás tartja továbbra is az élvonalban a magyar sportot. Küzdősportokban viszont kishatalom sem vagyunk. Az olimpiai eredmények alapján érthetetlen, hogyan döntöttek a milliárdok elosztásáról a sportágak között.
aug. 22
14:27
Tüzérségi lövedék került elő Siófokon (hirado.hu)
Elszállítják a Siófokon hétfőn talált tüzérségi lövedéket, feloldották a lakosságvédelmi intézkedéseket - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel.
aug. 22
14:29
Vége a szúnyogirtásnak (hirado.hu)
Lezárult az idei nyári országos szúnyoggyérítési program - tájékoztatott a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn a honlapján.
aug. 22
14:31
Minden harmadik tévékészüléken a tűzijátékot nézték augusztus 20-án (hirado.hu)
Több tízezer ember gyűlt össze augusztus 20-án, hogy megnézze az ünnepi tűzijátékot a fővárosban. Az óriási érdeklődés a Duna Televízió és a Duna World nézettségi adataiban is megmutatkozott: a két csatornán összesen 1 millió 211 ezer ember nézte a tűzijátékot, ami 33,1 százalékos közönségarányt jelent. A Duna Televízió műsorán 838 ezer ember, a Duna Worldön 373 ezer ember nézte az ünnep…
aug. 22
14:45
Meghalt Tamás Ilonka (hirado.hu)
Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán.
aug. 22
14:48
Visszatér a képernyőre a legendás kvízműsor! (Blikk)
Közel három hónapos nyári szünet után, különleges szezonnyitó adással tér vissza a Maradj talpon! a Duna képernyőjére. A vetélkedőt továbbra is Gundel Takács Gábor vezeti majd.
aug. 22
14:50
Életet mentett a magyar országgyűlési őr (Blikk)
A Házelnöki Érdemjel bronz fokozatával tüntette ki Kövér László, a parlament elnöke azt az országgyűlési őrt, aki megmentette egy vízbe esett ember életét Siófokon augusztus közepén.
aug. 22
14:57
Elérhetetlenek az oktatási weboldalak (444.hu)
Valami van – tudtuk meg. Nem jön be az u-szeged.hu, a pte.hu, a sulinet.hu, a felvi.hu vagy a niif.hu. Még a ceu.edu sem tölt be.
aug. 22
14:59
Szemétből lesznek az érmek a következő olimpián (444.hu)
Pontosabban a tokiói szervezők elektornikai hulladékból szeretnék kinyerni az érmekhez szükséges aranyat és ezüstöt. A 2012-es londoni olimpián 9,6 kg aranyat, 1210 kg ezüstöt és 700 kg rezet használtak el az érmekhez, ehhez képest a japán fogyasztók kidobott több millió kidobott mobiltelefonjában és számítógépében 2014-ben 143 kg arany, 1566 kg ezüst és 1112 tonna réz volt. (Nikkei)
aug. 22
15:01
Ezért tart itt ez az ország (444.hu)
Egy sokkoló mondat következik.
aug. 22
15:03
104 évesen meghalt Tamás Ilonka (444.hu)
A kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja, a Helytállásért-díj 2012-es kitüntetettje hétfőn, 104 éves korában hunyt el – közölte a Magyar Közösség Pártja, ami osztozik a család gyászában. (MTI)
aug. 22
15:03
Feldman Zsolt: folyamatos a területalapú támogatási rendszer javítása (hirado.hu)
Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerint sokat javult a területalapú támogatási rendszer tavaly, a hatóságok folyamatosan javítják a hibákat, teszik egyre rugalmasabbá, "élhetőbbé" a rendszert.
aug. 22
15:06
Hihetetlen, mivel kezelhető a reuma! (Blikk)
A zöldteában található hatóanyag, az úgynevezett epigallocatechin-3-gallate (EGCG) hatásos lehet a rheumatoid arthritis kezelésében – állítja az Arthritis and Rheumatology nevű szaklap egyik cikke.
aug. 22
15:08
Ennyi volt! Négy hónap után távozik a Fehérvár jégkorongcsapatának vezetőedzője (Blikk)
Székesfehérvár - Szerződést bont Tyler Dietrich vezetőedzővel az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Fehérvár AV19 jégkorongcsapata - írja az MTI.
aug. 22
15:10
Emlékszik még erre? "Jönnek a csehszlovákok!" - Megmutatjuk a legdurvább erődjüket - galéria (Blikk)
Prága - Az 1935 és 1938 között működő csehszlovák erődrendszer a fiatal demokrácia védelmének szimbóluma, az egykori Csehszlovák Köztársaság legnagyobb műemléke és halhatatlan emlékeztetője a müncheni egyezménynek, mely során feldarabolták az országot.
aug. 22
15:21
Mozgásra késztetnek - Samsung Gear Fit2 és Galaxy S7 teszt (Blikk)
Idén tavasszal mutatta be a Samsung legújabb zászlóshajóját, ami elsőnek mindössze egy ráncfelvarrt Galaxy S6-nak tűnhet, azonban amint kezünkbe vesszük és használni kezdjük, megértjük, hogy miért tudja mindenki hetedhét országon is túl, hogy micsoda az a Galaxy S7 és hogy mitől lett ez 2016 legsikeresebb mobiltelefonja. Legalábbis a cikk születéséig.
aug. 22
15:23
Hát ez haláli! Megszólalásig hasonlít a focista testvérére - Fotó (Blikk)
London - No Diego, No Party! Röviden így jellemezhetnénk a Chelsea hétvégi Watford elleni győzelmét (2-1) az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) második fordulójából.
aug. 22
15:36
Baleset miatt teljesen lezárták az Istenhegyi utat (hirado.hu)
Teljesen lezárták a főváros XII. kerületében lévő Istenhegyi utat, ahol egy busz és egy személygépkocsi ütközött össze hétfőn; a balesetben az autó vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
aug. 22
15:38
Újabb panorámafotót lőtt a Curiosity (hirado.hu)
A Curiosity jelenleg a Sharp-hegy lábának alsóbb régiójában vizsgálódik.
aug. 22
15:40
Új magamutogatási lehetőséget kínál a Facebook (hirado.hu)
Itt a Lifestage: bemutatkozó videókon ismerhetik meg egymást a tinik.
aug. 22
15:54
Majd egy év elteltével találkozott vejével Nicole Kidman (hirado.hu)
Bella Cruise állítólag csak most mutatta be anyjának informatikus férjét.
aug. 22
15:57
Shiatsu masszázs: megalapozza a harmóniát (Blikk)
Teljes a csend, még zene se szól. A páciens kényelmesen fekszik ellazultan, a masszőr lassú, könnyed mozdulatokkal érint-nyom bizonyos pontokat a testén. Apránként végighalad a lábujjakon, majd a lábfejen, s mintha maga is más tudatállapotban volna: lassú, egyenletes légzése összehangolódik a páciensével. Ami történik, az nem látványos, de a két ember érezhetően egymásra hangolódik és befelé…
aug. 22
15:59
Gondolta volna? Egy felmérés szerint ez az igazi boldogság titka! (Blikk)
A Medical Research Council és a University Collage London munkatársai által végzett kutatás bebizonyította, hogy a hetvenéves kor felé haladva az emberek egyre boldogabbak lesznek.
aug. 22
16:00
Hamis bankjegyekkel fizetett a Mézga család beatnikje (444.hu)
Keresik a 60-as évek végéből idekerült csalót.
aug. 22
16:02
Olyan vallott be a Legőszintébb Magyar Futballista, amit kevesen vállalnának névvel (444.hu)
Csiki Norbert azért jött haza a rettegett thai bajnokságból, mert nem ilyen erős ligára számított.
aug. 22
16:12
Usain Bolt lefutott egy motorost az utcán?! - Videó (Blikk)
Rio de Janiero - Véget értek a XXXI. nyári ötkarikás játékok, ahogy az olimpiai és világbajnok jamaicai atléta, Usain Bolt (30) számára is. Azonban a sportoló nem áll le a világesemény után.
aug. 22
16:12
Mégsem adóztatják meg az új teraszát (hirado.hu)
Óriási pánikhullám szaladt végig az építőiparon és ingatlanfejlesztőkön, amikor pár hete a szaktárca kijelentette: az erkély bizony hasznos területnek számít.
aug. 22
16:30
Vitorlás került bajba a Balatonon (hirado.hu)
Törött árbóc, kormánylapát és meghibásodott motor miatt kellett vitorlásokat menteni a Balatonon, az egyiken három fiatalkorú utazott - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
aug. 22
16:32
Magyar állami kitüntetéseket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából Kárpátalján (hirado.hu)
Magyar állami kitüntetéseket adtak át a kárpátaljai magyar iskolai és felsőoktatásban, a tudományban és hagyományápolásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeknek az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan hétfőn Ungváron és Beregszászon.
aug. 22
16:33
Nagyon csúnyán, frontálisan ütközött két teherautó (444.hu)
Fotó: Lakatos Péter / MTI Taksony közelében két homokot szállító teherautó frontálisan összeütközött. A két sofőr súlyosan megsérült, az utat teljesen lezárták.
aug. 22
16:34
„Gyurcsány mindig csak elvett az oktatástól” (hirado.hu)
A Fidesz közleményében azt írta: a kormány mindent megtesz azért, hogy több pénz maradjon a családoknál, az iskolakezdés terhei csökkenjenek.
aug. 22
16:36
Cáfol a BKK: nincs járatritkítási csomag (hirado.hu)
Szeptembertől minden járat a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekedik.

Keresés