Budapest – Amióta már nem zsűritag Somló Tamás (67) sokkal kevesebbet hallani róla. De nem veszett el, mint azt egyik híres dalukban éneklik, csak egyszerűen jól van!
Berlin — A német válogatottal tavaly világbajnoki címet nyerő Lukas Podolski (29) számára a 2016-os franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság lesz az utolsó nagy torna játékosként.
13 amerikai légicsapás érte a terrorszervezet iraki szárnyát, itt Moszul környékén a leghevesebbek a harcok. Az USA-vezette a koalíció azt ígéri, nyárra visszafoglalják az ISIS által 2014 júniusában bevett iraki nagyvárost. Szíriában 12 célpontra csaptak le, itt az terrorállam ostroma … Folytatás
Ez eredetileg Philip K. Dick regénye, ahol a szövetségesek elvesztették a II. világháborút, a nácik nyertek, és az egész világot felosztották a japánok és a németek között. Most megcsinálják sorozatban.
Shrewsbury – Egyenként 17 év börtönt kapott az ördögi nyugdíjas pár, akik egy 11 éves kislány vérét szívták, a férfi rendszeresen meg is erőszakolta – írja a DailyMail.
Bizonyított tény, hogy a nehezen betartható újévi fogadalmak listáját az egészséges életmódra való áttérés vezeti, ám az ünnepek alatt felszedett makacs kilóktól nem kizárólag önsanyargatással és koplalással lehet megszabadulni.
Kis befektetés, nagy siker. Negyedannyi anyag és idő kell csupán hozzá, mint egy teljes arcfestéshez – álarcról, tetőtől talpig jelmezről már nem is szólva –, a hatás azonban biztos, hogy nem marad el. A jópofa ötlet egy fiatal sminkes, Laura Jenkinson nevéhez fűződik, aki kedvenc figuráit, mesehőseit álmodta elsőként a modellek orra alá.
Mindenütt jobban teljesítünk, egészségesebbek és hosszabb életűek leszünk, ha kiegyensúlyozott a magánéletünk. Ennek azonban a fordítottja is igaz: ha boldogtalan a párkapcsolatunk, és nincsenek barátaink, veszítünk az életenergiánkból, s előbb-utóbb meg is betegedhetünk.
Interjú a külügyminiszterrel az amerikai kitiltási botrány lezárásáról, a határon túli politika változásáról, Habony Árpád szerepéről és arról, hogyan kell diktatúrákkal üzletelni.
Az osztrák fővárosban bíróság előtt vonják felelősségre azt a 28 éves fiatalembert, akinek hír szerint 15 bécsi nővel volt viszonya, és közülük hármat feleségül is vett.
Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker és Orbán Viktor Brüsszelben találkoztak, és fogtak kezet egymással. Az egyikük ezt egy picit jobban ambicionálta, mint a másik.
A kaliforniai kanyarójárvány fertőzöttjeinek túlnyomó többsége nem oltott gyerek. Ők hozták vissza az Egyesült Államokba a betegséget, ami az oltások miatt az előző 15 évben teljesen eltűnt az országból.
Budapest — Szépen cseperednek a legifjabb sztárbabák. Molnár Ferenc Caramel (32) kislánya, Szofi hamarosan öt hónapos lesz, ő büszke apukájának a világot jelenti.
Budapest — Összebarátkozott a Scooter tagjaival DJ Dominique (49). Az ismert lemezlovas úgy tervezi, hogy tavasszal meglátogatja a csapatot, bár nyáron úgyis találkoznak.
Budapest — Szépen cseperednek a legifjabb sztárbabák. Molnár Ferenc Caramel (32) kislánya, Szofi hamarosan öt hónapos lesz, ő büszke apukájának a világot jelenti.
Melbourne — Szinte a könnyeivel küszködött a magába roskadó Roger Federer (33), miután már a harmadik fordulóban befejezte szereplését az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon.
Budapest–Miskolc — Ultrahangos szenzorai és fedélzeti számítógépe segítségével önállóan képes beállni a parkolóhelyre a Miskolci Egyetem hallgatói által kifejlesztett gokart.
Los Angeles — Véget érhet Kobe Bryant (36) szezonja, minden idők egyik legjobb kosárlabdázója súlyos vállsérülést szenvedett az észak-amerikai profibajnokságban (NBA).
A hetvenes-nyolcvanas évek egyik meghatározó kézilabdázója volt a világbajnoki ezüstérmes, Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes Gódorné Nagy Marianna (57), aki 269 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, majd több mint százszor az osztrák nemzeti együttesben.
A Voxon írnak egy esetről, amikor Abdullah még koronahercegként Skóciában Erzsébet királynő vendége volt, és felajánlották neki, hogy autóval megmutatják a balmorali kastély környékét. Abdullahnak tetszett az ötlet, be is ült a terepjáróba, arra viszont nem volt felkészülve, hogy a királynő fog … Folytatás
Aligátorteknősöket, egy tigrispitont és öt különböző fajtájú skorpiót is találtak és foglaltak le. Az állatokat a rendőrök átadták a Fővárosi Állat-és Növénykert munkatársainak.
Balassagyarmat — Akár egy egész személyautót el tudott volna nyelni az a hatalmas gödör, amely szerdán támadt a Nógrád megyei városban, Balassagyarmaton, a Bajcsy-Zsilinszky úton.