1,1 milliárd forintnyi közvetlen brüsszeli forráshoz segített öt magyar innovatív céget az Ateknea Solutions. A cégek európai szintű fejlesztési projektet valósíthatnak meg a pénzből.
Gere Barbara állítólag csak egy hétig akart pornózni, de ehhez képest eléggé belejött. Utánanéztünk kicsit, milyen jeleneteket forgatott. Tényleg csak akkor kattintson, ha elég magas az ingerküszöbe.
Egyik pillanatról a másikra bezárják a budapesti Neptun utcai általános iskolát. A helyén szeptembertől egy magyar-kínai két tannyelvű iskola nyílik. Eközben több kerületben is átszervezik az óvodákat.
Érd — Kedd délelőtt hatalmas kő esett le Damu Roland (40) szívéről, ugyanis a hat héttel korábbi, gyermektartás megfizetésének bűncselekménye miatti gyanúsítását megszüntették.
A munkavállalás és az anyanyelven való érvényesülés kérdéseiről beszélgettek a Selye János Egyetem (SJE) diákjai Balog Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tárcavezetőjével a "Rólad szól" konzultációs program révkomáromi állomásán kedden.
A mezőgazdasági idénymunkások, illetve az ágazatban feketén foglalkoztatott dolgozók helyzetén is javítana a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése – utalt rá Pankucsi Zoltán adóügyi helyettes államtitkár.
A tárca úgy véli, hogy a nemzetközi gazdasági konjunktúra kibontakozása kedvező hatással járhat a magyar gazdasági növekedés külső feltételrendszerére.
A Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Vörös Bolygó talajában, közel az égitest felszínéhez folyékony víz lehet.
Vlagyimir Putyin elnök telefonon beszélt kedden Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, hogy elmagyarázza, miért döntött az orosz vezetés az Sz-300-as rakétarendszerek iráni szállítása tilalmának feloldása mellett.
A Széll Kálmán téren engedély nélküli sávlezárás volt az elmúlt napokban, ami hétfőn reggel és délelőtt jelentős forgalmi zavart okozott. , emiatt hét közben naponta kétszer is ellenőrzik majd a munkaterületet.
A a készülő törvénytervezetben 52 napra csökkentik azt az időszakot, amely a kongresszus rendelkezésére állna az iráni nukleáris program csökkentéséről megkötendő megállapodás mérlegelésére.
Az Egyesült Államok légicsapása végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni szárnyának, az Arab-félsziget al-Kaidájának (AQAP) fő vallási ideológusával - közölte a szervezet..
Az Iszlám Állam ellen harcoló terrorellenes koalíció hatékonyságát bírálta, és a fasizmus újjáéledésével vádolta meg Ukrajnát Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára.
A krízishelyzetbe jutott anyákon segít a Bölcső Alapítvány, melynek kuratóriumi elnöke azt mondja: ma sem tud könnyek nélkül kijönni a gyámhivatalból, ha örökbefogadással végződik egy anya története.
Budapest – Óriásit kaszált Hajdú Péter (40) és cége. A TV2 Frizbi című műsorának vezetője milliárdos cégbirodalmat épített az elmúlt évek folyamán – írja a hir24.hu.
Ezt mondta a német külügyminiszter a németországi Lübeckben a világ legfejlettebb iparú országait összefogó G7-csoport kétnapos külügyminiszteri értekezlete előtt.
A hónap elején kidolgozott keretmegállapodás részleteiről Teherán és a Hatok (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) között 21-én folytatják a tárgyalásokat - jelentette be az iráni külügyminiszter.