Az író, történész személyes tárgyai, bútorai, könyvei mellett magyar, francia és osztrák állami kitüntetései is helyet kaptak abban az emlékházban, amelyet szülővárosában, Nagykanizsán alakítottak ki és vasárnap nyitottak meg.
Belfast - Bernd Storck győzni szeretne Belfastban, s ezért a magyar labdarúgó-válogatottnak több kockázatot kell vállalnia a hétfő esti Európa-bajnoki selejtezőn (M4, 20.45). A magyar nemzeti csapat német szövetségi kapitánya szerint a brit gárda erősebb ellenfél mint a világranglista-7. Románia volt.
A bíboros, esztergom-budapesti érsek közlése szerint a kifogásolt mondatával a menekültekkel való munka jogi környezetére utalt. Erdő Péter a vasárnap megjelent interjúban azt mondta, hogy a mondat ki lett ragadva az összefüggéseiből.
A miniszterelnök az osztrák tévének adott interjúban úgy vélte: Ausztriának és Németországnak pedig világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be.
Magyarország — Forró, égető érzés mellkastájékon – Ferenczi László (56) éppen a gyerekeivel kirándult az erdőben, amikor jelentkezett nála az első infarktusos tünet – aztán semmi.
A Komárom-Esztergom megyei Csémen a független Dián Erzsébetet választották polgármesterré a vasárnapi időközi voksoláson - közölte a település jegyzője az MTI-vel.
A Kossuth-díjas énekesnőt a famíliát megrázó, a sajtót is körbejáró botrány annyira felzaklatta, hogy nem mert aznap a volán mögé ülni. Alkalmi sofőrje rohant bele egy lengyel kamionba.
Budapest — Egyre durvább részletek derülnek ki Szorcsik H. Viki (23) családi botrányáról: színésznő állítása szerint a nála hét évvel idősebb párja lelki terrorban tartotta, sőt még bántalmazta is őt.
Aranydiplomája átvételén mondott beszédében a Barátok közt egykori Magdi anyusa arra hívta fel a fiatalok figyelmét: ne legyenek olyan tapintatlanok, mint az ő kortársai.
Budapest — Győzni kell! – a fociválogatott tisztában van vele, hétfőn (M4, 20.45) Észak-Írországban muszáj a három pontot begyűjteni, hogy esély maradjon az egyenes ági Európa-bajnoki szereplésre.
Teljesült a nyaktól lefelé megbénult rendőr és édesapa, Májer László álma, miután a közelmúltban feleségével, Ágival sikerült egy pici családi házat vásárolniuk.
A miniszterelnök úgy vélte, hogy le kellene zárni Európa határait, egyúttal Németországnak és Ausztriának világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be.
A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében a benzin esetében 4-6 forint körüli újabb áremelést tesznek lehetővé - közölte hétfői számában a Népszava.
Minden eddiginél többet, a korábbi keret csaknem háromszorosát, mintegy 60 milliárd forintot fordíthat Magyarország az ökológiai gazdálkodás támogatására - írta a Magyar Idők hétfői számában.
Ezt jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az osztrák közszolgálati tévé (ORF) vasárnap esti vitaműsorában.
A hírt a török elnök, Recep Tayyip Erdogan jelentette be vasárnap egy tévéinterjúban, Ahmed Davutoglu miniszterelnök pedig rendkívüli biztonsági tanácskozást hívott össze.
Holtan találtak egy debreceni férfit a mentők vasárnap kora reggel egy lakásban, ahonnan három másik, eszméletlen, életveszélyes állapotban lévő fiatalembert kórházba vittek.
Kétnapos misszióvezetői értekezletet tartanak mától a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM), az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást a 220 meghívottnak.
Kazári Mónika WBPF Fitmodel Európa-bajnok míg a strandon zavarba jön, ha megbámulják tökéletes idomait, addig a versenyeken élvezi, hogy minden szempár rátapad.