A világban élő időskorúak csaknem fele nem kap semmilyen járadékot, a nyugdíjasok jó része pedig olyan kis összegben részesül, hogy az nem elegendő a biztonságos megélhetéshez.
Az előzetesen becsültnél jóval hamarabb, már tavaly ledolgozta a pénzügyi válság idején elszenvedett veszteségeit a brit gazdaság - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).
Számos afrikai művész dalokkal és rajzokkal próbálja felhívni a figyelmet az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány elleni küzdelem fontosságára.
Reggeli, nasi, tízórai, ebéd, nasi, uzsonna, vacsora, nasi, késő esti vacsora. Ha számodra is így fest egy álomnap étkezésileg, akkor kétségtelen, hogy imádod a pocakodat. Vajon neked is az evés a legfontosabb dolog az életedben? Mindjárt kiderül…
Az a címe, hogy It Girl, és nem lesz akkora sláger, mint a Happy. Vagy a Get Lucky. Viszont az a Takashi Murakami volt a producere, aki a kortárs japán képzőművészet világában kábé akkora sztár, mint Pharrell a maga műfajában.
Magyarország — Bár hónapokkal korábban beígérték, a legtöbb mentő még sohasem tartotta a kezében azokat a tableteket, amelyek igencsak megkönnyítenék munkájukat.
A földgázellátásról szóló törvény alapján bővült a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökének hatásköre október 1-jétől. A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent MEKH-rendelet alapján nem változnak a csatlakozási díjak - közölte kedden a hivatal.
Sz. Károly 60 éves és a vele egyidős G. Csaba egy Füzérkomlós melletti tanyán termesztett indiai kendert, aztán lebuktak. G. Csabát őrizetbe vették. (Police.hu)
Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Lakiteleki Takarékszövetkezet magyar állam elleni keresetét kedden. A szövetkezet a perben az általános szerződési feltételek tisztességességének megállapítását kérte.
Az országban először indult egyetemi képzés a szájüregi betegségek megelőzésében részt vevő dentálhigiénikusoknak - közölte kedden az SZTE Fogorvostudományi Karának dékánja.
Férfiak milliói irigylik világszerte Lewis Hamiltont barátnője, Nicole Scherzinger miatt. Az énekesnő a napokban egy szűk kék miniruhában tündökölt a brit fővárosban.
Torino — Megdöbbentő módszerrel próbálta elérni Leonardo Bonucci (27) sportpszichológusa, hogy az olasz válogatott és a Juventus futballistája, jobb teljesítményt nyújtson.
Egy olyan új, online átutalási szolgáltatás jelentős kockázataira figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank, amelynél a fizetéshez a fogyasztónak át kell adnia internetbanki azonosítóit egy harmadik félnek, egy szolgáltatónak.
A portugál kormány megemelte kedden az idei államháztartási hiány mértékére vonatkozó előrejelzését: a nemzetközi hitelezőkkel egyetértésben kitűzött 4 százalékos célszámot 0,8 százalékponttal 4,8 százalékra növelte.
Új irodaépülettel bővült az egykori debreceni dohánygyár területén kialakított Lion termelő és innovációs üzleti központ, az 1,2 milliárd forintos beruházást kedden adta át a város fideszes polgármestere.
A római parlament csökkentette a képviselőházban és a szenátusban dolgozó közalkalmazottak bérét. A parlamenti gyorsírók, titkárok és borbélyok a bírósághoz fordulnak fizetésük megkurtítása miatt.
Annyi átadó, birtokbavétel, és újraburkolás után szerda reggel üzemkezdetkor megindulhat a közlekedés a Lánchíd utcában. Egy kérdés maradt: két 86-os busz elfér-e majd egymás mellett?
Négyszáznál is többen jelentkeztek a fogyatékossággal élőknek tavasszal meghirdetett kulturális tehetségkutató versenyre, amelynek döntőjét december 5-én tartják.
Kinek van ma türelme egy több perces videóhoz? A Vine tavaly jelent meg a pályán, de csak 2014-re értek be a hat másodperces videószíntér igazi sztárjai. A műfaj korlátai csak jót tesznek a kreativitásnak, az idegbeteg tempójú filmecskék bámulására pedig nagyon könnyű rászokni.
Budapest — A Cseresnyéskert Firsz szerepét próbálta éppen Bitskey Tibor (85), amikor hétfőn megkapta a jó hírt: a Nemzet Színészei Cserhalmi György mellett őt választották maguk közé.
A görög Dimitrisz Avramopulosz, akit a belügyi és migrációs terület élére jelölt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke, ezt a biztosi meghallgatásán mondta.
Budapest — A fizika törvényeit semmibe véve, villámgyorsan kellett volna sávot váltania annak az idős sofőrnek, akinek végül az lett a veszte, hogy Eva Rezesová (37) luxusterepjárója elé került autójával.
Szuzuka – Pufók arc, nagy barna szemek, göndör barna fürtök. Lewis Hamilton (29) gyönyőrű kisbaba volt. A Forma-1-es világbajnok a közösségi oldalán osztott meg egy képet magáról, amint édesanyja ölében figyeli a világot.
Csaknem kilencmillió euróba (2 milliárd 762 millió forint) kerül a népszavazás Katalóniának, a részvételre buzdító kampányt kedden indította el a katalán kormányzat, annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság felfüggesztette a november 9-re összehívott referendumot.
Föderális politikai rendszer bevezetéséről és szövetségi kormány felállításáról egyeztek meg Dél-Szudánban az egymással harcban álló felek - közölte kedden a polgárháborús válságban közvetítő, kelet-afrikai államokat tömörítő IGAD regionális szervezet.
Oroszország gazdasága az idén stagnál, az év végén 7,9 százalék lesz az infláció és a jövő év közepéig nem változik az alapkamat a Reuters által megkérdezett elemzők véleménye szerint.
A Microsoft társalapítója 81 milliárd dollárosra becsült vagyonával idén már a 21. egymást követő évben vezeti a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait felvonultató listáját.
Bejött a váltás a Veszprém válogatott kézilabdázójának, Mikler Rolandnak (30). A nyáron Szegedről érkező kapussal minden meccsét megnyerte a magyar bajnok a közép-európai-bajnokságban (SEHA-liga) és a BL-ben is hibátlanok.