Hatalmas volt a tülekedés a hétvégén a brit Folkestone városának tengerpartján. Mintegy százötvenen veselkedtek neki, hogy megtalálják az elrejtett harminc darab huszonnégy karátos aranylap egyikét.
Nem egy gólya és nem is a tábor valamelyik szervezője, hanem egy külsős férfi erőszakolhatta meg a fiatal lányt a fonyódligeti gólyatáborban. Áldozatát először megverte. Az ELTE elhatárolódik.
Az eurózónában augusztusban 50,7 pontra csökkent a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a júliusi 51,8 pontról a Markit Economics piackutató végleges adatai szerint. A BMI végleges adata elmaradt az előzetes becslésben közölt 50,8 ponttól.
Ukrajna, Európa és Oroszország érdeke, hogy a válságra politikai és ne katonai megoldás szülessen - hangoztatta Federica Mogherini olasz külügyminiszter.
Nincs különösebb oka, hogy a devizahitelekről szóló perekben, különösen a nagy pénzintézetek esetében a törvényben megengedett hét nappal elhalasztották a döntést a Fővárosi Törvényszéken – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának a Civil Összefogás Fórum szóvivője.
Az első hét hónapban 4,5 millió turista szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 4,8 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest
Két éve nem láthattuk a televízió képernyőjén Bödőcs Tibort – a humorista önként vállalta, hogy egy időre hátrébb húzódik, és az élő műsorokra tartogatja poénjait.
Dubaj - Hosszú Katinka (25) ismét megjavította saját világcsúcsát! A nagymedencés távon háromszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok úszó bombaformában van, ezúttal a dubaji Világkupán 100 méter vegyesen ért el világrekordot.
Harry herceg megtalálta a tökéletes bartánőt? – találgatja a brit sajtó. Könnyen lehet, de sokakat zavarba ejt, hogy Harry 25 éves választottja a herceg mostohaanyjának a nevét viseli: Camilla Thurlow-nak híhívják.
A svájci Blick hosszú interjút készített Bernie Ecclestone-nal, a Forma–1 mindenható urával. A cikkből a magánéletére vonatkozó részekből szemezgetünk.
Brüsszel – Sokkolta a kerékpársportot Igor Decraene (†18) halála. A belga tehetség, világbajnok a hét végén vesztette életét. Halála kapcsán ellentmondó hírek láttak napvilágot, először öngyilkosságról érkeztek hírek, most azonban az ügyészségi vizsgálat már balesetről szól.
Fonyódliget - A gyanú szerint egy 38 éves férfi először megverte, majd megerőszakolta a diáklányt az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában. A nemi erőszakkal gyanúsított 38 éves férfit előzetes letartóztatásba helyezték.
Nemcsak a tízéves évforduló adhatott apropót Medgyessy Péternek, amikor árulónak nevezte Gyurcsány Ferencet – kommentálta Medgyessy szavait Lánczi Tamás, a Századvég alapítvány vezető elemzője.
Spanyolországban találta meg a rendőrség az ötéves Ashya Kinget és családját, akik egy angliai kórházból szöktették meg agydagantos fiukat. Csütörtök óta körözik őket, az apa az interneten keresztül üzent a rájuk vadászóknak: nevetségesnek nevezte a helyzetet.
Repülőn hunyt el egy középkorú amerikai férfi, akit a gép személyzete nem volt hajlandó újraéleszteni, mert túl gusztustalannak tartották szőrrel borított mellkasát. A légitársaság belső vizsgálatot indított az ügyben.