Ezentúl csak az állami, vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskeredeskelmi ellátóktól vehetik a cigit a trafikok. Ezzel együtt ezt a jogszabályt kétharmados, sarkalatos törvénnyé emelték. Áprilistól nő a dohányipari termékek adója is: ezer szál cigaretta adója 15 700 forint lesz, és … Folytatás
Az Észak-Amerikából származó fajokat, az ezüstfenyőt, a duglászfenyőt és a Colorado-fenyőt itthon is lehet kapni. Ezek szárazságtűrőbbek és jobban megtartják a tűleveleiket.
A párt szerint a Fidesz újabb több tízmilliárdos tételek esetén teszi lehetővé a közpénzek eltüntetését - közölte az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn.
A Sony Pictures Entertainment felszólította a médiát, hogy ne használja fel azokat az információkat, amelyek a filmvállalat elleni hekkertámadás nyomán szivárogtak ki az internetre.
Az európai közösség korábban bírálta, amiért a török hatóságok a hét végén razziát tartottak a Fethullah Gülen befolyásos hitszónokhoz közeli médiumoknál és letartóztattak huszonnégy újságírót.
Újabb győzelme a Mol Nyrt.-nek, hogy a washingtoni választott bíróság elutasította Horvátország pergátló kifogásait - közölte az ELTE nemzetközi jogi tanszékének docense.
Mert bár Lasztovica Jenő nincs a parlamentben, ezért a Fidesz-KDNP kétharmada nem garantált, a két pártelnök nem ment be a munkahelyére, így az ellenzék tehetetlen.
Keddtől megkezdődnek a tényleges pénzügyi kifizetések a Tisza Takarékszövetkezet betétesei számára: a 2,5 millió forintot nem meghaladó követelések esetében a Magyar Posta kézbesíti az értesítéseket, 100 ezer forintig pedig magát a kártalanítási összeget.
Az Allianz Hungária Zrt. vezette csoport nyerte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. jövő évi nukleáris kárfelelősség-biztosítását, nettó 1 millió 290 ezer euró díjért - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Hangos fegyverropogások és robbanások mellett tették ártalmatlanná Sydneyben a túszejtőt. A tűzharc nem tartott tovább néhány percnél. Ezzel véget ért a hosszú órák óta tartó túszdráma.
Visszavonhatatlan, az elnökség, a politikai vezetés és a parlament által is támogatott írásbeli kötelezettségvállalást vár el az uniós integrációhoz szükséges reformok mellett az Európai Unió Bosznia-Hercegovinától.
Az eredeti tervekhez képest csaknem egyéves késéssel vasárnap üzembe helyezték az első nagy sebességű vonatot, a Pendolinót, amelyet a francia Alstom cég gyárt az olaszországi Saviglianóban.
Az egykori Szovjet Írószövetség magyar vonatkozású levéltári iratairól készített digitális másolatok kerültek vissza Magyarországra. Az ünnepélyes átadás hétfőn volt, a Magyar Nemzeti Levéltár épületében.
A számos zenei elismeréssel kitüntetett Demjén Ferenc (66), december 18-án 11 órától szerkesztőségünk vendége lesz, hogy a rajongók kérdéseire válaszoljon telefonon és chaten egyaránt.
220volt.hu - Akció! Kindle 6 touch E-book olvasó 32.400 Ft Ároktő határában egy kombájnból akart Attila és Jenő üzemanyagot lopni. Vadászok meglátták őket, rendőrt hívtak. A kiérkező járőröket meglátva, két irányba szaladtak a tolvajok. A rendőrök Bobi nevű, “szájkosárral ellátott” … Folytatás
A kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi kérdésekről tárgyalt telefonon egymással Szergej Lavrov orosz és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Az orosz külügyminisztérium szerint a telefonbeszélgetést a magyar fél kezdeményezte, és „a beszélgetés során kölcsönös érdeklődésre számot tartó kétoldalú és nemzetközi kérdéseket vitattak … Folytatás
Öt kontinens művészei lépnek színpadra 2015. január 1-jén Mága Zoltán hegedűművész 7. budapesti újévi koncertjén a budapesti Papp László Sportarénában.