Az idei évtől már nemcsak a 65, hanem a 60 éven felüliek is jogosultak a térítésmentes influenza elleni védőoltásra; számukra és a rizikócsoportokba tartozók részére 1,3 millió adag vakcina áll rendelkezésre.
Babér Balázs a főváros egyik legismertebb műkörmöse. Tizennyolc éven át asztalosként dolgozott, majd a bútorokról a körmökre váltott. Miért? Nem kényszerből. Egyszerűen megtetszett neki ez a szakma.
A finnek elleni Eb-selejtező a lelátón dől majd el: Dárdai Pál szerint a szurkolók támogatása elengedhetetlen a győzelemhez. Kész szerencse, hogy a finn élvonal látogatottsága alulmúlja az NB I-ét. A válogatottal kapcsolatban Ada, a Bors vetkőző szépsége is megfogalmazta kívánságait.
A szerbiai munkabeszüntetés érinti a Belgrád-Budapest közötti Avala nemzetközi EuroCity járatot is. Az olasz vasúton péntek 0 órától este 9 óráig készülnek sztrájkra.
Most már tulajdonképpen mindent értek a kitiltási ügy, az azerieknek eladott államkötvények, valamint az államközeli oligarchák machinációinak összefüggéseiről.
Magyarország számára az európai stratégiai partnert Németországnak hívják, ezt a szerepet sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem töltheti be - mondta Nógrádi György a Ma reggelben.
Rio de Janeiróban egy szállodában a brazil rendőrség őrizetbe vette azt a 40 éves új-zélandi férfit, akit hazájában egy 13 éves fiatal fiú szexuális molesztálásáért, majd atyja meggyilkolásáért életfogytiglanig tartó büntetésre ítéltek – közölte a BBC.
Ritka, mint a fehér elefánt – mondjuk, ha valaminek a különleges egyediségét akarjuk érzékeltetni. De mit mondjunk arra, ha egy családban él együtt albínó és szintén ritka fekete elefánt?
A politikus közölte, Vízkelety Mariann miniszteri biztos jelentést készít a jelenleg nyolc helyen folyó hazai jogászképzés helyzetéről, az intézmények jövőképéről.
A Zoltán újratemetve című darabot hétfőn tűzi műsorára a színház, előtte az előadáshoz kapcsolódva beszélgetést rendeznek és A kettézárt falu címmel fotókiállítás nyílik.
És te is el tudod készíteni pár egyszerű lépésben. Néhány könnyen beszerezhető alapanyag, kis kézügyesség, és boldogan mosolyog a család minden tagja! Részletes leírás a Mashable-en, előzmények itt.
Lipcse- A német nő soha nem bízta rá idegenekre a kétéves Bellát, de nemrég Frankfurtba kellett utaznia, és nem volt más választása. Csak egy napra adta be egy lipcsei kutyapanzióba, de azóta olyan furcsán viselkedik a kutyus, hogy meggyőződése, az állatot szexuálisan molesztálták
Odavan az olasz divatmárkákért L. Mátyás, a hazai fogadási csalások egyik fővádlottja. Az Armaninak becézett férfi milliós ruhákban és 6 millió forintos karórában jelent meg a tárgyaláson.
Elsősorban a megfelelő fűtés ismertetésével kívánja felhívni a Földművelésügyi Minisztérium a lakosság figyelmét arra, hogy ezzel is csökkenthető a levegőben szálló kisméretű por koncentrációja.
Nem elég már az 50 százalék. A korábbi kisvárdai cégügyvéd, most már fejlesztési miniszter Seszták Miklós szerint "jó lenne még magyar részesedést szerezni". Egyébként nem ért a bankokhoz.
Nem cenzúrázta az amerikai lap a magyar Nobel-díjas írót, mert nem volt mit. A lap újságírója szerint nem beszélgettek diktatúrától, és egyszerűen nem jött össze egy cikkhez való anyag.
Kisebb balesete volt az ír rocksztárt, Bonot szállító magánrepülőgépnek Berlin felett. A U2 zenésze Dublinból tartott a német fővárosba, amikor a gép csomagtartójának 80x100 centiméteres fedele leszakadt.
A bécsi Simmeringben felfüggesztették tisztségéből a helyi plébánost, mert a számítógépében gyermekpornókat tárolt – közölte az ORF osztrák tévé a Der Standard című lapra hivatkozva.