2015-től két cégre osztódik a netes kereskedőcég és a fizetési platform. A keddi bejelentésen a cégvezetők elmondták, hogy két vállalat így rugalmasabb tud reagálni a piacra és annak kihívásaira. A változást főleg Carl Icahn befektető csikarta ki. Az ebay az elmúlt … Folytatás
Magyarország bruttó hazai terméke 29 ezer 846 milliárd forint volt 2013-ban, ami változatlan árakon (reálértéken) számítva 1,5 százalékos növekedés az előző évihez viszonyítva - közölte a KSH.
Magyarországon az okostelefonok száma már 2013 végére meghaladta a hagyományos mobiltelefonok számát – a mobiltelefon-tulajdonosok 56 százaléka rendelkezett okostelefonnal, míg 46 százalékuk hagyományos telefonnal.
Nem csupán a pályán, a lelátókon is nyüzsögni fognak a sztárok a párizsi Parc de Princes stadionban. A Paris SG–Bracelona Bajnokok Ligája mérkőzés lázba hozta a showbiznisz nagyjait.
Tegyük fel, hogy Amerikába kerülsz, és egy hosszú, átbulizott éjszaka után egy totál idegen lakásban ébredsz. “Úristen, hol vagyok?” - merül fel benned jogosan és kétségbeesetten. “Talán egy sztár kecójában vagyok?” Nos, mivel erre is nagyon nagy az esély, most bemutatunk pár celeblakást, hogy azonnal be tudd azonosítani ébredés után, melyik kedvenced ágyikójában (vagy padlóján) fekszel!
Több száz tiltakozó vonult utcára Barcelonában azután, hogy a spanyol alkotmánybíróság hétfő este felfüggesztette a november 9-ére tervezett népszavazást - számolt be a spanyol sajtó kedden az éjszakai eseményekről.
Az történt, hogy leültünk ebédelni, és szóba került, hogy Dalma kolléganőnk – hát fogalmazzunk úgy, hogy – mennyire nem kedveli, amikor más bele akar enni a kajájába. Bár sokan nem értettük, de aztán kiderült, hogy mindenki számára van olyan idegesítő szokás, illetve tulajdonság, amit nem bír elviselni. Az ebéd végeredménye lett ez a cikk.
Egy 750 milliós, részben európai uniós forrásból megépített új termelőüzemet adott át a legnagyobb magyarországi lakástextil-forgalmazó cég, a pécsi Rovitex Hungária Kft. kedden a baranyai megyeszékhelyen.
A Nők 40 program a nyugdíjhoz közeledő nők megbecsüléséről szól - a lehetőséget a kormányszóvivő a kormány idősekért tett intézkedései közül emelte ki az idősek világnapja alkalmából.
Mindenki egyetért abban, hogy a világörökségi cím nemzetközi rang és megbecsülés, jelentős kulturális, turisztikai és ezáltal gazdasági értéket képvisel - közölte a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft.
Georgia, Loganville - Charlotte Hawkins több évtizede szenved a ritka betegségben. Az orvostudomány ismeri a kórt, de gyógyítani nem tudják. Ez az 1-es típusú neurofibromatosis.
Nem kizárt, hogy a közeljövőben ismét a kilencvenes évek közepének válságát éli újra Ukrajna hiperinflációval, energiaínséggel, munkanélküliséggel, magas költségvetési deficittel és eladósodással - vélekedett Oleh Usztenko, a gazdaságkutatással foglalkozó kijevi Bleyzer Alapítvány igazgatója kedden az MTI-nek nyilatkozva.
Hivatalba lépése esetén az lesz a mottója, hogy a minőség előbbre való, mint a gyorsaság - közölte az Európai Parlament külügyi bizottságában tartott biztosi meghallgatáson Johannes Hahn, akit a szomszédságpolitikai és bővítési tárgyalásokért felelős tárca élére jelölt az Európai Bizottság megválasztott elnöke.
Szükségesnek nevezte a közös európai energiapolitika további fejlesztését a Bundestag elnöke azon a közös elnökségi tanácskozáson, melyet a lengyel parlament alsóháza, a szejm és a német Bundestag elnöksége tartott a lengyelországi Gdanskban.
A fogyasztóvédelmi vizsgálat kiderítette, 14 gyermekhinta közül 12 nem felel meg az előírásoknak - tájékoztatta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-t.
Velence – Egy gyönyörű Oscar de la Renta ruhában mondta ki a boldogító igent Amal Alamuddin (36) George Clooneynak (53). Végre megjelentek az első fotók az amerikai színész és az ügyvédnő esküvőjéről.
Még hétfőn ment egymásba a német MV Colombo Express és a szingapúri MV Maersk Tanjong a csatorna északi végén. A német hajóról három konténer a vízbe pottyant, a baleset miatt áll a forgalom a csatornában. A Colombo az oldalán megsérült, vizsgálják, … Folytatás
Elutasította kedden az ENSZ tűzszüneti felhívását a líbiai fővárost, Tripolit ellenőrzése alatt tartó Fadzsr Líbia (Líbia hajnala) nevű iszlamista fegyveres koalíció, és ehelyett azt követelte, hogy fegyverezzék le a polgárháború szélére sodródott észak-afrikai országban harcoló riválisait.
A huszonhárom éves kaposvári férfi még tavaly novemberben megverte és megfojtotta öt hónapos lányát. A kislányt születése után nevelőszülőkhöz adták, akiket később a gyámhatóságnak alkalmatlannak ítélt, ezért a gyermek visszakerült szüleihez. A kislány sírt, ez dühítette fel az apát, nem … Folytatás
Az energiafüggőség csökkentése, a kontinenst szorongató menekülthullám korlátozása és a gazdasági növekedést ösztönző innovatív tevékenység fokozása végett egységesebben kell fellépniük az európai uniós tagállamoknak - állapította meg kilenc EU-tagország államfője, köztük Áder János a portugáliai Bragában kedden befejeződött kétnapos találkozóján.
Romlott a fizetési hajlandóság Európa-szerte az elmúlt egy évben az Intrum Justitia követeléskezelő cég felmérése szerint. A legrosszabb helyzetben az állami megrendelőktől függő építőipar, az oktatás és az egészségügy van.
Hiába tolták csak az önkormányzati választások utánra a jövőévi költségvetés benyújtását, az ÁSZ már most vizsgálja a saját közleménye szerint. De azért leírják, hogy a rövidebb határidő miatt nem fogják vizsgálni a 2013-as zárszámadás során feltárt hiányosságokat és nem fognak utánaszámolni a … Folytatás
A típus első kereskedelmi repülését a Qatar Airways színeiben várhatóan a negyedik negyedévben teljesíti. Augusztusig 750 darabra érkezett rendelés, a gépek ára verziótól függően listaáron 260 millió és 340 millió dollár (59,8-78,2 milliárd forint) között változik.
Azt mondják, az ember soha nem felejti el az első szerelmét. Még akkor sem, ha csak fél évig tart. A már 46 éves Chantal Maftah sem felejtette el soha Karlt, a szörfös fiút, akivel 17 korában találkozott egy mallorcai nyaraláson.
15 év fegyházra ítélte, nem jogerősen, a Kaposvári Törvényszék kedden azt a 23 éves helybeli férfit, aki tavaly megverte és megfojtotta öt hónapos kislányát - közölte a törvényszék sajtóirodája.