Ghoncheh Ghavamit júniusban zárták börtönbe Iránban, mert meg szeretett volna nézni egy férfi röplabdameccset. A 25 éves nő öt napja éhségsztrájkba kezdett, és 100 napig nem is tervezi, hogy táplálékot vesz magához.
Több mint 85 millió dollárt hozhat a 20. század egyik legjelentősebb magán műgyűjteményeként számon tartott kollekció mintegy 90 modern és kortárs alkotása.
A szokásos módon erős, népies-megható album került fel a miniszterelnök Facebook-oldalára. Orbán ezúttal Szegeden járt kelt, teendői közé pedig befért az is, hogy megtekintsen egy liftreklámot. Hogy ebben mi az üzenet, azt mindenkinek saját belátására bízzuk.
Budapest – Már majdnem egy hetes Harsányi Levente (44) kislánya, Lilla Boglárka. Az MTVA műsorvezetője pár napig titokban tudta tartani a csöppség megszületését, aki október 2-án reggel 9 órakor látta meg a napvilágot.
A Gazprom orosz gázipari cég felajánlotta Szerbiának, hogy a tartozását vállalati tulajdonrészek átadásával is rendezheti, amit Belgrád el is fogadott.
A Southampton Egyetem kutatói hosszú éveken át vizsgálták a klinikai halál utáni állapotot. Arra keresték a választ, hogy létezik-e túlvilág, beszélhetünk-e feltámadásról, vagy reinkarnációról?
Miskolc - Csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást a miskolci rendőrkapitányság a Felsőzsolcán hétfőn történtek miatt.
New York - Életveszélyesen megfenyegette fogorvosát, majd megpróbálta letépni melltartóját Charlie Sheen, mivel a doktor maszkot helyezett az arcára, hogy a kezeléshez kellőképpen elbódítsa őt.
Boncz munkáját háromszor ismerték el Bob bon-díjjal, a Karinthy-gyűrűt 1994-ben kapta meg. Tizennégy esztendeje, egy nappal 56. születésnapja után hunyt el.
A frissen tulajdonost váltó Market Építő Zrt. építheti fel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új uszodáját, tornacsarnokát és sportpályáit, írja Napi.hu. Az új épületek másfél év alatt készülnek majd el. A Videoton focicsapat tulajdonosa, Orbán Viktor jóbarátja, Garancsi István egyik cége négymilliárdért … Folytatás
Kedden is folyamatosan támadta az amerikai légierő a török határ melletti szíriai városban harcoló iszlamista fegyvereseket, ennek ellenére az Iszlám Állam tagjai már a belváros utcáin járnak. A város keleti felét már teljesen elfoglalták. Kobaniban a támadás előtt közel háromszázezren … Folytatás
Nem emelt kifogást a román versenytanács az ellen, hogy az OTP Bank Romania megvásárolta a romániai Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portugues-től - írta kedden a Mediafax román hírügynökség.
Az idei első nyolc hónapban csökkent az exportra szánt orosz földgáz átlagára, miközben nőtt az orosz cégek olajtermékek eladásából származó bevétele éves szinten.
"Álhírháborúba" fogott Izrael, amellyel a Szuezi-csatorna jelenleg folyó kibővítését próbálja megtorpedózni - közölte keddi címlapján az al-Jóm asz-Szábe című egyiptomi napilap.
A gyár 440 embernek ad munkát - jelentette be Marc Wagener, a többségi tulajdonos luxemburgi Vandewyck Tobacco ügyvezető igazgatója kedden, a gyár átadásán.