Csőstül érkezik baj, a járvány miatt összeomlottak az eddig elég hatékonyan működő maláriaellenes programok, és a lakosság bizalma is megingott az egészségügyi hatóságokban. Hosszú távon ebből is nagy baj lehet.
John Cantlie (43) lehet az utolsó, az Iszlám Állam fogságában lévő túsz, akit ki akarnka végezni. A férfi már évekkel ezelőtt is fogságba esett, akkori beszámolói vezthetnek most fogvatartói nyomára.
A hírszerző szolgálat volt és jelenlegi alkalmazottai mellett a vádlottak padjára került a macedón parlament egy tisztviselője, egykori rendőrtisztek és védelmi hivatalnokok, egy újságíró és a pénzmosás elleni állami ügynökség volt vezetője is.
Párizs — Sok mindent gondoltunk mi már Gérard Depardieu-ről (65), de most megjelent könyvében tett önvallomásai végképp tisztába teszik a botrányhős francia világsztárról bennünk kialakult képet.
Budapest – Pályi Bernadett biológus nemrég tért vissza Guineából, ahol – ahogyan korábban kollégája, dr. Kis Zoltán is – vérmintákból azonosította a gyilkos ebola vírust, az Európai Unió mozgó laboratóriumában. Bernadett augusztus végétől egy hónapon át dolgozott a járvány egyik centrumának számító övezetben.
Budapest - Megszűnt az idegenrendészeti őrizete Richard Spencernek, a betiltott amerikai fajvédő konferencia szervezőjének, a férfi hétfőn érvényes úti okmányok birtokában elhagyta Magyarországot - tájékoztatta lapunkat a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH).
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság gyakorlatilag csendben törvényessé tette az azonos neműek közötti házasságot öt új államban (Indiana, Utah, Oklahoma, Virginia és Wisconsin). A Legfelsőbb Bíróság ugyanis nem fogadja el azoknak az alacsonyabb rendű bíróságoknak a fellebbezését, amik korábban törvénytelennek nyilvánították … Folytatás
Micsoda lábak! A Blikk megmutatja, amit eddig kevesen láthattak: a képernyősök gyönyörű, hosszú lábait. De vajon kié a legszebb? Döntsd el te, hogy kinek a lába győzzön!
Genk — Hatalmas csatában bukta el a német junior-gokartbajnokság (DJKM) aranyérmét Mick Junior (15), a hétszeres Forma–1-es világbajnok, Michael Schumacher (45) fia.
Budapest — Meglepő fordulat a Sztárban sztár adásában! Dukai Regina (31) Kylie Minogue bőrébe bújva adta elő vasárnap a szerelmes, ágyban álmodozó fiatal lány szerepét.
Budapest – Rálőttek, tartoznak neki, megsértették a becsületét – állítja egy Vámház körúti házra kifeszített hálón egy dunaharaszti székhelyű vállalkozó.
Az Economist infografikáján meg lehet nézni. Az elmúlt évek fontos tömegdemonstrációit ábrázolták úgy, hogy ránézésre össze lehessen hasonlítani a tüntetéseket. A Békemenetet persze kihagyták :(((
A kormány legnagyobb stratégiái ötleteltek azon, hogy mire jó a főváros. Tarlós István a Századvég lapbemutatóján járt, GFG, Kerényi és Andy Vajna társaságában.
hogy a biztosi posztot az adott jelölt pótvizsgán keresztül érje el. Magyarország hírnevének csorbításáért a felelősség tehát Kovács Lászlót és az őt leendő hivatalában megerősítő Gyurcsány Ferencet terheli. A magyar néppárti delegáció reméli, hogy a Magyar Szocialista Párt a továbbiakban … Folytatás
Holtan találtak angliai szállodai szobájában egy nőt, aki korábban hosszas gyűlölethadjáratot folytatott a Portugáliában több mint hét éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei ellen.
Szombathely - Meghalt egy Ausztriában dolgozó magyar vendégmunkás, mert munkaadója ahelyett, hogy mentőt hívott volna hozzá, betette egy furgonba és nyolcvan kilométert vezetett vele haza a szombathelyi Markusovszky kórházba.
Budapest – Kétszer is leesett a lóról az X-Faktor versenyzője. Borbély Richárd (24) a színház miatt tanult meg lovagolni, de a kezdet nem volt éppen fájdalommentes.