2015. szeptember 27. vasárnap

szept. 27
13:12
Mindenhol plasztik: 30 éves lett VV Dóri – fotók (BorsOnline)
A három iksz, az három iksz. A Való Világ hetedik szériájában feltűnt plasztikcsoda gigantikus műmellei és -feneke ugyan még nem nagykorúak, de egy emlékcikket mindenképpen megérnek.
szept. 27
13:21
Túl kevesen akarják, hogy bohócot csináljanak belőlük (hirado.hu)
Magyarország eddigi legnagyobb cirkuszát tervezi – a kiegészítő létesítményekkel együtt számítva – az új cirkuszügyi miniszteri biztos. Az új komplexum létrehozásával párhuzamosan erősítenék az artisták toborzását is.
szept. 27
13:23
Szuperholddal "egybekötött" holdfogyatkozás lesz hétfőre virradóra (hirado.hu)
Szuperholdról akkor beszélhetünk, amikor égi kísérőnk ellipszis alakú pályáján haladva teliholdkor ér a Földhöz legközelebb.
szept. 27
13:39
Harminckilós kutyusát szerette volna megsétáltatni ez a kisbaba (hirado.hu)
Egy felnőttnek sem egyszerű menet megmozgatni egy ekkora ebet, még hogy egy 11 hónapos porontynak.
szept. 27
13:48
Eljátszotta saját halálát Pázsitka - 31 év után élve előkerült (Blikk)
Düsseldorf - 31 évvel rejtélyes eltűnése után élve került elő a nyolcvanas évek egyik legtitokzatosabb németországi bűnügyének „áldozata”
szept. 27
13:57
Tizenhét szíriai fulladt a tengerbe (hirado.hu)
A török partok és Kosz szigete között elsüllyedt egy csónak, melyen 37 migráns utazott.
szept. 27
13:59
Hatvanmilliárdos pluszkiadást jelent a migránshelyzet kezelése (hirado.hu)
A forgalmi és jövedéki adóból több folyhat be idén, így ezek ellentételezhetik a migránsválság miatti többletkiadásokat.
szept. 27
14:06
Berki magasról tesz a menekültválságra - videó (BorsOnline)
Az egész országot, sőt mondhatjuk az egész világot a menekültválság foglalkoztatja. Persze nem is Berki Krisztián lenne, Berki Krisztián, ha nem ő lenne a kivétel.
szept. 27
14:15
Népszerű a felnőttek ingyenes OKJ-s oktatása (hirado.hu)
Szakácsból képeztek eddig a legtöbbet.
szept. 27
14:24
Százmilliókat keresnek Orbán bizalmasán - börtönbe küldenék (Blikk)
Budapest - Nem tudni, mire költötte Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat vezetője 300 millió forintnyi elnöki keretét.
szept. 27
14:33
Vallási feszültségek németországi menekültszállásokon (hirado.hu)
Vallási szervezetek képviselői az erőszak elharapózásának veszélyére figyelmeztetnek - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi lap.
szept. 27
14:51
A migránsok számának emelkedésével változhat a német közhangulat (hirado.hu)
Gálik Zoltán docens és Kiszely Zoltán politológus szerint a befogadás-párti politika a migránsok számának növekedésével vélhetőleg változni fog.
szept. 27
15:09
Az LMP napi hétszáz forintos díjat vezetne be a belvárosban (hirado.hu)
Az LMP koncepciója szerint a pesti oldalon a Könyves Kálmán és a Hungária körút vonalán, a budai oldalon a budai körút vonalán belül kellene megfizetni dugódíjként a mindenkori vonaljegy kétszeresét.
szept. 27
15:11
Hétfőig tart a Fehérvári úti vágányzár Budapesten (hirado.hu)
A 19-es villamos nem közlekedik, belbudai szakaszán a 17-es vagy a 86-os busszal, kelenföldi vonalrészén pedig a 49-es villamossal lehet utazni.
szept. 27
15:13
Több mint háromezer fiatal gazda nyert a pályázaton (hirado.hu)
Háromezer fiatal gazdálkodó jutott hozzá összesen 38 milliárd forint pályázati támogatáshoz, amely az eddig mezőgazdasági támogatási rendszerben Magyarországon nem volt jellemző.
szept. 27
15:15
Jubileumi műsorral ünnepli 15. születésnapját az ExperiDance (hirado.hu)
Október 3-án és 4-én az Ezeregyév című produkciót az eredeti, alapító tánckarral együtt mutatja be a RaM Colosseumban.
szept. 27
15:17
Az EKB kizárta a Volkswagent az eszközvásárlási programból (hirado.hu)
Általános az a londoni elemzői vélemény, hogy a Volkswagennek valószínűleg hosszú távú károkat okozott az ügy.
szept. 27
15:18
A halál árnyékában is boldog maradt az írőnő (BorsOnline)
Hetvenhét évesen ragadta el a halál Jackie Collinst, az egyik legsikeresebb brit-amerikai írónőt, akinek kettős élete volt.
szept. 27
15:18
Már egy éves az agy nélkül született Jaxon (Blikk)
Miami - Az orvosok egy percet sem jósoltak neki, mégis az első születésnapját ünnepli Jaxon, a gyakorlatilag agy nélkül született kisfiú.
szept. 27
15:19
Évtizedek óta először megmászatlan marad 2015-ben a Mount Everest (hirado.hu)
Feladta a küzdelmet Kuriki Nobukazu japán hegymászó, aki elsőként hódította volna meg a Mount Everestet a 16 halálos áldozatot követelő áprilisi földrengés óta. Ezzel idén - évtizedek óta először - senki nem mászott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára.
szept. 27
15:21
Először szerveztek autómentes napot Párizsban (hirado.hu)
Vasárnap délelőtt 11 óra és délután 6 óra között tilos gépjárművel behajtani a francia főváros központjába.
szept. 27
15:27
Fazekas szerint egyre keresettebbek a helyi termékek (hirado.hu)
A magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak elsősorban a hazai vásárlók számára kell termelnie, de fontos, hogy a termékek minden piacon jól értékesíthetők legyenek.
szept. 27
15:29
Munkában is együtt, otthon is együtt - nem öli meg a kapcsolatot? (hirado.hu)
Van, akinek nincs más választása. Ha úgy hozza az élet, hogy a párját a munkahelyén vagy közös munka közben ismeri meg, nem kérdés a hogyan tovább. Ott is, otthon is - együtt.
szept. 27
15:31
A horvát nemzetvédelmi miniszter szerint egyelőre nincs szükség a horvát-szerb határ újbóli lezárására (hirado.hu)
Egyelőre nincs szükség arra, hogy Horvátország a migránsválság miatt újra lezárja a horvát-szerb határt, mert minden simán megy - közölte Ante Kotromanovic horvát nemzetvédelmi miniszter vasárnap Opatovacon.
szept. 27
15:36
Brutál mellfivel üdvözli a vasárnapot Baukó Éva - fotó (BorsOnline)
Apró bugyi és egy valamit alig takaró melltartó az, amivel Baukó Éva és dús idomai szebbé tehetik ezt a szürke vasárnapot is. Nem hiszi el? Nézze csak!
szept. 27
15:36
A Real Madrid elleni térhet vissza Messi - Videó! (Blikk)
Barcelona – Hetekre kidőlt sérülés miatt Lionel Messi (28). A spanyol Barcelona négyszeres aranylabdás argentin labdarúgója a Las Palmas elleni, Luis Suárez (28) duplájának köszönhetően 2-1-re megnyert mérkőzésen már a 10. percben cserét kért. Az orvosi vizsgálatok azt mutatták ki, hogy elszakadtak a belső térdszalagjai, az előrejelzések szerint 6-8 hét kihagyás vár rá.
szept. 27
15:38
Halálba szoláriumozta magát a 3 gyerekes anyuka! (Blikk)
Louise Cook (27), háromgyerekes édesanyának az orvosok szerint már csak 8 hete van hátra: bőrrákkal küzd, utolsó kívánsága, hogy családjával eltölthessen még egy utolsó, közös nyaralást - írja a The Sun.
szept. 27
15:54
Ezt nézd meg! Porschén landolt a furgon - Fotók! (Blikk)
Manchester - A csodával határos módon csak kisebb sérüléseket szenvedtek ennek a páratlanul balszerencsés parkolásnak a résztvevői.
szept. 27
15:56
Ezzel magyarázza Norbi, hogy miért esnek a részvényei (Blikk)
Magyarország - A fitneszguru tájékoztatást tett közzé,  miért esnek részvényei. De azt is elmondta, ez a tendencia gyorsan megváltozik!
szept. 27
16:03
80 éves a rock and roll "ördöge" (hirado.hu)
Szeptember 29-én lesz nyolcvanéves az amerikai rock and roll egyik legendája, a botrányairól is ismert énekes-zongorista.
szept. 27
16:05
Egy olasz lap szerint "a magyar nacionalizmus is nélkülözi a gazdasági messzelátást" (hirado.hu)
Az európai országokban tapasztalható nacionalizmust elemezve a La Stampa című olasz lap aláhúzta, hogy "Orbán Magyarországán a magyarok soha nem voltak még jobban a politikai szabadság súlyos korlátozásai ellenére sem".
szept. 27
16:12
Kártérítést kér a szenteste vízbe fulladt Sándor anyja (BorsOnline)
Barát Sándor szenteste halt meg, mikor a makói főtéren belebiciklizett egy köztéri medencébe. Rögtön agyhalott lett, még az újév előtt meghalt. Édesanyja, Anna néni most kártérítést szeretne.
szept. 27
16:21
Jótékonysági futamok lesznek a főváros egyik legrégebbi futóversenyén (hirado.hu)
A Futafokot október 3-án, jövő szombaton rendezik meg a főváros XXII. kerületében.
szept. 27
16:30
Már egyéves az agy nélkül született Jaxon (Blikk)
Miami - Az orvosok egy percet sem jósoltak neki, mégis az első születésnapját ünnepli Jaxon, a gyakorlatilag agy nélkül született kisfiú.
szept. 27
16:39
Erősödik az elégedetlenség Angela Merkellel szemben a pártjában (hirado.hu)
A Magyarországról elindult menedékkérők beengedése óta drámai mértékben fölerősödött a menekülthullám.
szept. 27
16:41
A német hatóságok ütemtervet követelnek a Volkswagentől (hirado.hu)
A Szövetségi Közúti Közlekedési Hatóság felszólította a wolfsburgi székhelyű vállalatot, hogy október 7-ig határozza meg a szükséges intézkedéseket, amelyek segítségével dízelmotorjai az eredményeket meghamisító szoftver nélkül is képesek lesznek megfelelni a károsanyag-kibocsátási szabványoknak.
szept. 27
16:43
Nagyon sikeres Bansky Dismaland nevű "komorparkja" (hirado.hu)
Nagy siker lett, és fellendítette egy leszakadó térség üzleti életét a Banksy néven ismert utcaművész munkássága megihlette "komorpark", a Dismaland az angliai Somerset grófságban.
szept. 27
16:45
Jövőre elindul Bartók műveinek kritikai összkiadása (hirado.hu)
Az összkiadás elindításának bejelentése a 2016-os Bartók-év nyitánya, jövőre születésének 135. évfordulóján emlékezünk rá.
szept. 27
16:47
Hivatalosan is megtagadták az ausztrál vízumot a turnéra készülő Chris Browntól (hirado.hu)
Komoly veszélybe került Chris Brown Grammy-díjas amerikai rhythm & blues énekes decemberi ausztráliai turnéja, miután az ausztrál kormány hivatalosan is értesítette, hogy várhatóan megtagadja tőle a beutazási vízumot erőszakos múltja miatt.
szept. 27
16:48
Mesés meglepetést kapott Szabó Zsófi a családjától - fotó (BorsOnline)
27 éves lett a héten Szabó Zsófi, amit alaposan meg is ünnepelt...
szept. 27
16:48
Lázárnak adná a büntetés összegét az Újpest (Blikk)
Budapest — Ez a bajnoki forduló nem a gólokról szólt, hanem egy súlyos beteg egykori focistáról, Lázár Bencéről (24), akiről néhány napja derült ki, hogy leukémiával küzd.
szept. 27
16:50
Hibáztak a rendőrök! Tévesen közölték nejével a kapitány halálhírét (Blikk)
Antwerpen — Elképesztő terhet cipel a hátán Jan De Brandt (56).
szept. 27
17:06
Lakatos Levente: Szigor - Erotika férfiszemmel 2/18. rész (BorsOnline)
A helyszín, ahová Lizát hívtam, a rendezvényközpont egyik szertárja, az ajtaja zárját – hogy ne kelljen állandóan nyitogatni – a takarítók kipeckelték.
szept. 27
17:06
Már tudják, mi végzett Bobbi Kristinával (Blikk)
Atlanta - A halottkém már megállapította a Bobbi Kristina halálát előidéző okokat, de a Fulton megyei bíróság titkosította az adatokat, az ügyészség pedig elrendelte a gyilkossági ügyben való nyomozást
szept. 27
17:08
Szorul a hurok Lajcsi nyaka körül! (Blikk)
Tata- Ismét átkutatták a rendőrök a csütörtökön 30 napra előzetesbe kerülő Galambos Lajos (54) ingatlanjait, ugyanis újabb bizonyítékokat keresnek.
szept. 27
17:15
Életet menthet Lipcsei Péter búcsúmeccsének labdája (hirado.hu)
Súlyos betegségben szenved egy kilencéves kisfiú, akinek életmentő műtétjéhez támogatókat keresnek.
szept. 27
17:33
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait (hirado.hu)
Hatos nem volt, az öt találatosra 467 285 forintot fizetnek.
szept. 27
17:42
Így vezetik be az áramot Lagzi Lajcsihoz? (BorsOnline)
Lagzi Lajcsi ügye még a menekültválságot is lenyomta. Pestiesen szólva a csapból is az folyik, vajon tényleg lopta-e az áramot, vagy a gázt. Sokan őt tartják a rezsicsökkentés igazi királyának.
szept. 27
17:42
Tönkretették a pedofil vádak Freddie Starrt (Blikk)
Madrid - Teljesen tönkrement az ellene felhozott pedofil vádak miatt Freddie Starr (72)
szept. 27
18:00
Szörnyellának is tökéletes volt Kiszel Tünde (Blikk)
Budapest — Ismét maradandót alkotott Kiszel Tünde.

Keresés