Elmondta véleményét Kiss László (75), az úszóválogatott volt kapitányának ügyében Szepesi Nikolett, aki egykor úszónő volt, de leginkább szexbotrányai és az ezeket bemutató könyve kapcsán került rivaldafénybe.
Őslénypark nyílik nyár elején a veszprémi állatkertben. Harminc dinoszaurusz életnagyságú mása lesz látható a nyár elején nyíló kéthektáros őslényparkban, ahol a látogatók egy 250 millió évre visszatekintő földtörténeti kiállítást is megtekinthetnek.
Ezzel egy újabb, Bulgárián keresztül vezető migrációs útvonal kialakulását akarják megelőzni az eddigi balkáni útvonal lezárását követően - közölte hétfőn a bolgár kormányfő, aki a "Válaszcsapás 2016" nevű amerikai-bolgár hadgyakorlat megnyitásán vett részt a bulgáriai Novo Szelo település melletti gyakorlótéren
Az afgán hadsereg legalább tucatnyi újonca életét vesztette és 38-an megsebesültek az autóbuszukat ért merényletben a kelet-afganisztáni Dzsalalábád mellett - közölte hétfőn egy afgán egészségügyi illetékes.
Budapest - Az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke elrendelte a Kiss László-ügy ítéleti iratainak zárolását.
Cheltenham — Tizenegy évvel a várva várt hatodik rész megjelenését követően derült ki, hogy a GCHQ, azaz a brit Kormányzati Kommunikációs Központ kémjei is védelmezték J. K. Rowling (50) regényét az internetes kiszivárogtatástól.
Korrupciógyanú miatt visszalépett a bukaresti főpolgármester-jelöltségtől Ludovic Orban képviselő, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, miután eljárást indított ellene az ügyészség.
Elkezdődött hétfőn a düsseldorfi városi bíróságon az első büntetőper, amelyet szexuális bűncselekmény miatt indítottak a Németországban szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális támadásokkal és rablásokkal kapcsolatban.
Ismét politikai döntést hozott a kormány, amellyel feje tetejére állította Magyarország egyik ágazatát - vélekedett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a vasárnapi boltzár megszüntetéséről.
A magyarok kétharmada az Európai Unió legnagyobb problémájának tartotta a bevándorlást 2015 szeptemberében - közölte kutatási eredményeit a Tárki hétfőn az MTI-vel.
Egy középkorú muszlim nő látta el kulcsfontosságú információkkal a hatóságokat a novemberi párizsi merényletsorozat kitervelőjének és irányítójának tartott Abdelhamid Abaaoudról, aki november 18-án egy rendőrségi razzia során vesztette életét Párizs elővárosában, Saint-Denis-ben
Nem nyert belőle a CBA, nem alakult át a piac, nem lett jó kiskereskedelmi dolgozóknak. Viszont a Magyar Fogyasztó, ha frusztráltan is, de alkalmazkodott a zord időkhöz.
Budapest — Totális visszavonulót fújt a kormány a vasárnapi boltzárral kapcsolatban, tegnap már döntöttek is a tavaly március 15-én hatályba lépett törvény módosításáról.
Mindnyájan ismerjük azt a kellemetlen érzést, amikor egy ember puszta látványától átjár a meleg és kényelmetlenül érezzük magunkat. Most az is kiderült, mitől lesz valaki rémisztő.
A magánszektor gyorsuló eladósodása, a nyersanyagok kitartó áresése és így a pénzpiacok sebezhetősége óvatosságra kényszeríti a befektetőket, ezért a Világbank tovább csökkentette a kelet-ázsiai régió növekedési előrejelzését hétfőn.