Barcelona – Lionel Messi két hónapra kidőlt térdszalag-szakadás miatt. A Barcelona argentin labdarúgója a hozzá hasonló klasszisokkal együtt sorra kapják a durvábbnál durvább belépőket a meccseken, amelyek olykor nem egyből éreztetik hatásukat, mint ahogy Messi is bírta még pár percig a pályán a Las Palmas elleni spanyol bajnokin.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium arra kéri az ENSZ tisztségviselőit, hogy ne egyoldalú médiatudósítások alapján minősítsék a magyarországi helyzetet.
A német belügyminisztérium vasárnap cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint hétfőtől nem járnak a menedékkérőket az ausztriai Salzburgból Németországba szállító különvonatok.
A világ tele van fura szexuális szokásokkal – de ha egyetlen helyet kéne megnevezni, ahol a legtöbb furcsaság jelen van, egészen biztosan Japán lenne az.
Budapest - Különleges pillanatok tanúi lehettek a népligeti Építők-pályán a szurkolók: a magyar amerikaifutball-válogatott első mérkőzését játszotta, s vereséget szenvedett Csehországtól 26-7-re.
Budapest — A héten jár le a határidő, hogy a bankok elszámoljanak forinthiteles ügyfeleikkel, ami azt jelenti, hogy több százezer levelet adhatnak postára az utolsó pillanatokban.
A sérült gyerekek gyógyulásához sokszor szükséges lovasterápia alkalmazásának nem szabad azon múlnia, hogy ki milyen anyagi hátterű családba, hová született - emelte ki Balog Zoltán a Magyar Lovasterápia Szövetség háromnapos versenyének vasárnapi díjátadó ünnepségén, Fóton.
Az Európai Bizottság (EB) bírálja Németországot, amiért nem gondoskodik az elutasított menedékkérők távozásáról rendelkező határozatok következetes végrehajtásáról - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Oroszországban nem engedélyezett az azonos neműek házassága, a homoszexualitást majdnem 2000-ig elmebetegségnek tartották, de a képen látható moszkvai pár mégis férj és feleség.
London - Az elmúlt öt évben legalább 25 brit nő szült gyermeket anélkül, hogy valaha is szexuális - vagy sok esetben bármilyen - kapcsolatot létesítettek volna férfival
A Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerheti a vasárnapi katalán parlamenti választásokat az urnazárást követő első exit poll adatok szerint, amelyet a TV3 katalán televízió tett közzé.
Andy Cohen show-jában szerepelt Pamela Anderson, és igen meglepő választ adott, amikor a műsorvezető önelégült mosollyal megjegyezte, hogy nagy rajongója a Tommy Lee-vel készült házi szexvideójának.