A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint már fontos volt, hogy Közép-Európa növekvő gazdasági súlyát politikai szinten is elismerjék.
Az Omega kontra Kanye West semmi ehhez képest! A Facebookról írt dalt is jegyző Kamy kitálalt: azt mondja, ő már 2007-ben levédette a dalt Szosztár rovész tu románi sely címen. Mi lesz veled Kis Grofó?
Hivatalos: tényleg összeveszett a két elválaszthatatlan barát, a két egykori kollégiumi szobatárs. Orosz kapcsolatok és energetika a két, egymással összefüggő vonal, aminek mentén az új gazdasági kör épül Orbán Viktor körül.
A 25 éves D. Olivér váratlan szívhalál vagy kábítószer miatt halt meg, miután a CityMatiné rendezvényén összeesett – tudta meg a Blikk, ami szerint a rendőrség nyomozza, hogy designerdrog miatt történt-e a baleset.
Európának le kell vonnia a tanulságokat a második világháborúból, és az európai és transzatlanti együttműködésnek gyakorlati dimenziót kell adni - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn.
Ennyien lehetnek azok az ingázók, akik naponta, hetente vagy ritkábban járnak haza – mondta Vukovich Gabriella, a KSH elnöke a Magyar Hírlapnak. Azt viszont nem tudni, pontosan hányan költöztek tartósan külföldre úgy, hogy ott is laknak az egész családjukkal. (via Napi.hu)
Nem lesz orosz katonai beavatkozás Ukrajnában, Oroszország a békés rendezés mellett áll ki - jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter a moszkvai nemzetközi kapcsolatok intézetének hétfői tanévnyitóján.
Nyolc napot élt túl a kanadai erdőkben egy idős nő, közben azt ette, amit éppen talált. A szakértők szerint egy átlagember a hazai erdőkben is kihúzhatná ennyi ideig, persze ha nem finnyás a napi menü összeállításánál.
A tengerentúlon az a szenzáció, hogy egy idős kanadai hölgy nyolc napig kibírta az erdőben. Azt evett, amit talált és patakokból ivott. A hősüket ünneplik, mi pedig nézünk bambán, nem értve, mi is ebben a nagy durranás.
A további integráció szükségességét hangsúlyozták vezető német politikusok a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának hétfői számában.
Már az októberi számlában érzékelhető lesz az áramárat érintő újabb rezsicsökkentés azoknál, akik havi elszámolás alapján fizetnek – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa.
A Barcelona 27 éves sztárja lábsérülést szenvedett a Villarreal elleni 1-0-ra megnyert bajnokin. Bár végigjátszotta a meccset, és az ő lövése után lőtték be a gólt a 82. percben, a lefújás után fájdalmakra panaszkodott, így vizsgálatok várnak rá. Nem biztos, hogy … Folytatás
AZ OLIMPIAI FŐSTADION NEM ELADÓ! ...önös politikai érdekből... Universiádét-Olimpiát már soha többet.... "már talpig becukrozva a nép" ...egy tál lencséért árusítanák ki... Le az oktalan futball sovinizmussal Magyarországon! Szebb jövőt érdemel.
Súlyos harcok robbantak ki hétfőn a Golán-fennsíkon a szíriai kormányhadsereg és iszlamista lázadók között - jelentette a Reuters hírügynökség egyik fotóriportere.
Születésnapjára gyerekeknek szóló színdarabbal lepi meg kisfiát, Lócit Németh Kristóf, a Játékszín tulajdonos-igazgatója, aki egy időre újra feltűnt a Barátok köztben, mint az egyik legnépszerűbb szereplő, Kertész Géza.
Szerény pluszban indítottak a moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói hétfőn a pénteki jelentős gyengülés után, de egy órával a kereskedés kezdete után már vegyes volt a kép, miközben a rubel történelmi mélypontra süllyedt a dollárral szemben.
Az UNCITRAL szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság utasítására Horvátországnak és a Mol Nyrt.-nek közös nyilatkozatot kellett kiadnia a köztük lévő perről, a dokumentum tartalmazza azt is, hogy a felek és képviselőik az eljárás lezárásáig nem nyilatkozhatnak az ügyről.
Tizennégy éve ír étteremkritikákat, vendéglőbe pedig sosem megy éhesen Vajda Pierre. A konyhafőnök zsűritagja filmrendezőnek tanult, ám az ételek iránti szenvedélye a konyhába csábította.
Az Oroszországhoz csatolt Krím félsziget nagyvárosai villanyáram nélkül maradtak hétfőre virradó éjjel, miután Ukrajna lekapcsolta őket az elektromos hálózatról, de reggelre sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást - közölte a Krimenergo áramszolgáltató vállalat.
Petro Porosenko ukrán államfő szerint az elmúlt napok eseményei arról tanúskodnak, hogy Oroszország "közvetlen és nyílt" agressziót indított Ukrajna ellen, ami jelentősen megváltoztatta az erőegyensúlyt a harctéren az ukrán fegyveres erők kárára.
Rendkívüli ülést tartanak hétfő délután az uniós országok brüsszeli állandó képviseleteit vezető nagykövetek az ukrajnai válság ügyében - közölték diplomaták.