Budapest - Megtörte a csendet az egy éve kegyetlenül meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina (†36) édesanyja. Katalin úgy döntött, kilép a nyilvánosság elé, hogy megvédje lánya becsületét.
Budapest - Régi titkot árult el magáról Sztevanovity Zorán (72). Az énekes Hadas Kriszta műsorában beszélt arról, hogy bizony az ő karrierje sem volt nehézségektől mentes. Olyannyira nem, hogy a Metró együttes feloszlása után külföldön, sztriptízbárokban volt kénytelen fellépni.
London - Közismert filmsztár, elismert rendező és boldog családapa. Ben Affleck minden vonatkozásban felért a csúcsra, és most főszerepet vállalt a Gillian Flynn bestselleréből készült Holtodiglan című pszichothrillerben, méghozzá a Hetedik rendezője, David Fincher irányításával. Ennek promóciós körútján válaszolt a kérdéseinkre, őszintén és kedélyesen.
Budapest - Rajonganak a melegek és a transzvesztiták Kökény Attiláért (39)! Mint kiderült, az énekes hangját és tehetségét korábban is nagyon szerették, azonban amióta a TV2 Sztárban Sztár című műsorában Conchita Wurst, majd a szappanoperák királynője, Natalie Oreiro bőrébe bújt, egyszerűen odavannak érte, annak ellenére, hogy jót nevettek Kökény esetlenségén.
Ahol augusztusban két hétig tartottak a zavargások, amik azért robbantak ki, mert egy rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen fekete férfit. A – fehérbőrű – rendőrt a karján lőtték meg, állapota – ahogy az eset részletei sem – egyelőre nem ismert. (MTI)
174-en pedig belehaltak a betegségbe Sierre Leone-ban és Libériában. A helyzet az utóbbiban a legsúlyosabb, itt 10 fertőzöttből 7 bele is hal a betegségbe – eddig csak ebben az országban 1830 áldozata volt a járványnak. Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a … Folytatás
Tíz sérült állapota pedig válságosra fordult. Az Ontake vulkán helyi idő szerint szombat délben tört ki teljesen váratlanul. Ekkor több száz turista és hegymászó volt a hegyen. 40 hegymászó egy menedékházban rekedt, legalább 32-nek meg nyoma veszett. Őket találhatták meg … Folytatás
A Karabély egykori dalszerzője, aki legutóbb egy kenuban felénekelt politikai elemző népdallal jelentkezett be, most másfél órán át hozza az ébresztő zenéket. Komár Lászlótól Tom Waitsig, és tovább.
Egy csődbe ment vállalkozó villáját vásárolta meg Szijjártó Péter, írja a Bors. Azt is, hogy a 750 négyzetméter alapterületű, helyenként hétméteres belmagasságú villa rezsije akár havi kétszázezer forint is lehet, de ha a szaunát, jaccuzit is használják és a medencét … Folytatás
Azért vannak, hogy kizárják az emberi hibát a rendszerből. De most már odáig jutott a folyamat, hogy több ezer oldalas törvények születnek, amik miatt évekig húzódnak a projektek.
Kofu — Legalább harminc ember vesztette életét az Ontake 3067 méter magas csúcsa közelében, amikor Japán második legnagyobb tűzhányója szombat délben váratlanul kitört, és tíz kilométeres hamuoszlopot lövellt a magasba.
Csak elszórtan lesz csapadék, október első napjaiban sok lesz a napsütés. Annyira, hogy október első napján, szerdán akár 24 fok is lehet! Pénteken viszont már záporok is lehetnek, éjjel meg leszáll a köd :-( (MTI)
Magyarország — Minden korban a szerelem és a vágy elmúlásról keseregnek a dalok, versek. Tudósok időnként megállapítják, hogy 2 vagy 3 évig él a szerelem, azután elmúlik. Van, aki beletörődik, mások új nő, férfi oldalán keresik a vágyat. De vajon törvényszerű, hogy a szerelemnek múlnia kell? Dehogy! A szerelem és a szex pont úgy működik, mint a tűz: akkor alszik csak ki, ha hagyják.
Nagykanizsa — Szívrohamban elhunyt egy magyar fiú New Yorkban, az anyukájának viszont nincs pénze, hogy hazahozassa a hamvait, ezért a Facebookon kezdtek gyűjtést.
Azaz ma nem csak az eredetileg helyszínt biztosító rendezvényközpont lépett vissza, de a kormány korábbi tiltakozása után a miniszterelnök is beleszállt a buliba, és egyszerűen betiltaná a rendezvényt. Az október elejére tervezett konferencián orosz-amerikai fajvédőszervezetek képviselői mellett a tervek szerint … Folytatás
Legalábbis ez jött ki a MIT átfogó tesztjéből. Először vizsgálták ennyire alaposan, hogy van-e jelentős különbség a rendes tantermi órák és az egyre jobban terjedő online órák között.
Brackley — Rövidzárlat és kosz okozta Nico Rosberg (29) vesztét a Forma–1-es Szingapúri Nagydíjon. A szeptember 21-i viadalon a Mercedes pilótájának ki kellett állnia, mert a kocsija meghibásodott, és a szerelők a boxutcában nem tudták megjavítani.
Debrecen — A magyar labdarúgó-NB I-ben szenvedő Debrecen európai viszonylatban is példátlan mélyrepülésben van. A hazai címvédő az előző évad többi bajnokcsapatai között a leggyengébben teljesít.
Barcelona — Újabb mérföldkőhöz ért Lionel Messi (27) a pályafutásában. A Barcelona argentin futballistája duplázott a Granada ellen 6-0-ra megnyert spanyol bajnokin, s már több mint 400 gólt szerzett felnőtt-karrierje során. A Barca színeiben 359, a hazája válogatottjának mezében pedig 42 találatot jegyzett.
Budapest – A Beatrice frontemberét, Nagy Ferót kérte fel Gyurcsík Tibor (28) egy szerepre abban a videóklipben, amelyet a cseh–szlovák X-Faktor két versenyzőjével közösen készített. A trió a Hangover Project nevet kapta, a közös daluk, a Too Many Girls és a videoklip az Orfeum színpadán debütált.
Több részletben ünnepli születésnapját Kocsis Tibi (33), ami akár hetekig is eltart nála. Azt mondja, ez a kor számára a legideálisabb, most érzi igazán jól magát a bőrében. Természetesen az ünneplés mellett hamarosan új videoklippel jelentkezik, és turnéra indul Polyák Lillával és Wolf Katival együtt.
Budapest — Onyutha Judit (40) születésnapi bulit rendezett kisfiának! Az M1 műsorvezetője nem akármilyen zsúrral lepte meg gyermekét, Marcit (9), ugyanis kibérelt egy óvodát, ahol különböző programokkal színesítette a partit.
Velence — Felejthetetlen volt a hétvége a lagúnák városában. George Clooney (53) filmbe illő külsőségek között rendezte meg 780 millió forintos esküvőjét, és a US Weekly által közölt összeg nem is állhat messze a valóságtól.