A Parasztbecsület és a Bajazzók című operák Georges Delnon által rendezett premierjével veszi kezdetét szombaton a Magyar Állami Operaház új évada, másnap pedig az Erkel Színházban is elindul a szezon Dohnányi vígoperájával, A tenorral.
Svájc még a második világháború előtt bevezette a kizárólag belső forgalomban használható pénzhelyettesítőjét, a WIR-t, ami a mai napig egyensúlyban tartja az ottani pénzmennyiséget.
Elemzők szerint ezt most nem kifejezetten magunknak köszönhetjük, hanem a Fed kamatemelésétől való félelemnek, rossz hír a skót függetlenségi szándék erősödése és még mindig itt van az orosz-ukrán konfliktus. A régió többi devizája is gyengül, bár a forint teljesít közülük … Folytatás
Tizenhat kortárs művészeti galéria húsz kiállítással és ingyenes programokkal, tárlatvezetésekkel, performanszokkal várja a látogatókat az első Gallery Weekend Budapest fesztiválon (GWB) szombaton és vasárnap.
Több mint ötszázszoros különbség volt az elmúlt egy évben a minimális és a maximális szállásfoglalási érték között a Szallas.hu adatai szerint. A portál összegyűjtötte a magyar szállodai rekordokat, volt, ahol kétezren mulattak egyszerre, máshol százévesnél idősebb vendég is megfordult már.
A valóban exportképes cégek körébe elsősorban az IT-, az autó-, a gép-, az élelmiszer-ipari és a biotechnológiai cégek tartoznak - .hangzott el az Export Kooperáció sajtótájékoztatóján.
Bedfordshire - Hihetetlen, de túlélte a balesetet a versenyző, aki elvesztette az uralmát a motorja felett, ám mégsem esett pánikba 300 kilométeres óránkénti sebességnél sem.
Flushing Meadows – Megjárta a poklot Marin Cilic (25), mielőtt a csúcsra került: a doppingolás miatt eltiltott horvát teniszező eddigi legnagyobb sikerét aratta, miután az Egyesült Államok nemzetközi bajnokságának döntőjében 114 perc alatt 6:3, 6:3, 6:3-ra verte a japán Nisikori Kejt (24), s ezzel első Grand Slam-torna-győzelmét aratta.
Nem elég, hogy aláássák a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, most elkezdenek rabokat exportálni. Mi jöhet még, illetve hol a határ? - teszi fel minden józan ember a kérdést.
Hétfőn megműtötték az Újpest csatárát, a futballista várhatóan hat hét múlva térhet vissza a pályára. A lila-fehér szurkolók kedvence így kénytelen kihagyni a szeptember 21-én esedékes Ferencváros elleni derbit, de a csapat formáját és az igazolásokat látva bizakodó az élvonalbeli szezonnal kapcsolatban.
Az Együtt-PM szerint hétfőn a rendőrség "rémálomba illő támadást" hajtott végre az Ökotárs Alapítvány és a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány irodáinál.
Zárás előtt egy nappal a berlini IFA: az LG az "Innovation for a Better Life" mottó jegyében továbbra is olyan márkaként kínálja magát, amely intelligens felhasználói élményt kínál a konyhától a nappalin át az okostelefonig.
A Kukorelly-Csender-párbaj és a Tóth Kriszta-Nagy Kriszta-összecsapás óta nem volt ekkora beef a magyar művészvilágban. Költők után zenészek esnek egymásnak.
Igaz, a Magyar Cetelem Bankhoz hasonlóan csak részlegesen. A devizahitelperben a K&H Bank Zrt. az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint idén március 15. és július 19. között egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes kikötései tisztességesek voltak. (MTI)