Egészségügyi kiadásaink közül csak gyógyszerre évente minimum 50 ezer forintot költünk, így ez az összeg egy négytagú család esetében 200 ezer forintra is rúghat - derül ki GKI és a PRÉMIUM Pénztárak kutatásából.
A hajlandóságnak Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter adott hangot, tagadva egyúttal, hogy a NATO-csúcstalálkozón megállapodás született ilyenfajta műveletről.
Két amerikai, egy ausztrál és három brit szerző került fel a Man Booker-díj jelöltjeinek szűkített listájára. A tekintélyes brit irodalmi díjat idén először ítélhetik oda a brit Nemzetközösségen kívül élő, angolul alkotó írónak.
A bank bizonyos időszakokban alkalmazott szerződéses feltételei elsősorban az objektivitás, az érthető megfogalmazás és az átláthatóság törvényben rögzített elveinek nem feleltek meg.
A kabinet a magyarországi zsidó szervezetek támogatásával és a nemzetközi zsidó közösség segítségével akarja kialakítani az emlékközpont szakmai programját.
Malajzia kormányfője korlátlan hozzáférést követelt a maláj utasszállító katasztrófájának kelet-ukrajnai helyszínéhez, hogy meg tudják válaszolni a repülőgép lezuhanásával kapcsolatban kedden megjelent előzetes jelentés nyitott kérdéseit.
Az első fokú ítélet szerint a K&H 2014. március 15. és július 19. közötti időszakban egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes kikötései tisztességesek.
Két férfi egy balatonfüredi telephelyről üzemanyagot lopott. A rendőrök „elfogták a temetőben F. Zsolt, 28 éves lónyai lakost, aki 2 darab 20 literes kannában üzemanyagot cipelt”. Társa, a 22 éves T. István elmenekült, őt egy munkásszállón fogták el. (police.hu)
Megpróbált betörni egy móri házba, azonban tetten érte a tulaj a 19 B. Zsoltot. A fiú megpróbált elmenekülni, azonban a nagy rohanásban a sóderen hatalmasat esett. A fiút ellen védat emeltek.
Lausanne – Orvosi csoda! Kétszázötvennégy nap után Michael Schumacher (45) hazatért a kórházból. A Forma-1-es legenda szerettei körében gyógyulhat tovább.
1999 olyan, mintha tegnap lett volna és amikor arra gondolunk, mikor láttuk először ezeket a filmeket, akkor sem gondolunk túl régi dátumra. Bezzeg, ha azt kezdenénk el számolgatni, hányszor láttuk őket, rögtön egy nagyobb szám jönne ki. Nem véletlen. Hiszen ezeket a filmeket már 15 éve nézzük. Neked melyik volt a kedvenced?
Móricz Zsigmond Rokonok című művével vendégszerepel Budapesten a tatabányai Jászai Mari Színház. A Hargitai Iván rendezte előadás kedden látható a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,19 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,10 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója szintén 0,10 százalékkal csökkent kedden nyitáskor.
A hétszeres Forma-1-es világbajnok menedzsere közölte, hogy a tavaly decemberben súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher elhagyta a kórházat, de még „hosszú és nehéz út előtt áll”, de az „állapotában kimondott javulás volt tapasztalható az elmúlt hetekben, hónapokban”. (MTI)
A Fonó Budai Zeneház kiadói sikereiről, új lemezekről, koncertekről, fesztiválról, rendezvényekről, az Utolsó óra népzenei gyűjtés folytatásáról is szó volt a Fonó keddi sajtótájékoztatóján.
A marylandi Fallstonban egy 31 éves irodai dolgozó a saját kezébe vette az igazságszolgáltatást, miután valaki kievett a hűtőben lévő ebédjéből egy húsgombócot. Az állítólagos tolvajt (egy 36 éves kollégát) a sértett ezért megkéselte a karján, majd elmenekült. A megsérült … Folytatás
Ha a civil társadalom ellehetetlenítéséről van szó, érdemes a legnagyobb szakértőtől tanulni. A közelünkben sehol nem veszik annyira semmibe a szabadságjogokat, mint Oroszországban.
A franciák életszínvonala átlagosan egy százalékkal csökkent 2012-ben, miközben a válság 2008-as kezdete óta korábban évente csak 0,3 százalékos volt a csökkenés.
Nemzetközi pályázatot hirdettek Varsóban arra az emlékműre, amelyet az 1939 és 1945 közötti náci német megszállás idején üldözött zsidókat mentő lengyelek tiszteletére emelnek.
A német-osztrák határ ellenőrzésének visszaállítását sürgeti a bajor konzervatív CSU a Földközi-tengeren az EU-ba irányuló illegális bevándorlás miatt.
Szaúd-Arábia a Közel-Keleten dúló erőszak és terrorizmus visszaszorításáról egyeztet csütörtökön az Egyesült Államokkal és térségbeli szövetségeseivel.