Korábban arról szóltak a hírek, hogy elutasították a Ferencváros keresetét formai okok miatt, amit még a HC Leipzig elleni női Bajnokok Ligája-selejtező után adott be. Az EHF mégis befogadta az óvást és első fokon tárgyalják is. (NSO.hu)
Ugyan a New York-i divathéten már meg lehetett csodálni néhány darabot Britney Spears saját nevével fémjelzett fehérneműiből, kedden este Londonban a teljes kollekciót felvonultatták.
Emiatt hisztériázik a Fidesz és citálja Székely László ombudsmant az Országgyűlés igazságügyi bizottsága elé. A levelezést először a Magyar Nemzet szivárogtatta ki. Lázár János a kamubotrány miatt már az ombudsman távozását is felvetette.
Bruce Willis és Demi Moore három lánygyermeke közül eddig csak Rumert és Scout volt az, aki úton-útfélen megmutatta szexi alakját, ám a napokban a 20 éves Tallulah is beállt a meztelenkedő nővérek sorába.
Míg Michael Schumacher súlyos balesete inkább összehozta a családját, addig öccse, Ralf tizenhárom év házasság után válik feleségétől, Corától. Ráadásul a hírek szerint csöppet sem békésen.
Sajtóhírek szerint az Egyesült Államok, illetve Soros György pénzelte azokat a szervezeteket, amelyek a norvég civil pénzek szétosztását felügyelik, a Clinton-alapítványt pedig Norvégia támogatja.
Az E-Star Management Zrt. csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre, és az szeptember 24-ével el is rendelte a társaság csődeljárását.
A magyar felhasználók több mint 15 százaléka még mindig Windows XP-t használt 2014 júniusában: az elavult operációs rendszerek és alkalmazások használata komoly veszélyt jelent.
Teljes ellenőrzése alá vont a szíriai hadsereg egy olyan területet a fővárostól, Damaszkusztól északkeletre, amely december óta a lázadók kezén volt - jelentette az al-Manár televízió.
A Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok és orosz katonák nem hátrébb vonják a nehézfegyvereket, hanem átcsoportosítják őket - véli a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője.
A tatai cég adásvételi szerződést íratott alá a "nyeremény" átvételekor, és a helyszíni befizetés mellett további százezreket követel a jóhiszemű, de felettébb naiv idős emberektől.
Az érdemi indulás óta eltelt, valamivel több, mint egy évben 1102 letelepedési kötvényt értékesítettek összesen 275,5 millió euró névértékben, az államnak csaknem 250 milliárd forint bevétele származott.
Amikor a skóciai referendum miatt a világ fokozottan figyel az önrendelkezés ügyére, a romániai elnökválasztás óriási esélyt ad népszerűsíteni, célba juttatni üzeneteinket.
Európának nagyobb támogatást kellene nyújtania a szíriai menekülteknek - közölte a török államfő New Yorkban az ENSZ Közgyűlés 69. ülésszakának általános vitáján.
Englewood, Colorado - 16 év börtönre ítélték Paul Bugarcic ápolót, mert molesztált egy járni és beszélni képtelen, agysérült beteget egy Denver közeli egészségügyi intézményben.
A baloldali ellenzék főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén visszaállítaná Budapest korábbi zászlaját, ezzel is jelezve: Tarlós István városvezetése egy "kisiklás" volt.
A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy sajtóhírek szerint Juhász Péternek, az Együtt-PM társelnökének kampányát Hagyó Miklós volt üzlet- és munkatársai segítik.
Ez egy vajdasági magyar párt volt, és a pártelnök annyira lehangolónak tartja a vajdasági magyarok számának csökkenését és kivándorlását, hogy inkább abbahagyják. A Magyar Remény Mozgalmat többen a Jobbik testvérpártjának tartották. (MTI)
Rosszul hiszed, Erdélyben továbbra is “virágzik” a mozgalom! Ha még most sem hiszed, látogass el te is az Erdélyi Hippie Közösség Facebook-oldalára, és csatlakozz. Még ma. Kapcsolódó MTI-hír: Nyíregyházán bemutatták a Hair című musicalt.
A vagyonkezelő az elmúlt években több közös beszerzést is kiírt az állami tulajdonú társaságokkal együttműködve, azok már eddig is több százmilliót spóroltak.
Valentino Rossi egy percig sem bánja, hogy nem váltott motorozásról a Forma–1-re. Habár a korábbi Ferrari-tesztet nagyon élvezte, túl kockázatosnak ítélte az autóba ülést.
Az osztrák belügyminiszter szerint a hét végére betelnek az ausztriai menekülthelyek, szállás hiányában már most is kétezer embert tornatermekben helyeztek el.
De a hatás csak mérsékelt lesz, mert a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok viszonylag szerények Európa teljes külkereskedelméhez képest - mondta Mario Draghi Vilniusban.
A teljes ukrán-orosz határ átmeneti lezárását rendelte el csütörtökön Petro Porosenko elnök, aláírva az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács erről szóló határozatát.