Glencoe — Pánikban menekülő, sérült, súlyosan megégett és kiéhezett állatokat menekítenek az észak-kaliforniai állatvédők az erdőtüzek által felperzselt farmokról, miután gazdáik a gyors kilakoltatás következtében hátrahagyták őket.
Kedden este elkezdődött a klubfutball legszínvonalasabb versenysorozata, melyben a sztárcsapatok nemcsak futballtudásban csúcs labdarúgókkal vannak tele, hanem sármos focistákkal is.
Nézőképzőt tart a Színházak Éjszakáján Pokorny Lia (43), aki elárulta, sajnos néha előfordul, hogy egy előadáson a közönség soraiban ülők teljesen máshogy viselkednek, mint ahogy kellene.
Budapest – Már a felnőttkarrierjére összpontosít Gálfi Dalma (17), aki a múlt hét végén megnyerte az amerikai nemzetközi teniszbajnokságot a juniorok mezőnyében.
Az osztrák kancellár "esztelen vádakat fogalmaz meg", a román kormányfő "nettó hazugságokat beszél". A szerbek közben értetlenkednek, a horvátok európaiságból oktatnak, Szlovénia visszaállította a határellenőrzést a magyar határon. Így állunk most a szomszédainkkal a migránsokkal vívott harc idején. Még szerencse, hogy ott van nekünk Robert Fico, Orbán Viktor szlovák hangja.
Budapest — Igazi orvosi bravúrral mentették meg Szacsvay László (67) feleségének, Klaudiának az életét, aki több mint két hete zuhant ki lakásuk ablakából az utcára.
A szilva az egyik legnépszerűbb és legtöbbet fogyasztott gyümölcs. Ennek oka, hogy a szilva gyümölcsét nemcsak frissen, de többféleképpen feldolgozva is fogyasztjuk, szinte egész évben. A szilva nem csupán étkezés utáni csemege, hanem magas cukor-, értékes szerves sav-, vitamintartalma miatt fontos eleme a korszerű táplálkozásnak is – írja a hobbikert.hu.
L. Simon államtitkár hazai pályán, támogató közegben, a Fidesz velencei Velence Resort & Spa hotelban tartott kétnapos frakcióülésén bizonyítja épp a sajtó előtt, hogy tud biciklizni. Gratulálunk!
Délután három óta több száz menekült dobálja kövekkel, üvegekkel és vascsövekkel a röszkei határátkelőnél felsorakozott magyar rendőröket. Rövid időre át is törték a határt, de a rendőrség visszaszorította őket. Sok a sérült, köztük legalább három gyerek és húsz rendőr. A … Folytatás
Budapest — Igazi orvosi bravúrral mentették meg Szacsvay László (67) feleségének, Klaudiának az életét, aki több mint két hete zuhant ki lakásuk ablakából az utcára.
Azt akarják, hogy a kormány ne építsen kerítést a román határra, Szijjártó ne beszéljen így a román miniszterelnökkel, de már Szili Katalin is sok nekik.
A szerb szociális miniszter, Aleksandar Vulin a leghatározottabban tiltakozik, hogy a magyar rendőrség vízágyút vetett be a Röszkénél szerb területről randalírozó menekültekkel szemben. A helyszínen lévő szerb kormánytag szerint Magyarországnak nincs joga ilyet tenni. Vulin szerint egyébként érthető a menekültek … Folytatás
Még két dolog van hátra. A döntőbe jutott 10 csapatnak szeptember 19-ig el kell készíteniük egy-egy új videót, ami nem lehet hosszabb 5 percnél. Szeptember 20-án a közönség szavaz, és eldől, hogy ki nyeri a verseny. A döntősök és a … Folytatás
Nem sokkal a dobálás előtt még azt hitte sok menekült, hogy újra megnyitják a határt, pedig a rendőrök csak néhány kisgyereket családot akartak beengedni. Totális fejetlenség Röszkén.
A 2015. szeptember 12. napján „Kutasi özvegyét faggatták a bundabotrányról" címmel megjelent cikkünk tartalmi részében azt a valótlan tényt állítottuk: Aczél Zoltán úgy taktikázik, hogy Kutasi Róbertre tesz terhelő vallomást, illetve hogy Kutasi Róbertre fog mindent.
A Blikk összeszedte hogy az elmúlt egy hétben kinek szólt be Szijjártó. Csak úgy csattogtak a sallerek és tockosok, kopogtak a kokik, Svédországtól Németországon keresztül Horvátországig kormányfőknek, miniszterelnöknek.
London – Bár már jó ideje szakított egymással Kristen Stewart és Robert Pattinson, sőt azóta már mind a kettejüknek új párja van, még mindig téma az elválásuk és annak körülményei.
A görög rendőrök az Olimpiakosz Piruesz – Bayern München meccs előtt verték meg nagyon keményen a német szurkolókat. Schreckliche Prügelszenen im Gästeblock in Piräus #OLYFCB #fcbayern #ChampionsLeague pic.twitter.com/Mj66xwqldB — Michael Humpa (@micmuc) September 16, 2015