A már most 20x30 méteres víznyelő a környék kormányzója szerint "kicsit még nőhet is". Kicsi alatt azt értette, hogy akár 50x60 méteresre is szélesedhet, házakat elnyelve.
Los Angeles – A bíróság eltiltotta Ryan Goslingtól (34) zaklatóját, Grace Marie Del Villar nem közelítheti meg a világsztárt és családját száz méteres körzetben.
Washington - Lemondhat az amerikai cégek dollárjairól a kolumbiai élvonalban szereplő Envigado FC, miután az Egyesült Államok Kincstára fekete listára tette.
Menetrendszerű forgalomba helyezték Bristol és Bath között Nagy-Britannia első biobuszát, amit kizárólag emberi ürülék és ételhulladék hajt. A busz egy tanknyi biogázzal 300 kilométert tud megtenni. Egy tanknyi biogáz öt ember éves ürülékével egyenértékű. (Via BBC)
Bonn- Az 53 éves német Patricia A. teletömte anyósát nyugtatóval a német ügyészség szerint. A nő attól félt, kiderül, hogy csalással mintegy 4, 4 millió forintnak megfelelő eurót szerzett meg az idős hölgy bankszámlájáról, írja a német Bild újság.
Hollywood - Gyászol Hollywood, meghalt a Nem félünk a farkastól, a 22-es csapdája, a Diploma előtt és a Testi kapcsolatok című filmek alkotója, Mike Nichols (†83).
Ezért most a hidat és a környékét is lezárták, jelentette a helyszínről Magyari Péter. Elmondása szerint a férfi, akinek az életkorát a talajszintről nehéz volt megállapítani, a Lánchíd Pest felőli pillérjének tetején áll. Illetve nem is áll, hanem szökdel, közben … Folytatás
Nagy nap a mai: a CERN-ben úgy döntöttek, hogy nyilvánossá teszik az összes nagy hadronütköztetős adatot, amiket most le lehet tölteni erről az oldalról. Szóval most a világ összes fizikusa hozzáférhet az értékes adatokhoz, indulhat a számolgatás.
A Nemzet legújabb Sportolójának életébe annyi minden belefért, de hol van még a vége? Mindig mindehol számítani lehet rá, ha a megfelelő emberre van szükség.
Hollandiában bíróság elé állítják azt a 19 éves fiatal lányt, akit anyja hozott haza Maastrtichtbe, miután előzőleg Aicha áttért az iszlám vallásra és csatlakozott az Iszlám Államhoz.
Fotókidolgozás akció: -30% Kuponkód: FOTO444 2010-ben 940 négyzetkilométert borított jég az Alpokban, ami 28 százalékkal kevesebb, mint 1973-ban – derült ki a Freiburgi Egyetem Gleccserleltárából (a linken megtalálja az erről szóló tanulmányokat is). És nem csak a jég kiterjedése, … Folytatás
“A tiltakozó mozgalmak miatt Magyarország lehet a következő Ukrajna” – írja helyszíni tudósítása címében az Australian Financial Review. A lap tudósítója szerint a korrupció és az egyre oroszbarátabb vezetés elleni tüntetések arra utalnak, hogy bár Magyarország stabilabb Ukrajnánál, ez lehet … Folytatás
Benshausen - Szörnyű felfedezést tett egy fiatal pár, amikor rendet akartak tenni egy türingiai társasház tetőterében: szemeteszsákokba csomagolva két újszülött mumifikálódott testére bukkantak - írja a német Bild újság.
Kína megunta, hogy 2700 éve folyamatosan uralja a sót. Annyira sokba kerül az állami sóhivatal, ahhoz képest, hogy mennyi bevételt hoz, hogy most úgy döntöttek, megszüntetik a kalandos történetű, ősi állami szervezetet. (Financial Times.)
mondta Orbán Viktor a németországi Baden-Badenben, ahol a Stiftung Familienunternehmen rednezvényén mondott beszédében. Szerinte az új alaptörvény miatt lett az ország feketebárány, de ezért kárpótolja a tudat, hogy Magyarország “gazdasági sikertörténet”, amit szerinte a többek között a tavaly év végi … Folytatás
Szakadhat a hó, forgathat a tévé, az igényeket ki kell elégíteni. A Fox televízó riportere épp a New York-i Worcesterből jelentkezett be a már tíz halálos áldozatot követelő hóvihar közepéből, amikor a háttérben két fiatal között pénz és termék cserélt … Folytatás
Például Ukrajna. Épp ezért Magyarország híve is az ukrán szuverenitásnak. És még szolidáris is Ukrajnával. “Nekünk volt közös államhatárunk a Szovjetunióval. Nagy kaland volt, épp elég is volt belőle” – mondta Orbán német közönségének Baden-Badenben, a Stiftung Familienunternehmen rednezvényén. (MTI)
„Nem kevés, hanem sok pénzt” kap Oroszországtól a Donyecki Népköztársaság, nyilatkozta a szakadárok egyik vezetője, Ihor Martinov a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Amióta az ukrán állam nem utal pénzt, azóta orosz forrásból fizetik a nyugdíjakat és a szociális támogatásokat, de még … Folytatás
Elmshorn- Felháborodtak az állatvédők, mert a német hatóságok 21 szarvasmarha kilövését engedélyezték Schleswig-Holstein tartományban - írja a német Bild újság.
Semmi különös, csak feltűnt, hogy Csarodáról alig kerülnek be hírek a sajtóba. Most viszont találtak egy RPZBGR–4312 típusú német páncéltörő rakétagránátot (úgyismint Puppchen. Nem összetévesztendő az RPZBGR–4322-essel, amit a Panzerschreckből lőttek ki!), ami miatt hat lakóházat kiürítettek. (Via MTI)
A miniszterelnök folytatta előadását Baden-Badenban, a Stiftung Familienunternehmen rendezvényén. A legújabb bonmot-bomba a gazdasági sikertörténet és az Oroszország és Magyarország közé kell valami után az, hogy elakadt az EU-projekt, mert “nincs aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja” a megújult Európa-politikát, pedig … Folytatás
Budapest - Az új FLM tagjai bírják a házimunkát, sőt, büszkék rá! A hölgyek szerint az álom pasi jóképű, férfias, sikeres, és házias. Csak, hogy a házias férfiakról meg azt tartják: gyengék, vagyis papucsok.
Becslések szerint a magyarok közel 30 százaléka horkol, és keseríti meg a vele egy szobában alvók – legtöbbször a párjuk – életét. Ne higgyük azonban, hogy csak férfiakról van szó, különösen 40 év fölött sok nő is horkol! Lássuk, vajon miért és mit lehet tenni ellene!
Nem is gondolnánk, de gyermekeink lelki egészségét nemcsak az erőszakos videojátékok, az iskolai teljesítménykényszer, de akár a szoptatás hossza is befolyásolhatja. Íme néhány jó tanács a témában, az Allianz életprogram szakértőitől.
Míg az első Fanta valami gyömbérszerű lötty lehetett, ma már majdnem 100 gyümölcs ízében kapható az üdítő. Attól meg el fog ájulni, ha megtudja, mennyi cukor van egy doboznyiban!
Megkértük a szerkesztőség hat tagját, hogy mutassák be, mennyire tévedhetetlenek akkor, ha nem a közéletről, hanem egy cukros üdítőitalról van szó. Ananász? Kékszőlő? Mangó? Eper? És van-e különbség a klasszikus Narancs és Narancs Zéró között?
Idén a divatos férfi kiegészítő bőrből, műszőrméből vagy kötött anyagból készül. Nem ajánljuk az uraknak, hogy unalmas, egyhangú darabokat válasszanak maguknak. Fiatalos bohóság, egy kis merészség – ez kell most ahhoz, hogy felhívják magukra a trendekre mindig érzékeny hölgyek figyelmét.
Szentgyörgyvölgyi Péter megható története egy nyomott áron vett önkormányzati lakásról, ami miatt szegényt annyi alaptalan támadás érte, hogy azt már nem lehetett elviselni.
Ott van például Schmitt csapattársa, aki egyéniben is olimpiai bajnok lett. De hogyhogy nem a Nemzet Sportolója még Magyar Zoltán? Vagy a Faragó-Csapó-Szívós hármas valamelyike? És Gedó György, akinek tényleg jól jönne havi félmillió?