A cseh és az osztrák államfőnek egyaránt kétségei vannak afelől, hogy megvalósul-e az Európai Unió és Törökország között megkötött megállapodás a menekültek visszaadásáról, ugyanakkor eltér a véleményük a migrációs probléma megoldásáról.
A kormánypárt frakcióvezetője Facebookon jelentette be, hogy a kormány szempontjait megértik, de ők akkor sem fogják megszavazni a törvény eltörlését. Nem lennénk most politikai elemzők, rég volt ennyire zaklatott a helyzet a kormányban. Vajon mit lép a Fidesz, ha kedden több százezer KNDP-szavazó vonul majd a parlament elé, hogy tiltakozzon a lépés ellen?
John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója hétfőn újabb nyilatkozatban erősítette meg, hogy a jövőben sem engedélyezi a vízbefojtás szimulálásával tartott kihallgatást, amelyet az Egyesült Államokban törvény tilt - még akkor sem, ha az új amerikai elnök erre utasítaná.
A nukleáris kísérletek teljes körű betiltásáról rendelkező Átfogó Atomcsend-szerződéshez (CNTBT) való mielőbbi csatlakozásra szólította fel hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök azokat az államokat, amelyek ezt még nem tették meg.
Huntington Beach — Közel egy teljes hétig sokan azt hitték, megverte nejét, Calista Flockhartot (51) Harrison Ford (73), mert neve bekerült a bűnügyi nyilvántartásba.
Budapest — Nagyanyáink idején még illendő volt várni a nászéjszakáig a szexszel, de az új generáció már az egyéjszakás kalandokat is pironkodás nélkül megengedi magának. Viszont ha nem könnyed flörtöt, hanem kapcsolatot keresünk, meddig érdemes várni?
Első alkalommal ismerte el Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn, hogy Izrael több tucatnyi légicsapást hajtott végre Szíriában, hogy akadályozzák a libanoni Hezbollah síita szervezet tagjainak fegyverekhez jutását.
Nem újítják meg a Velencei Bizottság két jelenlegi lengyel tagjának mandátumát, s Lengyelország két új szakértőt nevez ki az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületébe - jelentette be a lengyel kormányzat.
Elég érdekes dolognak lehettek szemtanúi, akik egy amerikai állatkertbe látogattak. Az itt lakó jegesmedve ugyanis különös kapcsolatba került az egyik látogatóval.
Legalább négy ember megsebesült a délkelet-törökországi Kilisben, miután öt, szíriai területről indított rakéta csapódott be a határ menti városban - jelentette hétfőn a Dogan török hírügynökség.
A tavasz közeledtével elkezdenek nyílni a virágok és megjelennek a méhek is. Szokásunk bosszantóan hessegetni őket, pedig rengeteg dolog miatt tartozunk hálával nekik.
A jövő vállalataiban alig lesz helyük az olyan főnököknek, akik szerint a vezetés a pöffeszkedés és a dirigálás jól megválasztott kombinációja - állítják nemzetközileg elismert szakemberek.
Los Angeles - Megtartották a Trónok harca premierjét, a sorozat sztárjai most nem vörös, hanem stílszerűen szürke szőnyegen vonultak fel a fotósok előtt. Ha végzett a galériával, nézze meg a legújabb előzetest, ha hátborzongatónak tűnik, és az események igencsak felpörögni látszanak. Már kevesebb mint két hetet kell aludni!
A pénzügyi központként is működő tengerentúli brit területek a jövőben kötelező jelleggel feltárják a brit bűnüldözési és adóhatóságok előtt a náluk bejegyzett vállalatok tulajdonosi hátterét - mondta hétfőn David Cameron brit miniszterelnök.
Szeged – Pénzhiány miatt nem mérnek D-vitamin-szintet Szegeden. Mindez tavaly ősz óta van így, azóta ugyanis bizonytalan ideig szünetel a vizsgálat. A szakember szerint azonban erre nincs is szükség, más vizsgálat alapján lehet következtetni az eredményre.
Bombaformában tér vissza Britney Spears. Az énekesnő a hírek szerint egy hónapon belül dobja piacra új stúdióalbumát, amit a rajongók nagyon várnak, hiszen három éve adott ki utoljára lemezt. Britney hét végén Las Vegasban lépett fel és elképesztően szexi volt.
A török kormány hétfőn egy televíziós műsorvezető büntetőjogi felelősségre vonását kérte a német kormánytól egy vers miatt, amelyben a műsorvezető durva szavakkal szidalmazta Recep Tayyip Erdogan török államfőt, többek között nemi életére célozva.