Gyöngyös - A dabasi kamionsofőrt Gyöngyös közelében igazoltatták a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalom-ellenőrző Alosztályának járőrei hétfőn a délutáni órákban az M3-as autópálya Gyöngyös-nyugati lehajtójánál, mivel az első rendszám nélkül közlekedett.
A verseny gazdasági hatékonyságot, társadalmi felemelkedést eredményez azáltal, hogy elősegíti egyebek mellett a növekedést, az innovációt, a jobb minőséget és az alacsonyabb ár kialakítását - hangsúlyozta Darák Péter.
Sanghaj – Kimi Raikkönen hideg és kemény, mint a jég a versenypályán és az újságírókkal, de úgy tűnik a januárban született kisfia meglágyította a Forma–1-es piltótát, aki csak teheti minden időt gyermekével tölt.
Életműdíjat kap a velencei Cartoons on the Bay nemzetközi fesztiválon Albert Hanan Kaminski belga származású filmrendező, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készülő, Salamon király legendája című egészestés animációs filmen dolgozik - olvasható a Magyar Filmunió MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Clitheroe - Volt anyósa buktatta le a piti rablót, aki direkt volt anyósa boltjába tört be, mert tudta, az „öreglány" ijedtében úgyis odaadja neki a bevételt.
Duhok - Iraqi - A Sinjar városában található menekülttáborban olyan menekültek vannak, akik az ISIS fenyegető uralma elől kerestek menedéket - írja a bbcnews.com. Az ISIS azonban az úgynevezett Yazidis vallásúak ezreit ejtette foglyul, nők ezreit pedig szexrabszolgának adták el.
Többnyire bármilyen formában imádjuk a klasszikus vasárnapi ebéd sztárját, a rántott húst: az eredeti bécsi szeletet borjúból, a sertéskarajból készültet vagy a modernebb csirke- esetleg pulykamellváltozatot.
Vasárnaponként derül ki manapság igazán, hogy miért is szeretjük a webshopokat: Soha nincsenek zárva, nem kell sorba állni és nem néznek furcsán, ha hatodjára megyünk vissza megnézni még egy-szer a kiszemelt terméket.
Egy japán bíróság megtiltotta kedden a takahamai atomerőmű két reaktorának újraindítását, azzal az indokkal, hogy nem felelnek meg a négy évvel ezelőtti földrengés és szökőár után bevezetett biztonsági előírásoknak - közölte az ATV.
Magyarország - Nem a kimagaslóan okosok képességeit nézték, hanem az iskolában alulteljesítő diákokat mérték az első IQ tesztekkel. Az első kérdéssorokat egy francia pszichológus, Alfred Binet, állította össze - írta a Népszabadság.
Budapest - Az igysportolunk.com szavazást indított: keresik az ország legszebb sportolónőjét. A döntőbe bejutott Alföldi Babett is, aki kézilabdázó, és nem mellesleg Alföldi Róbert unokahúga.
London - Óriási elismerésben részesült nemrég Angela Lansbury (89). A színésznő nemrég megkapta a színházi munkájáért az Olivier-díjat, ezért szerencsére rengeteg friss fotó készült róla.
Úgy hívjuk, hogy „derült égből villámcsapás- szindróma", és rendszerint azonos séma szerint zajlik: az egyik fél azt hiszi, hogy boldog párkapcsolatban él, aztán a másik váratlanul közli vele, hogy már nem szereti, vége, ennyi volt.
Az ÁKK a megszokott 50 milliárd forint összegben vitte parkettre az adósságpapírt, és ezzel megegyező összeget fogadott el az elsődleges forgalmazók 120,603 milliárd forint ajánlatából.
Az it-tag Takeucsi Naojukit nevezte ki a Suzuki Motor Corporation Oura Rjoicsi helyére, aki az elmúlt egy évben a termelés közvetlen irányításának megtartása mellett látta el a vezérigazgatói feladatokat.
München - Kizárólagos gyerekfelügyeleti jogot kapott ikerlányaira Jerome Boateng (26). A Bayern München világbajnok focistája előbb kirúgta otthonról a gyerekek anyját, most a kicsiket is eltiltatta tőlük.
Füle Sándor Facebookra feltöltött provokatív fotója által újra napirendre került az örök vitatéma az autóval és a biciklivel közlekedők között – írja az index.hu.
Zalaegerszeg - Kilenc rendőr fogta közre, úgy kísérték a Zalaegereszegi Járásbíróság épületébe Barnabást (21), aki hétvégén meggyilkolta egykori szerelmét, B. Júliát (+18). A férfit a bíróság kedden előzetesbe helyezte.
Norwich - Majd felfalják az éhes női szemek, az edzőteremben. Izmos, kidolgozott testét sok férfi is irigyli. Pedig néhány éve még 165 kilót nyomott és túlsúlya miatt annyira depressziós volt, hogy véget akart vetni az életének. Nathan Priestley (21) 165 kilósan már a házból sem merte kitenni a lábát, annyira szégyellte a testét.
A kártérítési törvénnyel kapcsolatos bankszövetségi aggályokra a frakcióvezető úgy reagált: a bankszövetségnek nem volt olyan, jobb javaslata, amely a Quaestor-károsultak kártérítéséhez vezetett volna.
Négypontos béketervet hirdetett meg kedden Irán a jemeni belháború megoldására, beleértve egy azonnali tűzszünetet, a belső párbeszédet és egy széles alapú nemzeti kormány megalakítását.
Gyertyafényes virrasztásokat és közös imádságokat tartanak kedden Nigériában és szerte a világon a több mint 200 gimnazista lánynak a Boko Haram terrorszervezet általi elrablása első évfordulóján.
Magyarország - Reggel a legjobb reggelizni, hajnalban kapunk legnagyobb eséllyel szívrohamot és nem véletlenül leszünk éberek amint világosodik - jó néhány érdekességet sorolt fel a hvg.hu cikkében Dr. Lakatos Péter, a Semmelweis Egyetem tanára.
Pingjiang - Ezen a munkahelyen van feljebbjutási lehetőség, de kérdés, hogy ennek örülnek-e a munkavállalók. A fent itt ugyanis több ezer méteres magasságot jelent, korlát és biztosítókötelek nélkül.