2014. október 7. kedd

okt. 7
15:38
A dzsihadisták már három városrészt foglaltak el Kobaniban (hirado.hu)
Az ostrom áldozatainak száma meghaladja a négyszázat. A nemzetközi koalíció ismét bombázta a város körzetét.
okt. 7
15:38
MNB: az elszámolási törvényről egyeztetett a Civil Fórum (hirado.hu)
Az elszámolási törvényről egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Fórum kedden - közölte a jegybank.
okt. 7
15:40
Második hónapja stagnál a VW személygépkocsik értékesítése (hirado.hu)
Második hónapja stagnál a Volkswagen konszern fő márkája, a VW értékesítése az oroszországi és a brazíliai eladások csökkenése miatt, miközben az eladások növekedése Kínában lassul.
okt. 7
15:40
Vádat emeltek egy férfi ellen, akik halálra verte hajléktalantársát (hirado.hu)
A vádlott úgy gondolta, hogy egyik társánál még maradt bor, ezért utánaindult, és követelte az italt. Miután nem kapta meg, megütötte a férfit, majd rúgta, taposta, ütlegelte a földre kerülő sértettet.
okt. 7
15:42
Keresztényeket rabolt el az al-Kaida (hirado.hu)
Több mint húsz túszt ejtett az an-Nuszra Front, köztük egy ferences papot.
okt. 7
15:42
Megkezdődött a Hotel Füred szálloda megújítása (hirado.hu)
Az eseményen Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Közép-dunántúli régió legnagyobb beruházásának nevezte az építkezést.
okt. 7
15:44
Putyint ünnepelték Csecsenföldön (hirado.hu)
Több mint százezer fiatal vett részt az orosz elnök születésnapja alkalmából szervezett nagygyűlésen.
okt. 7
15:44
Tízéves a magyar nyelvű mise a vatikáni magyar kápolnában (hirado.hu)
A jubileumi szentmisét a Vatikánban dolgozó Kovács Gergely atya, pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője mutatta be.
okt. 7
15:46
Bővült a görög kiskerforgalom (hirado.hu)
A júliusi javulás a görög gazdaság javulásának újabb jele.
okt. 7
15:46
Holland harci gépek is elkezdték a bombázást (hirado.hu)
Két F-16-os harci gépet vetett be Hollandia.
okt. 7
15:48
Tíz százalékkal bővült a belföldi turizmus a 3. negyedben (hirado.hu)
A Szallas.hu felmérése szerint az augusztusi rossz idő nem éreztette hatását, a toplistát most is Siófok, Budapest és Hajdúszoboszló vezeti.
okt. 7
15:48
Elhalasztották az ítélethirdetést az MKB-Euroleasing Autólízing ügyében (hirado.hu)
Október 22-ére halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-nek a magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.
okt. 7
15:50
Húsz év fegyház a kalapácsos gyilkosnak (hirado.hu)
A 24 éves nagybajomi nő tavaly novemberben kalapáccsal agyonverte élettársa alvó testvérét, egy 23 éves nőt, majd holttestét az ágyneműtartóba rejtette.
okt. 7
15:54
Erősen rövidlátó Völgyesi Gabi (Blikk)
Budapest — Rossz a látása, mégsem akarja megoperáltatni szemét a Unique énekesnője. Völgyesi Gabi (37) mindkét szeme mínusz 6,5 dioptriás, ami erős rövidlátásnak felel meg. Ki hitte volna?
okt. 7
15:54
Így készülnek romantikázni a vidrák (Blikk)
okt. 7
15:54
Visszaélésekkel vádolják a thaiföldi rendőrséget a brit turistapár megölése ügyében (hirado.hu)
A thaiföldi rendőrséget azzal vádolják, hogy vallomástételre kényszerített két mianmari vendégmunkást.
okt. 7
15:55
Bianchi még mindig élet és halál között (444.hu)
Továbbra is kritikus, de stabil a francia versenyző állapota.
okt. 7
15:56
Ciki! Kilátszott Jennifer Garner nagymamabugyija! (Blikk)
Los Angeles - Kínos dolog történt Jennifer Garnerrel (42) legújabb filmje hollywoodi premierjén.
okt. 7
15:56
Nyárias meleg lesz hétvégén (Blikk)
okt. 7
15:56
Nyomozás indult Franciaországban Kazahsztánnak eladott helikopterek állítólagos kenőpénzei miatt (hirado.hu)
Nicolas Sarkozy elnöksége idején eladott helikopterek ügyében folyik nyomozás.
okt. 7
15:57
Az év legnagyobb lopása: 100 tonna búzát vitt haza a munkahelyéről (444.hu)
Az ötvenegy éves T. József raktárvezetőként dolgozott egy nagyigmándi cégnél 2013-ban, ahonnan rendre hazavitt egy kis terményt. A cégnél az év végi leltár során csekély 136 tonna hiány mutatkozott. A gyanú rögtön Raktáros Józsira terelődött, aki a rendőröknek bevallotta, hogy a … Folytatás
okt. 7
15:58
Elhalasztották az ítélethirdetést az MKB-Euroleasing ügyeiben (hirado.hu)
Október 22-ére halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. és az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.
okt. 7
15:59
A miskolci Munkáspárt nem bír leállni (444.hu)
Az elöző plakátjuk sem volt kutya, de tudtak még nagyobbat dobni. (Köszönjük Lacinak a képet)
okt. 7
16:01
Az IMF aggódik a globális gazdasági növekedés épségéért (444.hu)
A magyar növekedési kilátásokat viszont felfelé módosították legfrissebb jelentésükben.
okt. 7
16:12
Lelki válságban van Gwyneth Paltrow (BorsOnline)
Múlt héten ünnepelte 42. születésnapját, és rögtön a Los Angeles- i Jill Willard lelki és spirituális gyógyítóhoz fordult, hogy választ kapjon néhány égető problémájára.
okt. 7
16:12
A nap legjobb képei (Metropol)
Nagyon szép képeket adott ma mi az MTI képszerkesztősége.
okt. 7
16:12
Kormányszóvivő: az IMF is kénytelen elismerni, hogy működik a magyar modell (hirado.hu)
A Nemzetközi Valutalap is kénytelen elismerni, hogy a magyar modell működik és megszorítások nélkül is lehetséges a tartós gazdasági növekedés, csökken a munkanélküliség és nő a pénzügyi stabilitás.
okt. 7
16:14
Nézőpont Intézet: újabb nagyarányú kormánypárti győzelemre lehet számítani (hirado.hu)
A vasárnapi önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István jelenlegi főpolgármesternek, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének győzelme és a fővárosi közgyűlés kormánypárti többségének megmaradása várható.
okt. 7
16:16
Londoni elemzők: "messze még a normalitás" az euróövezetben (hirado.hu)
A kockázati és pénzügyi alapmutatók javulása nem tükrözi az euróövezet gazdaságának tényleges állapotát, amely sok tekintetben továbbra is nagyon messze jár a "normalitástól".
okt. 7
16:18
A VII. kerületi Fidesz-szervezet feljelentette a baloldal polgármesterjelöltjét (hirado.hu)
Közokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentette a VII. kerületi Fidesz-szervezet Farkas Ferencet, a baloldal erzsébetvárosi polgármesterjelöltjét.
okt. 7
16:20
Összetűzésbe került a török rendőrség a Kobaniért tüntető civilekkel (hirado.hu)
Összetűzések alakultak ki kedden Isztambulban a török rendőrség és több száz tüntető között, akik azt követelik Ankarától, hogy keljen a hetek óta ostromlott Kobani szíriai kurd város védelmére.
okt. 7
16:22
A külföldön kötött melegházasságok Olaszországban érvénytelenek (hirado.hu)
Korábban több olasz városban is érvényes házasságként regisztrálták.
okt. 7
16:27
A Nézőpont Intézet szerint a Fidesz mindent visz vasárnap (444.hu)
Billeghet Salgótarján meg Nyíregyháza, Miskolcon nagy harc várható. A fővárosban pár kerületet vihetnek a baloldali pártok.
okt. 7
16:29
Az első kilenc havi államháztartási hiány 844,6 milliárd forint (444.hu)
Ez az éves előirányzat 85,8 százaléka. A költségvetés teljes hiánya 1036,8 milliárd forint volt, amit csökkentett a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 157,9 milliárd forintos és az elkülönített állami pénzalapok 34,3 milliárd forint többlete. (MTI)
okt. 7
16:30
Shakirával meg haverokkal gombászott Piqué (BorsOnline)
Manapság nem túl gyakran kerül a kezdőcsapatba Gerard Piqué. Luis Enrique, az FC Barcelona focicsapatának edzője ugyanis inkább a Javier Mascherano, Jérémy Mathieu középsővédő-párost próbálgatja.
okt. 7
16:30
Íme a világ legdrágább hamburgere – videó! (Blikk)
Ezerszáz fontba, vagyis átszámítva nagyjából 432 ezer forintba kerül az a hamburger, amit egy londoni étterem séfje készített el a világ legkiválóbb minőségű és legdrágább alapanyagaiból.
okt. 7
16:30
Több mint 400 ezer forintba kerül a világ legdrágább hamburgere (Metropol)
El nem tudják képzelni, mi minden van rajta.
okt. 7
16:30
Timmermans: az alapjogok terén nem kötök kompromisszumot (hirado.hu)
Az alapjogok terén semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, azok megsértését semmilyen nemzeti hagyomány vagy kulturális körülmény nem indokolhatja.
okt. 7
16:31
Egésznap harcolnak a donyecki reptéren (444.hu)
A tűzszünet ellenére már egy hónapja folyik a harc a donyecki légikikötőért. Az oroszbarát fegyveresek folyamatosan támadjak az ukrán állásokat, a hétvégén már az egyik terminálba is bejutottak, de kiszorították őket. Ez a videó ma készült:
okt. 7
16:32
Mindkét fő horvát elnökjelölt veszített népszerűségéből (hirado.hu)
A kölcsönös politikai csatározások miatt mindkét esélyes államfőjelölt veszített népszerűségéből a várhatóan december végén tartandó horvát elnökválasztás előtt.
okt. 7
16:34
Pálffy Ilona: már készülnek a fővárosi szavazólapok is (hirado.hu)
A fővárosi szavazólapok gyártásával a lehetséges visszalépések miatt vártak mostanáig.
okt. 7
16:36
Boeing: húsz év alatt megduplázódik a világ légiáru-forgalma (hirado.hu)
Az éves növekedési ráta 4,7 százalékos lehet.
okt. 7
16:38
Boeing: húsz év alatt megduplázódik a világ légiáru-forgalma (hirado.hu)
A Boeing előrejelzése szerint a következő húsz évben megduplázódik a világ légiáru-forgalma, az éves növekedési ráta 4,7 százalékos lehet.
okt. 7
16:40
Megszüntetnék "Tarlós magánhadseregét" a Liberálisok (hirado.hu)
A párt az önkormányzati választás után felszámolná a fővárosi önkormányzat rendészeti igazgatóságát.
okt. 7
16:42
Több száz kerékpártárolót alakított ki a BKK Budapest belvárosában (hirado.hu)
Több egyirányú utcában is lehetővé tette a kerékpárosoknak a kétirányú közlekedést és 430 kerékpártárolót alakított ki a Budapesti Közlekedési Központ a főváros VI. és VII. kerületében.
okt. 7
16:44
Átadták a felújított józsefvárosi térfigyelő központot (hirado.hu)
Átadták a megújult józsefvárosi térfigyelő központot, amely 180 új kamera segítségével szinte a kerület egészét lefedi.
okt. 7
16:46
Kiállítják a spanyol királyi koronát és jogart (hirado.hu)
A terem keddtől várja a látogatókat.
okt. 7
16:48
Lebeg a koktél, pedig cseppet sem könnyű (Blikk)
okt. 7
16:48
Jogszabályváltozás miatt új közbeszerzési eljárást ír ki Vác az árvízvédelmi fejlesztésre (hirado.hu)
A projektre új közbeszerzési eljárást fognak kiírni.
okt. 7
16:48
Többlettel zárt az államháztartás szeptemberben (hirado.hu)
Az államháztartás központi alrendszerének első kilenc havi hiánya 844,6 milliárd forint, az éves előirányzat 85,8 százaléka, a szeptemberi többlet 14,2 milliárd forint volt, ami az elmúlt évek legkedvezőbb értéke.

Keresés