Az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását kérte a miniszter amiatt, hogy kedden, a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a városháza tornyára.
Erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék abban a tanulmányában, amely átfogóan bemutatja a Magyarország részére különböző jogcímeken juttatott uniós források és az uniós tagsággal járó befizetések pénzügyi egyenlegét és gazdasági hatását.
A Bohuslav Sobotka miniszterelnök vezette koalíciós kabinet egyúttal megerősítette, hogy továbbra is kitart a kötelező kvótákat elutasító álláspontja mellett, amely a négy visegrádi ország közös álláspontja is.
Hajdú Péternek már nem is kell gondolkodnia az ajándékon! Sarka Kada a Fem3 Café műsorában mesélt arról, hogyan telt a nyara és azt is elárulta, mit szeretne 30. születésnapjára kapni.
Atlanta – Szorul a hurok Bobbi Kristina (†22) fiúja, Nick Gordon nyaka körül, igaz, a bíróságon kétségbeesetten tagadja, nem ő ölte meg a néhai énekesnő, Whitney Houston lányát.
Washington – Az Iszlám Állam (IS) egyik ügynöke elárulta, hogy a menekülthullámmal eddig négyezer dzsihádistát juttattak be Európa különböző országaiba – írja a Daily Express.
Szlovákiában a besztercebányai különleges büntetőbíróság 15 évi szabadságvesztésre ítélt egy anyagyilkost. Az ítélet jogerős, senki nem fellebbezett. Egészen elképesztő, hosszú évek sötét családi története áll a háttérben
Budapest - A kedd este elhunyt Harangozó Teri (+72) még életében kérte: szülőfalujában, Bátyán édesapja és édesanyja mellett helyezzék végső nyugovóra.
Az eszmetörténész szerint normális esetben a befogadó kultúrához alkalmazkodnak a jövevények, Nyugat-Európában azonban régóta párhuzamos kultúrák épülnek ki.
Idén is lesznek koncertek a magyar dal napján, szeptember 13-án, vasárnap a fővárosban és vidéken. Szombaton Budapesten elindul a dallamos villamos, igaz, a rendezvény irányítását eddig végző nonprofit kft. megszűnt - hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón.
Ezt Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára jelentette be sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mit sem változott a helyzet szerdán a korábbi napok állapotához képest: nem csökken a menekültek áradata Szeged közelében. Az egyszerűsített regisztrációt is megtagadják a migránsok, ismét kitörtek.
Koncerteket, kiállításokat és táncelőadásokat kínál október 2. és 18. között a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelynek fókuszában Bartók Béla és az idén 80 éves észt zeneszerző, Arvo Pärt életműve áll.
Megtaláltuk a rendőrségi videót, ami még akkor készült, mikor elfogták a 21 éves fiatalembert, aki ellen az a vád, hogy 10-12 éves kislányokra támadt Budapesten és fajtalankodásra kényszerítette őket.
Egy félrenyelt falat okozhatta Bitter Sándor vesztét. A gyorsasági motorosra kedden este a párja talált rá az ágyban, de már nem lehetett segíteni rajta. Gyászol a motorostársadalom.
Baja – Telitalálatosa lett a TOTÓ-n VV Aureliónak (23). Úgy tűnik, a ValóVilág egykori játékosát továbbra sem hagyja cserben Fortuna, ugyanis sikerült helyesen megtippelnie az összes futballmeccset az adott játéknapon, így a nyereménye 2,2 millió forint.
Nem Európa, hanem a nemzeti önzés vallott kudarcot ebben a migrációs válságban - hangoztatta Manfred Weber, az Európai Parlament jobbközép irányzatú néppárti frakciójának vezetője Strasbourgban.
Ezt mondta a párt elnöke szerdán, a "Férfi 40" elnevezésű, budapesti konferenciájukon. Az elképzelésnél van sokkal igazságosabb és bátrabb politika - jelentette ki Szigetvári Viktor.
Ezerfős csoport indult el kedden este, amelyet a francia kormány a következő napokban a németországi erőfeszítések enyhítésére átvesz a szomszédos országból.