Húgával és unokatestvérével játszott a kertben a kétéves Billy Goulding július 28-án, amikor hirtelen összeesett. A kisfiú teljesen lebénult, azóta sem tud mozogni. Az orvosok szerint egy rejtélyes vírus támadta meg.
Bajban van Demcsák Zsuzsa. Annyiszor sértette meg autójával a közlekedési szabályokat, hogy összegyűlt a 18 büntetőpontja – be is vonták a jogosítványát, fél évig nem vezethet.
Vadon Janit szerdán sem engedték ki abból a dél-afrikai kórházból, ahová bevitték, miután elájult. Sebestyén Balázsért is izgulhatunk, hiszen ő is épp azt a stresszt kapja, mint kollégája.
Mint a híres színésznők premier után, Vadon Jani is ágynak dőlt kimerültség okán – persze az sincs kizárva, hogy csupán arról van szó, hogy mosatlan gyümölcsöt evett és attól megy a hasa.
Ismét elvette a feleségét a 82 éves tévés ikon, pedig 26 esztendeje élnek együtt Kállai Borival. A hírek szerint a házaspár örök szerelmüket szerették volna megünnepelni az újabb esküvel.
Kaposvár — Rögös út vezetett egy beteg számára a kaposvári kórházból Pécsre. A 70 (!) kilométeres távolságot általában kevesebb mint egy óra alatt meg lehet tenni, ám a sors mintha összeesküdött volna a mentők és betegük ellen, a mentőautókkal rendre karamboloztak.
Kiemelt biztonsági intézkedésekkel őrzik az x-faktorosokat. A műsor szerkesztői szerint az idei versenyzőgárda annyira fiatal, hogy a tavalyi eseményekbôl okulva még nagyobb roham várható.
Másfél éve húzódik Nacsa Olivér és felesége, Zsuzsanna válása, épp ezért érdekes, hogy a házaspárt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt látták, egy férfi és egy nő – valószínűsíthetően az ügyvédjeik – társaságában.
Szeged – Szinte egymást váltották a fogvatartottak abban a cellában, ahol a hummeres rendőrgázoló raboskodott. Így péntek este sem volt egyedül: hét másik férfi nézte végig, ahogy meghal.
Budapest – Elvették Demcsák Zsuzsa (36) jogosítványát! Az eset néhány héttel ezelőtt történt, azóta a TV2 sztárja reggelente édesapjára bízza két gyermeke iskolába szállítását.
Legnagyobb sztárjaink, sikeres családos édesapák is megfordultak az ágyamban – állítja Fatima. A bevállalós transzszexuális pillangó azért kereste meg a Borsot, mert elege van az álszentekből.
A helyi presszós azt állítja, az Üröm–Csomád Pest megyei II. osztályú meccsen a vendégek játékosa, Bozori Balázs megütötte a 14 éves lányát. A csatár értetlenül áll az eset előtt.
Bejött Tereskovának az Orbán-portré-festés, Nagy Kriszta ugyanis legújabb kollekciójának már a felét eladta. Harminc képről van szó, és mivel darabját 89 ezer forintért adta, szép summát keresett.
Helyi idő szerint szerda este repülőre ültették Csizmár Csabát, azt a magyar férfit, akit se be, se ki nem engedtek Kanadából, és már több mint hat hete várt rá, hogy döntés szülessen az ügyében.
Még négy nap, és számtalan nyeremény, na meg ötmilliós fődíj! Játékunk hajrájában a tiszavárkonyi Ország József százezer forintot vitt el. Hízót vesz rajta.
A rossz álom is jó, segít feldolgozni mindazt, amit napközben nem sikerült – vigasztal a pszichológus. A három leggyakoribb rémálom a zuhanás, az üldözöttség és az élve eltemetés.
Nem véletlenül jelentették ki a japán orvosok, már az is csoda, hogy Jules Bianchi életben maradt a szuzukai balesete után. Kiderült, sisakos fejére több mint 600 kiló nehezedett a lefékeződésnél.
Bár már rég kizárta soraiból az ügyvédi kamara, a három ember megölésére készülő S. Sándor továbbra is talárt, ügyvédi névjegykártyát hordott magával, s az őt ismerőket is megtévesztette úriemberhez méltó modorával.
Brigitte Bardot-nak négy házassága volt, négy öngyilkossági kísérlete, és egyetlen gyermeke, akit elhagyott. A sztárságból kiábrándult és az állatvédelembe menekült. Az egykori szexszimbólumról új könyv született.
Poloskák, harlekinkaticák, szúnyogok csapnak le ránk otthonunkban, hiába járunk az ősz kellős közepén. Az enyhe időjárás kedvez a rovaroknak, amelyek igyekeznek száraz helyre húzódni.
Előre készülhetett a tettére az a lány, aki kedden délután Szombathelyen, a Szőlős utcában kalapáccsal esett autót vezető anyjának, és véresre verte a menekülni próbáló nőt.
A 14 éves szaúdi srác bár újszülöttként átlag alatti súllyal, épp hogy 2 kilogrammal jött világra, az utóbbi közel másfél évtizedben jelentősen behozta a lemaradását.
Úgy látszik, nem csak minket foglalkoztat Pataky Attila rejtélyes kijelentése, miszerint két éve találkozott egy közéleti szereplővel, aki valójában földönkívüli. Hajdú már meg is találta az illetőt. Azért körülnéztünk mi is.
Egy amerikai járványszakértő szerint nem zárható ki, hogy túl sok védőruha viselete miatt fertőződött meg ebolával a két dallasi ápolónő. Lehet, hogy ebből indult ki az a férfi is, aki az ebolával megfertőződött egyik ápolónőt kísérte: döbbenetes módon semmilyen védőfelszerelést sem viselt.
Egy 55 éves asszony a halála előtt egy őrült ötlettel állt a családja elé: a földi maradványait egy látványos pirotechnikai show keretében lőjék ki az égbe. A vágya teljesült...
Erjedő kukorica okozta szén-dioxid-mérgezésben meghalt két férfi Mőcsényben ma reggel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy mezőgazdasági telepen aknát tisztítottak, amikor a baleset történt.
Két évvel lánya halála után üzent lánya gyilkosának Bándy Kata édesanyja. Edit szerint, ha kiszabadul Péntek László valaki várni fogja a börtönajtóban, hogy megbosszulja lányát.