Akciófilmbe illő autós üldözés zajlott pénteken reggel Budapest utcáin. A rendőrök egy körözött bűnözőt akartak elfogni, ő azonban nem adta könnyen magát, végül egy üzletbe menekült be, ahonnan egy speciális egység hozta ki.
Budapest - Egymillió dollár alig 70 percért. Nagy üzlet volt Rihanna koncertje az idei Szigeten? Biztosan, hiszen már júliusban elfogytak a napijegyek rá.
Kinney tavaly, igen romantikus körülmények közt, a szerelmesek napján kérte meg kedvese kezét, aki azonnal igent is mondott a frigyre. Valami azonban történhetett, hiszen júliusban öt hosszú esztendő után zátonyra futott a kapcsolatuk, s Gaga kiadta kedvese útját.
Az újarisztokrácia felvonult a Sziget VIP-ben, és bonyolult céghálók helyett hús-vér-vodka-szóda formában mutatta meg magát. Egy közbeszerzést nem lehetett volna leejteni a bárpultok körül. Tiborcz, Kuna, Kósa, és az este váratlan sztárja reprezentál.
Egy csapat merész nő és férfi teljesen pucéran szaladt át a londoni állatkerten. A csapat tagjai nem ok nélkül dobták le a ruháikat - és festették magukat tigrismintásra: a tigrisek számára rendeztek gyűjtést és így akarták felhívni magukra a figyelmet.
Két autó ütközött össze az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Törökbálintnál, míg az M5-ös sztrádán a 24-es és 25-ös kilométerszelvény között kamion és személyautó karambolozott. Mindkét térségben egyre hosszabb a kocsisor.
A japánok egészen bátran, már a félpályánál védekeznek, kicsit szokatlan a látvány. Így mondjuk néha nagyon szabadon találja magát egy-egy magyar, lett ebből ziccer és ötméteres is.
A Pennsylvaniában bújkáló hitszónok tagadja, hogy ő szervezte volna a puccsot, de ha a vádaknak akár csak tizede igaz, hazatér és elfogadja a büntetést.
A női hétpróbázók ma gátfutnak, magasugranak és súlyt löknek. Zsivoczky-Farkas a gátfutás első futamában aratot önbizalomnövelő győzelmet, heten már biztos mögötte vannak.
Vaskos, mélyre nyúló orrspoilerek, óriási hátsó szárnyidomok, elenyésző hasmagasság, és kályhacsőre emlékeztető kipufogók – ilyen a japán Grachan tuning. Természetesen közúton illegális.
A harmadik negyedben Decker Ádám is megszerezte első gólját, egyből kapura lőtt egy öt méteren kívülről megítélt szabaddobást. Kicsit lelasultak az események, a következő három percben Tanamura és Nagy Viktor, vagyis a két kapus villant csak. Aztán Varga Dénes, aki simán elúszott ellenfele mellett, és belőtte mai harmadik gólját. Tíz közte, 13:3. 3,5 perccel a vége előtt már kicsit kezdett…
Berkshire, Anglia - Megmagyarázhatatlan módon élt túl egy szörnyű tragédiát egy angliai család kutyája. Úgy hiszik, Honey pillanatokkal a család autójának összezúzódása után elfutott a helyszínről, majd egy közeli mezőre menekült.
Sidi Péter négy napja ötödik lett légpuskában. Most nem sikerült a döntőbe jutás, 1,5 kör hiányzott. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Se a másik magyar, Szabián Norbert. Ő 42. lett a kisöbű szabadpuska ötven méteres fekvő számának selejtezőjében. Sidi 10., vagyis alig maradt le a döntőről, 1,5 körrel kellett volna csak jobbat lőnie a nyolc közé jutáshoz.
A 100+ kilós magyar cselgáncsozó húsz másodperces leszorítás után ipponnal győzte le tunéziai ellenfelét, Fajcel Dzsaballah-t. Előtte már egy jukóval pontot szerzett, magabiztos győzelem volt. Bor nyolcaddöntője előtt még 15 összecsapást rendeznek, ez alapján úgy egy óra múlva meccselhet a nyolc közé jutásért.
Krizsán Xénia 13.66 másodpercet futott a női hétpróba első számában, a százméteres gátfutásban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt a hétpróbázók első versenyszámában. Krizsán csak hetedig lett a futamában, de így is jobb időt futott az első futamot egyéni csúccsal nyerő Zsivoczky-Farkasnál. Az utóbbi 1008, az előbbi 1027 pontot szerzett az első versenyszámban. Egy szám után a brit Jessica Ennis-Hill vezet…
Márton Anita az olimpia előtt, a székesfehérvári Gyulai István Memorial nemzetközi atléktikai versenyen. MTI Fotó: Bodnár Boglárka 18,51 méteres dobásával egyből megdobta a szintet, mára már meg is pihenhet, a döntőben folytathatja.
Minden embernek szüksége van néhány barátra élete során, amelyek közül mind más és más tulajdonsággal bírnak. Lássuk azt az öt baráttípust, amivel mindenki találkozott már!
Lewis Hamilton kétségtelenül az egyik legnagyobb nőcsábász jelenleg, aki gyakorlatilag bárkit megkaphat, akit csak szeretne. A sportolónak az ízlésével sincs baj, hiszen gyakorlatilag csak gyönyörű modellekkel kezd ki és most egy újabb szépség tűnt fel a színen.
Rio de Janeiro – Érem nélkül fejezték be a magyar cselgáncsozók a riói olimpiát. A +100 kilogrammos Bor Barna ugyanis kikapott második mérkőzésén, több magyar dzsúdós pedig már nem lép tatamira az ötkarikás játékokon.
A magyar külügy szerint Svédország olyan közel-keleti bevándorlókat akar visszaküldeni Magyarországra, akik nem itt léptek be először az unió területére.
Bor a kubai Alex Garcia Mendozával dzsúdózott a legjobb nyolc közé kerülésért. Szemre Bor volt az aktívabb, mégis ő kapott intést passzivitásért, ez végül sorsdöntő volt az érvényes akció nélkül véget ért meccsen.
Krizsán Xénia már 1,68-nál tart, és még nincs rontása, Zsivoczky-Farkas Györgyi az 1,71-et megugrotta, 1,74-en elsőre rontott, másodikra átvitte. A versenyben vezető brit Jessica Ennis-Hill 1,74-en kezdett, sikeresen. Közben már tart a női 10000 méteres síkfutás döntője, 2800 méternél éppen 70 másodperces négyszázakat futnak, messze még a vége. Még úgy is, hogy elég kemény tempót diktálnak, 8:52…
Koppenhága — Elképesztő felfedezést tettek dán kutatók az elmúlt napokban. Sikerült ugyanis kideríteniük, hogy az eddig ismerttel ellentétben a grönlandi cápák a legmagasabb életkort elérő gerinces állatok a Földön, ezek a csúcsragadozók ugyanis akár 400 évig is elélhetnek.
Nagyon meg se kellett erőltetnie magát, csak két versenyző dobta meg a selejtezőszintet. Kővágó nem volt köztük, ő bő két méterrel elmaradt ettől, de 63,34 méterrel így is kilencedik lett a selejtezőben, így bejutott a 12-es döntőbe.
A két magyar induló közül ebben a számban ő a gyengébb, végül 1,77 métert ugrott, négy centivel elmaradt egyéni csúcsától. Zsivoczky-Farkas Györgyi még versenyben van, harmadjára megugrotta az 1,83-at, ha a következő szint is sikerül, az már egyéni csúcsbeállítás lesz.
Nyíregyháza — Későn érkezett, amikor odafent a szépséget osztották, így most a csúf sátánmajom a földkerekség egyik legrondább emlős állata. Gondozói és a Nyíregyházi Állatkert látogatói mégis imádják a bizarr külsejű majomcsalád legifjabb tagját, akiről csak most derült ki, hogy kisfiú.
MTI/AP/Morry Gash 1,86 métert magasugrásban, ezzel a második szám után feljött az első tíz közé hétpróbában! Megdöntenie már nem sikerült saját rekordját, 1,89-en három rontott kísérlete volt.
Amiben van magyar induló, Érdi Mária. A többi versenyszámot halasztják. Rióban ma szörnyű idő van. Az hagyján, hogy esik, de viharos szél is fúj, ami már nem kedvez a vitorlázásnak. Néha visszanézek még, hátha újraindul a verseny, bár erre most kevés esély látszik.