London — Már nem a Melbourne-i Winston a világ legdrágább koktélja, a brit főváros előkelő Mayfair negyedében ugyanis új luxusvendéglő nyílt, ahol a Gigi's nevezetű italkeverék 8499 fontba, azaz 3,6 millió forintba kerül.
Veszprém — Alig négy hónap távollét után visszatért a Veszprémi Állatkert látogatóinak óriási kedvence, Pablo (37), a félelmetes, ám mégis bájos orrszarvúbika.
Bátaszék — Kedden érkezik meg Bátaszékre az az óriásdaru, amelynek segítségével több részletben kerül a helyére az ország negyedik legmagasabb, 82,5 méter magas templomának tornya.
Ornos — Férjhez ment Hargitai Bea (31)! Az egykori nyuszilány Görögországban egy csodálatos tengerparti hotelben mondta ki az igent szerelmének, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójának, David Stogelnek.
Brüssszel — Jobboldali motorosokat hívott meg Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő Brüsszelbe. Az esetről a Gój Motorosok Egyesületének elnöke számolt be a Facebookon, aki nehezményezte, hogy Szanyi nem saját zsebből, hanem az Európai Parlament költségvetéséből állta az útjukat.
Szergej Lavrov az orosz állami tévében intézett beszédet a néphez. Érdekük lenne, hogy normalizálódjanak a kapcsolatok, de hát azokat nem ők tették tönkre.
Budapest – Az Újpest ellen 2-1-re elveszített rangadó után egy héttel a labdarúgó-NB I 9. fordulójában is folytatta kínlódását a Ferencváros labdarúgócsapata.
A Rosznyefty és az Exxon közös projektjét rengeteg környezetvédő támadta eddig is. Most mégis sikerre jutottak, pedig még a szankciók is ellenük vannak.
elzárták volna a hírcsapokat a világban, lasszóval is alig találtam utána bármi érdekeset erre a vasárnap estére. Ezért mára inkább búcsúzunk, holnap reggel Botos Tamás kezd, aztán én is beszállok majd kilenckor. Addig is ezzel az örökké érvényes remek albummal … Folytatás
A diszharmonikus Nap–Plútó fényszög 4-e környékén hajlamosít a kényszeres viselkedésre, fanatizmusra, hatalmi harcokra, balesetekre, nyomásgyakorlásra, de az sem kizárt, hogy elromlik vagy tönkremegy valami, amire éppen szükségünk lenne.
Budapest — Dárdai Pál (38), a magyar labdarúgó-válogatott újonnan megbízott szövetségi kapitánya olyan fogadási oldalt (Betclic) népszerűsít, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a szerencsejáték-törvény megsértése miatt betiltott. A nyitófelületről a szakember mosolyog az ügyfelekre, s hirdeti a veszteseknek felajánlott 17 ezer forintos visszatérítési lehetőséget.
Budapest — Nehéz feladat elé állította az élet Szepesi Györgyöt (92). A legendás sportriporter, akinek rádiós és televíziós közvetítésein generációk nőttek fel az országban, a Grosics Gyula Kapusiskola avatóünnepségén arról mesélt, hogy már csak az egyik szemével lát.
Budapest — Hatalmas adósság van Oszter Alexandra (34) nevén. A 120 milliós jelzálogot 2008 nyarán jegyezték be egy budapesti ingatlanra, amelynek tulajdonosa Oszter Sándor (66) lánya, az ugyancsak színész Alexandra.
Budapest — Hitelcsapdába kerülhetett Szijjártó Péter (35) külügyminiszter a házvásárlással. A fideszes politikus aligha fogja tudni belátható időn belül kifizetni tartózásait, még miniszteri fizetése ellenére sem.
Budapest — Összerogyott a tárgyalóteremben az a közös képviselő, akit 112 milliós sikkasztásért ítéltek el. Társasházakat húzott le, majd a pénzt kaszinókban elrulettezte. Tévések is vannak a károsultak között.
Budapest — Speciális csomóval ellátott fehér zsineggel kötözték össze a soroksári kocogó nőt, Kardosné Gyurik Krisztinát (†36) a gyilkosai – tudta meg a Blikk.
Csepel - Százötezer forintért árverezték el Zámbó Jimmy (†42) aranylemezét! A Zámbó család megható gálaesttel emlékezett a legendás énekesre, akinek egyik ereklyéjét fia, Zámbó Krisztián (34) bocsátotta áruba, hogy segítsen egy beteg kislánynak.
Budapest - Majka miatt nem mehetett el Vastag Csaba (32) a TV2 Sztárban sztár című műsorának vasárnap esti élő show-jára, hogy megnézze öccsét, Tamást (23), hogyan énekel Vastag Csabaként.
Minden párt követelte a lemondását, mégsem indítanak Balogh Józseffel szemben senkit. Tanácstalan válaszokat kaptunk a kérdésre, kire szavazzon, aki rá nem akar?
Az este ukrán lobogókkal jelentek meg maszkos fiatalok a szobor körül, majd később le is döntötték azt. Harkov Ukrajna második legnagyobb városa, közel az orosz határhoz. Hogy kik és miért döntötték le a szobrot egyelőre nem egyértelmű, sokan úgy gondolják, … Folytatás
Ezek szerint a Liberálisok nagy reményű jelöltje, Dr. Bodnár Zoltán nem lép vissza a jobboldali Bokros Lajosért. Magyar György reggel az ATV-ben jelentette be, hogy visszalép Bokros javára.
A maratoni világbajnokságon a magyar csapat tíz arany-, hét ezüst- és három bronzérmet szerzett, ezzel a legeredményesebb országként zárta a versenyt. Csay Renáta már a tizenötödik világbajnoki címét ünnepelhette. A kajakosok, ha hazaérnek egy új futballstadiont kapnak, ugyanilyen futballstadiont kap … Folytatás
Vasárnap éjfél előtt borult fel Nádasd közelében a benzolt szállító kamion. A tartály nem sérült meg, de a pótkocsi a teljes utat elfoglalja. Százhalombattáról érkezett egy másik speciális teherautó, amibe a robbanásveszélyes anyagot átemelik, ezután tudják elvinni az összetört kamiont. … Folytatás
Bolla Tibor vezérigazgató a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy idén 9,4 milliárdnyi, jövőre pedig 50 milliárdnyi hitele jár le a cégnek. A bankok hajlandóak finanszírozni a BKV-t, ha van állami garancia, de ezt egyelőre nem kapták meg. Idén még egy 4,7 … Folytatás
Gyurcsány Ferenc jobbkeze is megjárta reggel az ATV-t, ahol nem teketóriázott. Elmondta, hogy a DK elnöksége hétfőn dönt a Bokros támogatásáról. Gréczy szerint Bokros komolyabb politikai tapasztalatokkal rendelkezik, mint Falus, és közgazdasági szempontból is felkészült. Azt várják, hogy a jelöltcserétől új … Folytatás
Engedély nélkül vett át csatornafedelet, vízelvezető rácsot, elosztószekrényt és tűzcsapot egy fémkereskedő. Éppen akkor ellenőrizték a telephelyet, mikor egy ember elosztószekrény adott át a kereskedőnek. A fémkereskedő ellen eljárást indítottak, orgazdaság miatt akár kétmillió forintra is megbírságolhatják. (MTI)
Bombafenyegetés miatt lezárták a 3-as metró teljes vonalát hétfőn hajnalban, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei a teljes vonalat átvizsgálta.