2015. június 27. szombat

jún. 27
19:00
Orbán barátja mindenhez ért, dől is a lé (Blikk)
FELCSÚT – Amellett, hogy többszörös milliárdos lett, igazi polihisztorrá nőtte ki magát Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Orbán Viktor jó barátja.
jún. 27
19:18
Dobrády Ákos: Magamnak való figura vagyok (Blikk)
Rendőrnő, Kicsi gesztenye, Bolond, aki sír – egy korszak slágerei ezek. A TNT-nek köszönhetően, amely tíz éve nincs. Vagy mégis? Dobrády Ákos (39), a zenekar énekese többek között ezt a helyzetet is elmagyarázta nekünk.
jún. 27
19:21
Ami biztos nem hiányzott most Görögországnak, az a bankpánik volt (444.hu)
Tömegek álltak sorban az ATM-ek előtt szombaton az utolsó eurocentekért is.
jún. 27
19:36
Ismét elvitték az ötöslottót? (BorsOnline)
Az ötöslottó számsorsolásán ezeket a számokat húzták ki 2015. június 27-én.
jún. 27
19:54
Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a görög kormány ellen (444.hu)
Ciprasz közben felhívta Merkelt és Hollandét, és elmondta, hogy a görög nép túl fogja élni ezt a helyzetet.
jún. 27
19:56
Az Iszlám Állam egy kigúnyolt kampányüzenetben már előre megüzente, hogy gyilkolni fog Tunéziában (444.hu)
A tunéziai turisztikai hivatal hivatalos üzenetét fordították át saját ügyükhöz.
jún. 27
19:58
Milyen évet írunk? Hol vagyunk? Hát mi folyik már itt? Szombat este adott ki közleményt a Miniszterelnökség arról, hogy Szili Katalin is részt vett az… (444.hu)
Hát tényleg hova kell hajolni a józan ész egy morzsájáért?! Szili Katalin amúgy havi egymillióért dolgozik Semjén Zsoltnak, meg persze az egész nemzetnek.
jún. 27
20:00
Schwarzenegger Terminátorként köszönt el azoktól, akiknek nem tetszett a szivárványos profilképe (444.hu)
A kommentelők a rossz emberbe kötöttek bele.
jún. 27
20:12
Teniszsuli mesterhármassal (Blikk)
BUDAPEST – Összefogtak a hazai női tenisz korábbi meghatározó játékosai, hogy együtt népszerűsítsék a sportágat, ennek érdekében Gubacsi Zsófia (34), Kapros Anikó (31) és Szávay Ágnes (26) közös programot indított.
jún. 27
20:12
Papírpénztől lettek nemi betegek a banki alkalmazottak (BorsOnline)
Már a banki dolgozók sincsenek biztonságban? Egy hölgy ugyanis szinte biztos, hogy piszkos bankjegyekről szedett össze szexuális úton terjedő betegséget.
jún. 27
20:27
Megérkezett az abortuszdrón Lengyelországba (444.hu)
Pedig a német rendőrség megpróbált közbelépni.
jún. 27
20:48
Megint bajban van Charlie Sheen (BorsOnline)
Miután Charlie Sheen nyilvánosan megalázta volt nejét, két gyermekének anyját, rögtön azzal szembesült, hogy mindkettőjüket beperelték, mert nem fizették ki gyerekeik tandíját.
jún. 27
20:48
A magyar gyomor hungarikum! (Blikk)
Nézem a balatoni strandbüfék ételtoplistáját, és nem értem a magyarokat. Valahol persze mégis, hiszen én is a fecskébe dugott ezressel lángosért vagy palacsintáért sorban álló, pocakos, izzadó férfiak között nőttem fel nyaranta a balatoni strandokon, szóval ismerem a magyar néplelket, de azért van, ami nem fér a fejembe.
jún. 27
21:00
Igazi horrrobaleset történt egy tajvani buliban (444.hu)
A vidámparkban rendezett partyn színes port szórtak az emberekre. Amiről kiderült, hogy gyúlékony. Több mint kétszázan égtek meg.
jún. 27
21:06
Lakatos Levente: Szigor – Erotika férfiszemmel 4. (BorsOnline)
– Nem is mesélted, milyen volt az a múltkori nőcske – vigyorog napszemüvege mögül Olivér.
jún. 27
21:33
400 ezer dolláros elmaradt gyerektartás miatt tartóztatták le DMX-et (444.hu)
A hiphopsztár New Yorkban lépett volna fel, amikor őrizetbe vették. A 44 éves Earl Simmonst (az Earl nem egy túl rapper név:/) több függőben lévő ügy miatt vette elő a rendőrség. Óvadékkal való trükközés és egy rablással kapcsolatos panasz (ebben nem … Folytatás
jún. 27
21:42
Megvan Saunders támadója! Lopásért is feljelentették (Blikk)
BUDAPEST ‒ Elkapták Kállay-Saunders András támadóját (30)! A Blikk információja szerint S. Gergő egy héttel ezelőtt, szerdáról csütörtökre virradó éjszaka szokásához híven egy belvárosi szórakozóhelyen mulatott, ahol két hölgy az utcán egymásnak esett.
jún. 27
22:06
A levágott fejjel állt neki szelfizni a Franciaországban gyilkoló terrorista (444.hu)
Legalábbis rendőrségi forrásokból ez szivárgott ki.
jún. 27
22:18
Horror: több százan égtek meg a buliban - videó (BorsOnline)
Kétszáznál többen sérültek meg - közülük nyolcvanan súlyosan -, amikor tűz ütött ki a tajvani főváros közelében lévő viziparkban szombaton.
jún. 27
22:36
Imádott édesapját gyászolja Diego Maradona (BorsOnline)
Három héten át lebegett élet és halál között Diego Maradona apja. Az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
jún. 27
23:12
Dave Grohl törött lába előtt tisztelegve adott elő Foo Fighters-számot a Florence and the Machine (444.hu)
Szombat este fél tizenegy van, a görögökről még semmi friss hír, mi mással állhatnánk hát elő ilyenkor. Grohl koncert közben összeszedett lábtörése óta nagyobb legenda lett, mint amikor még a Nirvanában játszott, ezt énekelte meg Florence Welch is a Times … Folytatás
jún. 27
23:14
Közben szépen ránk esteledett (444.hu)
Abba is hagyjuk mindezt mára. Reggel folytatjuk, addig meg remek hírnek itt van, hogy a Low még idén új lemezzel fog jelentkezni. Szép estét!

Keresés