Az új évtől a médiaguru cége gyártja az Aktívot is. Ez azt jelenti, hogy ő a stáb munkáltatója, és ezért máris a legvadabb pletykák kaptak szárnyra a személyi változásokról. Veszélyben Gombos Edina és Papp Gergő állása?
Nem csak a mérkőzések, versenyek okoztak izgalmat a szurkolóknak: rájuk ijesztettek a kedvencek azzal is, hogy hosszabb, rövidebb időre – betegség, baleset miatt – megváltozott az életük.
Mi késztethet valakit arra, hogy habozás nélkül kibeszéljen intim titkokat? Több híresség egyáltalán nem zavartatja magát és habozás nélkül kürtölte világgá, milyen rossz szerető volt korábbi exe.
hogy újra Top Gear Special a BBC-n. A kettes csatornán fél kilenctől a Patagonia Special első részét adják, holnap ilyenkor meg a másodikat. Az adás után remélhetőleg igen hamar átugorhatunk a szomszédba, Torrent Józsihoz, hogy kikölcsönözzük és megnézhessük a műsort. … Folytatás
A szerződéses járaton kb. húszan utaztak, senki sem sérült meg. A kiégett roncs az utat teljesen szélességében elfoglalja, jelenleg is hűtik a tűzoltók. (MTI)
A Magyar Nemzet szerint a tavaly februárban elindított a fővárost délről elkerülő új villamos vasútvonalra nincsen lóvé. A csak teherszállításra használt, kétvágányú, villamosított, 113 kilométeres vasútvonal Tatabánya és Cegléd között épült volna. A tervek szerint kínai pénzből kezdtek volna neki az építésnek, a … Folytatás
Fiatal, jóképű, izmos, a lányok kedvence. Gerlai Attila mindössze egy országos testépítőversenyen van túl, és máris a jövő nagy ígéretének tartják.
Még csütörtök este állítottak meg a járőrök egy Skodát Sopronban, aminek utasai a kérdésekre “zavartan, összefüggéstelenül feleltek és feltűnően ideges magatartást tanúsítottak.” Kiderült, hogy nem ok nélkül viselkedtek hülyén: összesen 25,3 grammnyi okosságot találtak a kocsiban. A két fiatalembert előállították. … Folytatás
Az elmúlt hetek enyhe időjárása következtében a medvék nem tudták megkezdeni téli álmukat, és a kialvatlanságuk miatt igencsak agresszívek lettek.
220volt.hu - Boldog karácsonyt! :-) Mégpedig december 25. éjjelén nem bírt magával Lengyeltótiban. Mire a rendőrök megtalálták a tettest a malac már a fagyasztóban pihent. A 33 éves H. Andrást előállították. Hogy a fagyasztóban lévő Dezsővel mi lett, nem tudni. … Folytatás
Az orosz cég idén, nem viccelek, 444,4 milliárd gázt termelt ki, szemben a tavalyi 487,4 milliárddal. A Gazprom szóvivője szerint a termeléscsökkenésben jelentős szerepet játszott, hogy Oroszország leállította a gázexportot Ukrajnának, ami a második legnagyobb vásárlójuk Németország után. (MTI)
Öten meghaltak az ország keleti részén a megáradt folyókban. Évtizedek óta nem volt ekkora áradás, a miniszterelnök meg is szakította amerikai nyaralását. Kelatan tartományban a legsúlyosabb a helyzet, a nagy mennyiségű csapadék mellett a nagy erejű szél is nehezíti a … Folytatás
Két tűzoltóautó és egy autó ütközött a 4-es úton, az utat lezárták. A tűzoltók egy pilisi tűzhöz vonultak, mikor az egyik felüljárón baleseteztek. Az egyik szerkocsi egy családi ház kertjébe zuhant nyolc méteres magasságból, a másik most is félig lelóg … Folytatás
A gyártó szerint nem indolták a hivatalok, hogy miért nem játszhatják a mozik a filmet. Korábban már előfordult, hogy betiltottak bibliai alakokat megjelenítő filmeket, legutóbb a Noét. Az Exodus az Ószövetség második könyvének feldolgozása, ami arról szól, hogy Mózes kivezeti a … Folytatás
Budapest – Vonatot hozott a Jézuska Kovács Ágnes (33) kisfiának. A 2000-es sydney-i olimpián 200 méter mellúszásban aranyérmet nyerő egykori versenyző és férje izgatottan készült az ünnepekre, hiszen kisfiuk, Dominik (3) már nagyon várta a karácsonyt.
Kihúzhatjuk magunkat, nálunk, szemben a világgal, korrupció miatt kormányoldalról senkitől kell elbúcsúznunk. A magyar közéleti szereplő gerinces, leckét ad a világnak, hogyan kell megúszni bármilyen botrányt. De azt tudták, hogy trafikügyben is volt lemondás?
A lakossági devizabetét állomány harmadával csökkent az elmúlt egy évben Ukrajnában. Hrivnyabetétekből 60 milliárd hrivnyát, devizabetétekről 9 milliárd dollárt vettek fel. A hrivnyában jegyzett betétállomány 14 százalékkal, a devizabetété 30 százalékkal csökkent éves szinten. Ez a betétkivonás már az ukrán bankrendszert is … Folytatás
Egy friss Instagram-fotó tanulsága szerint Nort West inkább megilletődött a szakállas öregúr látványától, mintsem örült volna neki. No persze, ha tudja, hogy fényképezik, lehet más arcot vágott volna...
Ezek közül egy tucat Kobani várost célozták, ahol a hírek szerint 17 harcállása semmisült meg az iszlamista fegyveres szervezetnek. Kobaniban még mindig utcai harcok zajlanak a kurd és az IS fegyveresei között. (AFP)
Karácsony hete egy brutális balesettel kezdődött Glasgowban: egy szemetes egy hotel aljába csapódott. A számtalan sebesülttel és halottal járó tragédiára egy helyszínen segédkező szabadnapos orvos emlékezett vissza.
Budapest - Január 24-én rendezik A Dal 2015-ös évadának első elődöntőjét, a döntő február 28-án kerül képernyőre. A verseny műsorvezetője Tatár Csilla lesz - olvasható a hirado.hu oldalon.
Stefan Löfven miniszterelnök lengette be a lehetséges választást, mert a parlament elutasította a kisebbségi kormánykoalíció költségvetési tervezetét. Most úgy tudni, hogy szombaton megállapodás jött létre az ellenzéki jobbközép négypárti szövetség, illetve a szociáldemokraták és a Zöldek alkotta kormány között arról, hogy Löfven … Folytatás
Még pénteken hajtottak végre légitámadást a NATO-erők Afganisztán Logar tartományában. Tálib állásokat szerettek volna megsemmisíteni, de az egyik rakéta pásztorokat talált el. Hárman meghaltak, ketten megsebesültek. Az ENSZ szerint csak 2014-ben 3188 polgári áldozata van a NATO vezette nemzetközi békefenntartó erők … Folytatás