Cegléd - Teljes zűrzavarral indult a napja azoknak az utasoknak, akik szerda reggel a Szeged–Budapest közt közlekedő vonatra szálltak fel – ahogyan egyik kollégánk is teszi minden reggel.
Bernd Storck nem állt a helyzet magaslatán Észak-Írországban. Bizonytalansága hozzájárult, hogy a meccs végén kapott gólt a csapata? Megpróbáltuk megfejteni a testbeszédet.
Los Angeles – Hölgyeim! Ha eddig szerelmesek voltak Tom Hardyba, elképzelhető, hogy ezek után még inkább azok lesznek. Persze nem a képei láttán, mert őszintén szólva, készültek már róla jobb fotók is, de amit ezzel kapcsolatban elmondott, az azért arra ad okot, hogy továbbra is imádjuk őt – olvasható a velvet.hu-n.
A hír szerint az albérletet kereső lány sokkoló ajánlatot kapott. A lakás kiadója nem kért pénzt, csak annyit, hogy időközönként megcsókolhassa a hölgy cipőjét.
Az illegális bevándorlók a megítélésük szerint lassú ügyintézés miatt hangoskodni, elégedetlenkedni kezdtek, majd egy férfi kilépett a több száz tagú tömegből és rángatni kezdte az egyik rendőr ruházatát.
Ezek a bevándorlók jellemzően nem terjesztettek elő menekültügyi kérelmet, illetve azt elutasították - közölte Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője.
A két férfi pénzért 38, érvényes úti okmánnyal nem rendelkező iraki és szíriai állampolgárnak nyújtott segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
London – Elképesztő cicit villantott José Mourinho (52) 18 éves lánya a londoni Királyi Operaházban a talán leghíresebb férfilap, a GQ magazin díjátadóján.
200-250 bevándorlók azóta beleegyezett abba, hogy buszokkal befogadóállomásokra vigyék őket. A rendőrök a röszkei autópálya-határátkelőhelyen feloldották az útlezárást.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott Vladzimir Makej fehérorosz külügyminiszterrel, akivel megvitatták a modernkori tömeges népvándorlás okozta európai kihívásokat.
A vádlott 2014 telén három 10-12 éves lányt támadott meg a főváros XIII. kerületében, hogy szexuális cselekményre kényszerítse őket . Mindhárom esetben követte az iskolából hazafelé tartó lányt, és akkor támadt rá, amikor belépett a társasházba.
A szkopjei 24vesti.mk hírportál beszámolója szerint a macedón kormányfő kiemelte: az illegális bevándorlás a modern kor és az Európai Unió legnagyobb kihívása.
A beruházás bejelentésén a külgazdasági és külügyminiszter az autóipari beruházásokért folytatott nemzetközi küzdelemben kulcsfontosságúnak nevezte a magyar autóipari beszállítói kapacitás folyamatos növelését.
Bocsánatot kell kérnie tettéért a menekülteket rugdosó László Petrának – nyilatkozta a Borsnak a volt operatőrnő egykori munkaadója. Információink szerint a nő elismerte cselekedetét, amiért akár börtönt is kaphat.
A robbanástól két ember égési sérüléseket szenvedett, a lőporraktár épülete teljesen megsemmisült. A Policské Strojírny gyárban egyebek között régi, kiselejtezett lőszereket semmisítenek meg.
London – Ismét egy Beckham vezette a pályára az angol labdarúgó-válogatottat, azonban nem David Beckham (40) volt az, mint annak idején, hanem fia, Romeo (13), aki apjának köszönhetően kísérhette ki Wayne Rooneyt (29).
Az orosz külügyminisztérium közlése szerint csak azért vannak ott, hogy segítséget nyújtsanak az odaérkező orosz katonai eszközök használatának elsajátításában.
Eddig csak olyan helyeken készült paparazzi képeken láttuk Demcsák Zsuzsát új szerelmével, ahol jól el tudtak bújni a kamerák elől. Most ez megváltozott, mert ahol kedden voltak, ott tudni lehetett, hogy biztosra mehetnek velük a fotósok.