2014. március 28. péntek

márc. 28
12:38
Baloldali ellenzék: az előző városvezetők nélkül nem lenne új metró (hirado.hu)
"Alternatív metróátadót" tartott a baloldali ellenzék délelőtt a fővárosi Szent Gellért téren, korábbi városvezetők jelenlétében.
márc. 28
12:40
Amit a 4-es metróról tudni kell (444.hu)
Nagyok sok pénzt költöttünk el egy nagyon rossz metróra. Sebaj, legalább tanuljunk belőle, kezdjük - monjduk - ezzel az infogrrafikával.
márc. 28
12:40
Új gyártóbázist alakított ki a jászberényi Kód Kft. Nyíregyházán (hirado.hu)
Mintegy 500 millió forint saját forrás befektetésével új gyártóbázist alakított ki a jászberényi Kód Kft. Nyíregyházán; az üzemcsarnokot pénteken avatták fel a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
márc. 28
12:40
Egy éven belül teherkomp kötheti össze Esztergomot és Párkányt (hirado.hu)
Az új teherkomp naponta 70-80 kamiont szállíthat majd át a Dunán - jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár.
márc. 28
12:42
A nép birtokába vehette az új tömegközlekedési eszközt (444.hu)
Különösen a jobb szélen a mozgólépcsőre nyomulókra érdemes figyelni – szegények nem tudták, hogy az nem működik, csak dísz.
márc. 28
12:42
Izrael elállt a szombaton esedékes fogolyátadástól (hirado.hu)
A hírügynökség kérdésére izraeli illetékesek egyelőre nem fűztek megjegyzést a palesztin bejelentéshez.
márc. 28
12:44
A Balaton-felvidék és benne a keszthelyi kastély is a világörökségi cím várományosa (hirado.hu)
Magyarország az eddig az UNESCO világörökségi listáján szereplő nyolc helyszín mellett további 11 helyszínt szerepeltet várományosként.
márc. 28
12:46
A Fidesz Kunhalmi Ágnes visszaléptetését sürgeti (hirado.hu)
Az indoklás szerint a képviselőjelölt két diplomát is hazudott magának, holott egyet sem szerzett.
márc. 28
12:48
Kapócs Zsókára rá sem ismerni - fotóval (BorsOnline)
Megdöbbentő képet osztott meg az interneten a színésznő. Valamiért telejesen megváltoztatta a külsejét.
márc. 28
12:48
Kórházba került a sztár dj. (Blikk)
márc. 28
12:48
A Fidelitas nem kér a Gyurcsány-koalíció megszorításaiból (hirado.hu)
Balogh Gergely alelnök közölte: nemet mondanak azokra az emberekre, akik egyszer már tönkretették az országot.
márc. 28
12:50
A Magyar Telekom osztalékot kap macedón leányvállalatától (hirado.hu)
Ez bruttó 7,78 milliárd forintot jelent.
márc. 28
12:52
Ingyenes Budapest Bár-, Muzsikás-, PASO-koncert a belvárosban (hirado.hu)
A helyszín a Városháza tér lesz.
márc. 28
12:54
Harminc év börtönre ítélték az esküvő után férjét megölő nőt (hirado.hu)
Mindössze nyolc nappal házasságkötésük után lelökte egy szikláról és megölte férjét a fiatal amerikai nő.
márc. 28
12:56
Az Opel kivonul a kínai piacról (hirado.hu)
Az Opel vezérigazgatója szerint, ha maradnának, sok százmillió eurót kellene költeni az Opel márkanév "fényesítésére", illetve a márkakereskedői hálózat bővítésére.
márc. 28
12:57
Nézd meg, milyen cuki meglepetéssel készült férje Fergie születésnapjára! Fotó! (Joy)
39. születésnapját ünnepli ma Fergie, akinek férje kisfiával szuper cuki ajándékkal készült.
márc. 28
12:58
Fukusimában sárfolyam temetett be egy munkást az atomerőműnél (hirado.hu)
A Fukusima-1 atomerőműben három évvel ezelőtt súlyos üzemzavart okozott a földrengés keltette szökőár.
márc. 28
13:00
Orbán Facebook-követői a legaktívabbak (hirado.hu)
Egy uniós összehasonlítás alapján Orbán Viktor Facebook-profilja a tagországok miniszterelnökeinek oldalai közül az abszolút ötödik.
márc. 28
13:06
Czerván: Magyarország mezőgazdasága valóban jobban teljesít (hirado.hu)
A VM agrárgazdasági államtitkára egy sor statisztikai adat felsorolásával bizonyította igazát és egyben cáfolta a Demokratikus Koalíció csütörtökön nyilvánosságra hozott állításait.
márc. 28
13:08
Putyin utasítást adott az ukrán hadsereg Krím félszigeten maradt fegyverzetének visszaadására (hirado.hu)
Vlagyimir Putyin új beosztásba helyezett és előléptetett katonatisztekkel találkozott az orosz fővárosban.
márc. 28
13:09
Nem igaz, hogy Matolcsy György nem kiváncsi baloldali gazdasági szakértők véleményére (444.hu)
Ma például Szili Katalint, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt mikromozgalom elnökét látta vendégül az MNB székházában. Az esemény utáni úgynevezett “doorstep” sajtótájékoztatóra az Echo, a Hír és a közszolgálati tévé munkatársait is kirendelték, ami a propagandagépezet pazarló kezelésének tűnik.
márc. 28
13:10
Hende: Emlékezni kell a történelemre (hirado.hu)
A honvédelmi miniszter Szombathelyen megnyitotta az utolsó békeévről és az első világháború kitöréséről rendezett konferenciát.
márc. 28
13:12
Rubik Ernővel ebédel az Európai Bizottság elnöke (hirado.hu)
A kora délutáni munkaebéd témája: hogyan lehet a műszaki, tudományos, mérnöki és matematikai pályákat vonzóbbá tenni a fiatalok számára.
márc. 28
13:24
Brutális, mi történt a nő fejével egy ritka kór miatt - felkavaró fotók (16+) (BorsOnline)
Gyakorlatilag nincs homloka annak az asszonynak, akinek egy extrém ritka rákbetegség miatt el kellett távolítani a koponyája elülső részét. Fejének hiányzó részét állati kollagénből készült protézissel pótolták, ami az agyát védi. Vigyázat, felkavaró fotók.
márc. 28
13:24
Erre az ajánlatra nem mondhatott nemet Nicole Kidman (hirado.hu)
Az ausztrál színésznő túlságosan régóta vágott már vissza Ausztráliába.
márc. 28
13:26
Gareth Bale felbosszantotta Ronaldót (BorsOnline)
Négy nap alatt nagyot fordult a világ a Real Madriddal. A csapat két egymást követő veresége miatt hárompontos hátrányba került az éllovassal szemben. Ronaldo hisztizett Sevillában.
márc. 28
13:42
Marsi tesztterepet nyitottak meg Angliában (hirado.hu)
A Mars yard a bolygó felszínét imitálja, kiegészítve sziklás akadályokkal, így élethű terepet biztosít a gyakorláshoz és fejlesztéshez.
márc. 28
13:42
A 4-es metró átadásáról készült egyik legfontosabb felvétel (444.hu)
(via)
márc. 28
13:44
Szócska: nincsenek pénzügyi problémák a mentőszolgálatnál (hirado.hu)
Cáfolta az egészségügyi államtitkár, hogy az Országos Mentőszolgálatnál pénzügyi probléma adódhat.
márc. 28
13:46
Marad a Raiffeisen az országban (hirado.hu)
Továbbra is a magyar bankszektor egyik meghatározó, univerzális szereplője marad a Raiffeisen Bank, amelynek vesztesége jelentősen, 34 százalékkal, 31,2 milliárd forintra csökkent 2013-ban - jelentette ki Heinz Wiedner, a bank vezérigazgatója pénteken, Budapesten sajtótájékoztatóján.
márc. 28
13:48
Kockázatos lehet a jegybankok államkötvény-vásárlásainak csökkentése (hirado.hu)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteki figyelmeztetése szerint a pénzügyi piacok akár "jelentős zavarokra" is számíthatnak, hogyha a fejlett gazdaságú országok központi bankjai csökkenteni kezdik államkötvény-vásárlásaikat.
márc. 28
13:50
Maradt a román alapkamat (hirado.hu)
A román jegybank nem módosította pénteken az alapkamatot, amely továbbra is 3,5 százalék.
márc. 28
13:52
Egységes zöldhatósági adatbázis uniós támogatással (hirado.hu)
Az Új Széchenyi-terv csaknem 300 millió forintos támogatásával korszerű informatikai zöldhatósági adatbázist alakított ki a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség és öt konzorciumi partnere.
márc. 28
13:54
Német miniszter: nincs ésszerű alternatívája az orosz földgáznak (hirado.hu)
Sigmar Gabriel azonban túlzottan nem aggódik, mert Oroszország valószínűleg még az ukrajnai helyzettel kapcsolatos viták miatt se állítaná le a gázszállításokat.
márc. 28
13:56
Brüsszeli felszólítás a levegőszennyezés ellen (hirado.hu)
Az Európai Bizottság aggasztónak tartja, hogy Magyarország nem biztosít védelmet a polgárok számára a szakmai körökben PM10-ként emlegetett szálló por okozta szennyezettség ellen.
márc. 28
13:58
Szakiban sorban állnak az orosz állampolgárságért (hirado.hu)
Az MTI tudósítója 100-150 embert látott tülekedni a kijelölt hivatal előtt délben a helyszínen.
márc. 28
14:00
Áramszünet hozta cikis helyzetbe Zsédát (BorsOnline)
Az énekesnő egy borpincében szórakoztatta a közönséget, amikor egyszer csak elment az áram. Nem jött zavarba.
márc. 28
14:00
Ezt a 7 dolgot csináld vasárnap, mert segíteni fognak a fogyásban! (Joy)
Íme 7 dolog, amit ha beiktatsz a vasárnapjaidba, garantáltan segít a fogyásban!
márc. 28
14:00
Alig több mint 3 millió forint büntetést fizettek a pártok (hirado.hu)
Alig több mint 3 millió forint büntetést fizettek be eddig a pártok a Nemzeti Választási Iroda számlájára a későn visszavitt ajánlóívek miatt.
márc. 28
14:02
Elnökválasztást tartanak Szlovákiában (hirado.hu)
Az ország történetében negyedik alkalommal tartanak közvetlen államfőválasztást Szlovákiában, a voksolás második, egyben döntő fordulójára szombaton kerül sor.
márc. 28
14:04
Szakértő: a magyar-szlovák vezeték biztonságot ad (hirado.hu)
Értelme akkor lesz, ha földgáz is kerül bele, ha lesznek olyan források, amelyek ezeken a vezetékeken keresztül elérhetők - magyarázta az energiapiaci szakértő a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
márc. 28
14:06
A médiatanács 105 millió forinttal támogatja a helyi televíziós műsorokat (hirado.hu)
Huszonhárom helyi televízió hír- vagy magazinműsorát támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa összesen 105 millió forinttal - a testület eheti ülésén hozott döntésről pénteken tájékoztatta a hatóság az MTI-t.
márc. 28
14:15
Csináld Dániáért! (444.hu)
A Spies dán utazási iroda jött ki ezzel a reklámmal, amiben arra hivatkozva tukmálja a közönségre a kínálatát, hogy a dánok nyaraláskor többet szexelnek. És hogy aki bizonyítani tudja, hogy gyereket csinált egy útjukon, az egy rakás babacuccot nyerhet. A … Folytatás
márc. 28
14:17
Karácsony Gergely felkereste a Körúton kívült (444.hu)
A kampányesemény sajnos nem zajlott zökkenőmentesen. Itt a teljes videó a mátyásföldi Centenáriumi Lakótelepen tartott rendezvényről.
márc. 28
14:18
Leszbikus vágyairól vallott a szőke színésznő (BorsOnline)
Egyre több női világsztár vállalja be, hogy szívesen szexelne valakivel saját neméből, vagy már meg is tette. Most éppen Cameron Diazon volt a sor.
márc. 28
14:18
Kocsi tetején állt fejen Alec Baldwin felesége (Blikk)
Hilaria Baldwin (29) kitartóan töltögeti fel fotóit Instagram oldalára nap mint nap.
márc. 28
14:18
Szemét és ürülék között hagyta meghalni apját (Blikk)
Port Orchard, Washington – Egyenesen emberöléssel vádolják Renee Nasht, aki 96 éves édesapját élete utolsó hónapjaiban elképesztő körülmények között tartotta.
márc. 28
14:18
Átadták a 2013. évi Magyar Innováció Nagydíj elismeréseket (hirado.hu)
A nagydíjat a KVV Kőolajvezetéképítő Zrt. kapta a nagyszilárdságú csőtávvezetékek hegesztés-fejlesztéséért.
márc. 28
14:20
Tate Gallery to return Constable looted from Hungarian collector in 1944 (hirado.hu)
London's Tate Gallery will return a Constable painting to the heirs of Baron Ferenc Hatvany from whom, according to the British government, it was looted by Nazi troops in 1944.
márc. 28
14:22
Mintegy száz diplomata-útlevelet osztott ki titokban a szerb külügyminiszter (hirado.hu)
A Blic című lap azt írta, hogy a külügyminiszter két felnőtt fia, valamint néhány üzletember és több korábbi diplomata is birtokában van ilyen passzusnak.

Keresés