Köln ‒ Ezüstéremmel és a téthez képest elenyésző, 122 millió forintos „zsebpénzzel" zárta a Bajnokok Ligája idei szezonját a Veszprém férfikézilabda-csapata.
Egy nemrég megjelent amerikai orvosi tanulmány szerint az átlagosnál jóval kevesebbet alszanak azok a gyerekek, akik elalvás előtt okostelefont és táblagépet használnak. Mellőzni ugyanakkor mégsem érdemes, az eszközöknek ugyanis komoly fejlesztő hatásuk lehet.
Hónapokon belül leállhat az ország gazdasága. Bagdadban nincs elég élelem, elképesztően drága az import, az iraki kőolaj pedig az amerikai palaolaj miatt szinte semmit nem ér a világpiacon.
Budapest — Miközben sztárírók sora, az alkalmazottai, a NAV, a bank és a kölcsönadó barátok hiába kutatják az Ulpius könyvkiadó három hónapja eltűnt tulajdonosát, Kepets Andrást, a Blikk elképesztő információk birtokába jutott az üzletember nagyvilági életéről.
Egy folyami utasszállító hajó süllyedt el Kínában, eddig csak nyolc embert sikerült kimenteni a vízből. A hétfőn késő este történt baleset túlélő közt van a kapitány és főmérnök is, szerintük egy hirtelen jött viharban kezdett süllyedni a hajó. A mentést … Folytatás
Rajongói oldala van, és már virtusból is veszik a kézműves italt. A hirado.hu utánajárt, mit gondolnak Székelyföldön a holland multi és a helyi manufaktúra közötti vitáról.
Bizonyítást nyert a tétel: ha pénzed van, nem biztos lesz ízlésed is. A fickó szervízben lévő telefonjának mentését a felesége készülékére tették vissza: le is bukott a szeretőivel.
Tiszabezdéden hétfő délután találtak egy középkorú helyi férfit súlyos sérülesekkel egy földúton. A rendőrség szerint egy 22 éves eperjeskei férfi minden előzmény nélkül támadt a férfira, aki életveszélyes állapotban, súlyos koponyasérüléssel vittek kórházba. A támadót elfogták, de nem tett vallomást, … Folytatás
Michael Tatham brit diplomata Budapesten, Varsóban és Prágában méri fel ezen a héten, hogyan állnak errefelé az oroszokkal. Szerinte a szankciókat fenn kell tartani, Ukrajna felosztása pedig teljesen elfogadhatatlan.
Az amerikai politikus vasárnap szenvedett kerékpárbalesetet, és eltörte a jobb combcsontját. Kerryt egy katonai gép vitte Bostonba, hogy onnan egy massachusettsi klinikára szállítsák. Kerry vasárnap a svájci határtól nem messze, Scionzier közelében bukott egy kanyarban. Mentőhelikopter vitte Genfbe. (MTI)
Ki akarta menteni két társát az égő roncsból K. Dani. A 19 éves fiúnak az ütközés után sikerült kimásznia a hátsó ablakon, de segíteni már nem tudott, elvesztette az eszméletét. Még a hordágyon is barátait szólítgatta.
A lehető legjózanabbul, legpihentebben is szállunk az autóba, a halál mindig bekéredzkedik az anyósülésre. Csak arra vár, hogy valami hülyeséget csináljunk…
Hiába tüntettek ellene, az EMMI összevonja a szegedi gyakorló általános iskolát és gimnáziumot, ami új, fantáziadús nevet is kap: Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Az egyetem szenátusa hétfőn elfogadta létrejövő új intézmény alapító okiratát, amely szeptember 1-jén lép hatályba. (MTI)
300 milliót követel mobiltelefonja márkaszervizétől az a magyar milliárdos, akinek tévedésből a felesége ugyanolyan típusú telefonjára másolták rá a félrelépéseit igazoló szövegeket és fényképeket.