Szombathely — Nincs annál szebb és önzetlenebb ajándék, mint amikor olyan gyerekek arcára sikerül mosolyt csalni, akik a szeretteiktől távol, kórházban kénytelenek tölteni az ünnepeket.
Az amerikai autógyártó felfüggeszti szállításait oroszországi kereskedőinek, az IKEA pedig nagy értékű konyhabútorok és háztartási gépek árusítását állította le.
A Görögországban bevezetett megszorító intézkedések az emberi jogok példátlan megsértéséhez vezettek - közölte az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége.
Kukorelli István az ő számára az örök pártonkívüli, a párbeszéd embere - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Kukorelli István volt alkotmánybíró új könyvének bemutatásakor Budapesten.
Budapest — Milliókért játszik a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon annak köszönhetően, hogy a debreceni középdöntő utolsó találkozóján 29-25-re nyert a már négy közé jutó Norvégia ellen.
Szeged — Látszólag egészségesen, mi több, tevékenyen tölti mindennapjait a börtönben Stadler József (65), az akasztói juhász, aki kis kitérő után újra a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvezi.
Egy négygyermekes anya, az ő ex-férje és annak jelenlegi felesége több, mint egy évtizedig kényszerítette kimondhatatlan dolgokra gyermekeiket és más tiniket - valamint a család kedvenc négylábúját.
Budapest — Teljes titoktartás övezi a csütörtöki Magyar Sportújságíró-szövetség idei díjátadó estélyének előkészületeit, így az csak a Sportcsillagok Gálaestjén derül ki, hogy ki lesz az év férfi és női sportolója, valamint csapata, illetve az esztendő legjobb edzője és szövetségi kapitánya.
Magyarországon az idén 3,2 százalékkal bővülhet a gazdaság, a növekedés a következő években várhatóan két százalékot meghaladó mértékű lesz az EY könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég előrejelzése szerint.
Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük - írta Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya Facebook-oldalán csütörtök este.
A tengeri vitorlázásában öreg rókának számító Fa Nándor és Gál József után a 36 Légrádi Márk lehet a következő magyar sportoló, aki vitorlásával körbekerüli a Földet.
Az ENSZ Közgyűlése felszólította a Biztonsági Tanácsot, fontolja meg, hogy emberiesség elleni bűntettek miatt állítsák a Nemzetközi Büntetőbíróság elé Észak-Korea vezetőit.
Még Pethő Andrásnak, a vizsgálat azóta már felmondott kezdeményezőjének sem mondják el, mi az eredmény. Pedig a Telekom azt állítja, megtették a szükséges lépéseket.
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Napjaink legbetiltottabb hollywoodi filmjében, a The Interview-ban, aminek az amerikai mozik állítólag az észak-koreai fenyegetések hatására álltak el a bemutatásától. A jelenet a Voxon nézhető vagy tekinthető meg. A Firework … Folytatás
A Magyar Autóklub (MAK) támogatja a megyei matricás rendszer bevezetését, viszont az elkerülő és bevezető utakon a szükséges hatástanulmányok megismeréséig ellenzi a díjfizetés bevezetését - közölte az autóklub országos elnöksége csütörtöki ülését követően az MTI-vel.
A két 15-16 éves bosnyák származású osztrák lány áprilisban szökött meg Bécsből, hogy csatlakozzon a terroristákhoz. Állítólag azóta a csecsen terrorista férjeik rabszolgái lettek, majd az egyikük Szíriában meghalt, a másik eltűnt.
Az elnök közleményében arról is tájékoztatott, kész visszavonni a gazdasági büntetőintézkedéseket, amennyiben Oroszország "megteszi a szükséges lépéseket".
A kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt. részvényeinek átruházását az MVM Magyar Villamos Művektől a Magyar Fejlesztési Bankra.
Az amerikai elnök aláírta a kongresszus által elfogadott, Oroszországgal szembeni újabb gazdasági szankciók bevezetését lehetővé tevő törvényt, de még nem akarja újabb büntetésekkel betámadni Moszkvát. Az USA továbbra is együtt fog működni európai partnereivel és szövetségeseivel, hogy koordinálják az amúgy is … Folytatás
Donald Tusknak egyszerre kell a háttérben meghúzódnia és határozottnak lennie, ha jól akarja csinálni az új munkáját. Angela Merkel azért szereti, mert hasonlítanak: egyikük sem mond semmit, amíg nem biztos abban, hogy a többség támogatni fogja. És mindketten utálják a nagy víziókat és ideológiai vitákat.
Az egri közgyűlés csütörtöki döntése alapján a Városgondozás Eger Kft. és a Borsodi Kéményseprő Kft. látja el a megyében átmenetileg a kéményseprő-ipari közszolgáltatást.
Így összetört a menetrend szerint közlekedő 212-es busz Budapesten, a Szent Orbán téren. Az utasok közül senki nem sérült meg, a sofőrt a mentők kórházba vitték. (Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)
Most, hogy jön a legdurvább karácsony előtti hajtás, mindenkit nyugalomra intek, mert nem érdemes aggódni. Persze nem kell rám hallgatni, nem vagyok én Ferenc pápa, de én legalább nem hívogatom Roberto Benignit. Mindenkinek szép hetet.